A most közzétett jelentésében nem kevesebb, mint 15 ezer gyógynövényféleséget minősítettek veszélyeztetettnek, ezen belül pedig 10 000-félét a kihalás által fenyegetettnek. Külön veszélyesnek mondta a szervezet, hogy közöttük számos olyan fajta van, amelyből vényre felírt gyógyszereket is kinyernek, és amelyek hatóanyagát szintetikus úton nem lehet pótolni.

A veszélyek forrása többféle – hangoztatja a BGCI jelentése: a túlnépesedés és az urbanizáció miatt visszaszorul a növények élőhelye, de fenyeget az – egyre gyakrabban vállalati keretek között folytatott – terjeszkedő mezőgazdálkodás, a pusztító begyűjtés. A szerzők szerint a receptre felírt készítmények közül már most mintegy 50 százaléknak a hatóanyagát először gyógynövényben mutatták ki, ezek közül sokat nem lehet ipari úton előállítani. A botanikusok külön félelme az, hogy értékes vegyületeket tartalmazó növények esetleg azelőtt pusztulnak ki, mielőtt a hatóanyaguk tudományosan elemezhetővé válna.

Az egyik, széles körben használt rákellenes gyógyszer, a Paclitaxel hatóanyaga például egyes tiszafaféleségek kérgéből nyerhető ki, ipari úton azonban roppant nehéz az előállítása, ráadásul egyetlen adaghoz hat fára van szükség. A világszerte meglévő állomány mintegy 80 százalékát hajdan a kínai Jünnan tartomány tiszafaerdei adták, ezt azonban mindössze három év alatt kipusztították.

Hasonló sorsra jutott egy namíbiai gyógynövény (a hoodia), amelyet korábban a busmanok használtak hosszú vadászatok idején az éhségük elfojtására. A szert a fejlett ipari államokban – mással alig pótolható – elhízás elleni szerként kínálják, ezért a növényt óriási tételekben egyszerűen kihúzkodták a földből. Nagyjából hasonló a helyzet a sáfránnyal és a magnóliával.

Forrás: Világgazdaság