A Szeged-Temesvár-Újvidék városhármas a DKMT-térség meghatározó motorja lehetne, ha az eddigieknél több kapcsolat, a spontán versenyen kívül több együttműködés és munkamegosztás lenne köztük. Úgy, ahogyan ez Nyugat-Európában szokásos az ottani eurorégiók centrumvárosai között. Nagy Gábor, az MTA Regionális Kutatások Központja békéscsabai kutatóintézetének tudományos főmunkatársa szerint a térségből egyedül a 307 ezer lakosú Temesvár szerepel komolyabb súllyal az európai városhálózatban.

Szeged a maga 165 ezer lakosával európai középvárosnak számít, amelynek azonban az eurorégió megalakulásakor jelentős előnye volt Temesvárhoz és Újvidékhez képest az, hogy biztosnak látszott: Magyarország, benne Szeged csatlakozik legelőször az Európai Unióhoz. Újvidéket visszavetette egyrészt a délszláv háború és az 1999-es bombázás, másrészt az, hogy az eurorégió területén belül túlságosan messze délen fekszik, Szerbián belül pedig túl közel van a fővároshoz, Belgrádhoz.

Arra a kérdésre, miért nem tudott élni a kezdeti előnyével Szeged, Nagy Gábor azt felelte: egy félmillós nagyváros funkcióit kellett volna ellátnia – erre azonban a gazdasági húzóerő hiánya miatt nem volt képes. A magántőke beáramlásának szempontjából Szeged rossz helyen van: viszonylag távol a nyugati határtól és Budapesttől.

A szükséges fejlesztések vagy egyáltalán nem, vagy késve valósultak meg. A Tisza a mai napig nem vált nemzetközi vízi úttá. A Kecskemét-Szeged vasútvonalat nem fejlesztették, az M5-ös autópálya megkésve ért Szegedig, a román határra vezető M43-as sztrádát pedig még el sem kezdték építeni. Így későn kezdett működni a logisztikai központ is – egyszerűen túllépett Szegeden a fejlődés.

Temesvár gyors fölemelkedésének legfontosabb motorja a nemzetközi repülőtere volt: azok az emberek, akik a befektetések sorsáról döntenek, gyorsan meg tudják közelíteni a várost. Romániában – Magyarországtól eltérően – nem szűnt meg a belföldi légi forgalom, a rendszerváltás után Temesvárnak nem a nulláról kellett kezdenie az újbóli fejlesztését.

Abban, hogy Szeged hosszú időn át nehezen megközelíthető maradt, és nem vonzott elegendő befektetői tőkét, több ok játszott közre. Például nem voltak igazán jó gazdasági szakemberei a városnak. Egyes kormányzati periódusokban a lobbiereje is elégtelen volt Szegednek.

Amikor az európai uniós csatlakozás után létrejöttek az úgynevezett pólusprogramok, amelyek a hiányzó helyi erőt kormányzati segítséggel igyekeztek pótolni, a megkésettség sajátos köztes állapotot hozott létre: az olcsó munkaerőre már nem lehetett építeni, mert azok a befektetők, akik emiatt jöttek az országba, Romániában akkorra eurokonform jogrendet, de a magyarországinál lényegesen alacsonyabb béreket találtak.

A magas hozzáadott értékű termékek gyártói viszont Budapesten és tágabb környezetében telepedtek meg. A kormányzati támogatások elnyerésére sem Szeged volt a legesélyesebb – a rendelkezésre álló pénz nagyobb része a Dél-Alföldnél is elmaradottabb Észak-Magyarországra és Észak-Alföldre került. A Dél-Alföldön belüli erős térségi rivalizálás is gyengítette Szeged pozícióit.

A legnagyobb esélyt az egyetem, a városban lévő kutatóhelyek jelentették és jelentik ma is – állítja Nagy Gábor. Elsősorban a biotechnológia kínál lehetőséget arra, hogy európai jelentőségű tudástermelő központ jöjjön létre. Eddig nem volt azonban sem egyértelmű, erős helyi akarat, sem országos szintű politikai és pénzügyi támogatás, hogy ez megvalósuljon.

A régióközpontok megerősödését célzó – egy időben pólusprogramnak nevezett – fejlesztési elképzelésben túlságosan megszaporodtak a prioritások. A tervezési folyamatban annyi fontos cél került egymás mellé, hogy a sok prioritás szinte mindegyike eljelentéktelenedett. Szeged számára a következmény az lett, hogy elvesztve kezdeti előnyét, a fejlődésben nemcsak Temesvár, hanem esetleg még Arad is lekörözi.

Az eurorégiós régióközpontok közötti kapcsolatok intenzitása elmarad a lehetségestől. Nagy Gábor szerint ez bizonyos határig magyarázható e városok adottságai és helyzetük közti különbséggel. Azt sem szabad elfelejteni, hogy ebben a térségben még ma sem átjárhatók a határok olyan értelemben, mint a nyugat-európai eurorégiókban. A közigazgatási középszint tisztázatlansága, a megyék és a megyei jogú városok közti ellentét és rivalizálás is közrejátszott abban, hogy a térség centrumai egyelőre a lehetségesnél kisebb mértékben használták ki az eurorégiós együttműködésben rejlő előnyöket.

Forrás: Népszabadság – Tanács István