Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Új ÚMVP-progamok

Az idén tavasszal induló, az Új Magyarország Vidékfejlesztési Programhoz (ÚMVP) kapcsolódó programok fő célja, hogy folytatódjon a magyar mezőgazdaság felzárkózása az unió fejlett agrárgazdaságaihoz – hangoztatta Forgács Barnabás, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára pénteken Budapesten egy szakmai konferencián.

Létrehozva:

|

A szakállamtitkár a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége (AGRYA) konferenciáján beszélt arról, hogy a véget ért igénylési időszakban, a múlt év végétől február elejéig a Fiatal Mezőgazdasági Termelő elnevezésű programra a keretet meghaladó igény érkezett.

A projektre hét év alatt mintegy 8 milliárd forint forrás áll rendelkezésre, ám a beérkezett igények alapján 21-22 milliárd forintos támogatási összegre lenne szükség.

Forgács Barnabás a konferencián jelenlévőknek ígéretet tett arra, hogy esetleg forrásátcsoportosítással lehetőség lesz a támogatási keret növelésére.

A szakminisztériumi vezető tisztségviselő elmondta, hogy ez év április elején indul a kertészeti ágazat korszerűsítését célul kitűző  ÚMVP-program. Ennek lényege, hogy az ágazatban a termeléshez és a tároláshoz használt létesítményeket modernizálni tudják a gazdálkodók, továbbá a szükséges korszerű gépeket is be tudják szerezni. A program keretében a beruházásokat 40-60 százalék közötti támogatásban lehet részesíteni. A támogatás felső határának összege 735 ezer euró, azaz mintegy 180-200 millió forint.

Az élelmiszeripari termelő berendezések korszerűsítését is támogatja az ÚMVP, ez a program május 1-jén kezdődik. A legkisebb összeg, amelyet az élelmiszer előállítás korszerűsítéséhez az alapanyag termelés modernizációjához, valamint a logisztikai eszközök fejlesztéséhez vehetnek igénybe a gazdálkodók 500 ezer forint, a legnagyobb forrás pedig 250 millió forint.

A szakállamtitkár jelezte azt is, hogy az öntözés és a melioráció támogatására szintén program kezdődik április 1-jén. A gazdálkodók informatikai hátterének korszerűsítésére pedig ez év második felétől lehet pályázati úton pénzt szerezni. A Gazdanet-program 2 ezer eurót, azaz mintegy 500 ezer forintot biztosít az informatikai háttér korszerűsítésére.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!