Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Új gyárat avatott a Chemark

A napokban felavatták Peremartonban a Chemark Termelő és Kereskedő Kft., valamint az amerikai Chesapeake által alapított vegyes vállalat 5,3 millió eurós beruházással létrehozott csomagolóanyag-gyárát.

Létrehozva:

|

A beruházás a tervek szerint a költséghatárokon belül, határidőre megvalósult – mondta lapunknak Varga Imre, a vegyiparban tevékenykedő Chemark műszaki és kereskedelmi igazgatója.

A 49 százalékban a Chemark, 51 százalékban pedig a Chesapeake tulajdonában lévő Chesapeake Plastics Kft. körülbelül egy esztendővel ezelőtt indította el a beruházást. Az egységben szeptemberben kezdődött meg a próbaüzem az első négy gyártósorral, majd ezt követően további három – egyenként 700-800 ezer euróba kerülő – berendezést helyeztek üzembe november elejéig.

A 35-40 főt foglalkoztató peremartoni üzemben növényvédő szerek és egyéb speciális kemikáliák tárolására alkalmas csomagolóanyagokat állítanak majd elő. Az egység kezdetben a világ vezető növényvédőszer-gyártó vállalatai számára a hatóanyagokból készterméket előállító Chemark részére készít csomagolóanyagokat.

Varga Imre azonban korábban lapunknak elmondta: az üzem kapacitása lehetővé teszi, hogy a jövőben a régióba is szállítsanak, és 2010-re már nyolc-tíz millió eurós forgalommal számolnak. A műszaki és kereskedelmi igazgató most jelezte: bár rövid távon egyelőre nem tervezik, a későbbiekben sor kerülhet a gyár bővítésére is.

A Chemark 2006-ban – 1,2 milliárd forintos beruházással – a termelőkapacitás növelésére új gyárat épített, amelyben mintegy másfél éve kezdődött meg a termelés. A vállalat értékesítése ennek megfelelően 2006-ban igencsak megugrott: az egy esztendővel korábbinál mintegy 50 százalékkal magasabb, négymilliárd körüli forgalomról számolt be a cég.

Varga Imre jelezte, a bővülés az elmúlt évben is folytatódott, igaz, némileg lelassult: 2007-ben 4,3 milliárd forintos árbevételt realizált a vállalat. Növekedett nyereség is, amely tavaly mintegy 13 százalékkal volt több a 2006-osnál, és megközelítette az 530 millió forintot. Különösen jól ment a társaság romániai leányvállalatának, amely az elmúlt években igencsak dinamikusan bővítette forgalmát.

A Chemarknak már több mint tíz esztendeje van leányvállalata keleti szomszédunknál, és az ottani cég tavaly nyolcmillió euró körüli árbevételt ért el, tizedével többet, mint 2006-ban. Kevésbé teljesített jól ugyanakkor a moldovai leány, amelynek forgalma néhány százezer eurón stagnált.

Varga Imre lapunknak jelezte: a társaság összességében az idén további növekedést vár. Úgy számolnak, hogy a forgalom 2008-ban a kis kiszerelésű növényvédő szerek piacának szűkülése ellenére is 4,5–4,7 milliárd forint között alakulhat, míg az adózott nyereség várakozásaik szerint meghaladhatja a 600 milliót.

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!