A Szent Vince Borrend nagymestere, Fülöp Mihály kollekciójából válogatott tárlat képzeletbeli utazásra hívja a látogatókat, amely során felfedezhetik az 1918 előtti Magyarország elfeledett pincészeteit, messze földön híres borait.
    
Mód László néprajzkutató, a kiállítás rendezője szerint azon túl, hogy leírást olvashatunk az adott italról, a borcímke egyben fontos kordokumentum is. A címkéken a történelmi korok is rajta hagyták a bélyegüket, hiszen különböző hatalmi jelképek bukkanhatnak fel rajtuk, kifejezve ezzel az adott korszak ideológiáját. A címkék változatossága ráirányítja a figyelmet arra, hogy a Kárpát-medence szőlőtermő tájain milyen sokféle bort termeltek és palackoztak.
   
A határon túli magyar területek közül bemutatják többek közt a ma Szerbiához tartozó versec-fehértemplomi borvidéket is; a verseci nedű kézzel festett borcímkéje a világháború előtti időszak korhű lenyomata.
   
A látogatók képzeletben szintén bebarangolhatják az aradi borvidéket. Itt termett a világhírű ménesi aszú, mely a tokaji aszú testvérének tekinthető, és amelyet a Habsburg-udvarban is előszeretettel fogyasztottak. E borok különlegessége az volt, hogy a tokaji aszúkkal szemben nem fehér, hanem kék szőlőből – kadarkából – készültek.
   
A tárlat legrégebbi darabja egy 1870-ből származó zalaszabari borcímke. Az elfeledett szabari bor az 1890-es évek londoni bor-világkiállításának aranyérmes itala.
   
Mivel a modern értelemben vett borcímkék megjelenésével és széleskörű elterjedésével szorosan összefügg a palackok használata, ezért a tárlaton olyan borosüvegek is láthatók, amelyeket a XIX-XX. század fordulóján használtak.

Forrás: MTI