Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Törvényjavaslat a pálinkáról, ötpárti egyetértéssel

Kisüsti, törköly, érlelt, mézes – többek között ezeket a pálinkafajtákat határozza meg a pálinkáról és a Pálinka Nemzeti Tanácsról szóló törvényjavaslat, amelyet ötpárti egyetértéssel nyújtottak be az Országgyűlésnek.

Létrehozva:

|

A javaslatot eredetileg a fideszes Császár Antal és Font Sándor jegyezte, később a többi négy frakcióból is csatlakozott hozzájuk két-két képviselő, így ötpárti egyetértés alakult ki a hagyományos magyar szeszesital előállításáról, minősítéséről és a különböző pálinkafajták megnevezéséről szóló indítvány kapcsán.

Az Európai Unió 2004-ben fogadta el a pálinkát mint hungarikumot, amelyet éppen emiatt akarunk törvénnyel is védeni – mondta az MTI-nek Császár Antal, aki országgyűlési képviselősége mellett a Gyümölcspálinka-főzők Egyesületeinek Országos Szövetségének elnöke is.

A fideszes politikus hangsúlyozta: az a cél, hogy külföldön az olasz grappához, a skót whisky-hez, vagy a mexikói tequilához hasonlóan a magyar pálinka is hírnevet szerezzen. Másrészt el akarják érni, hogy a gyengébb minőségű termékeket ne lehessen pálinkának nevezni.

Császár Antal bízik abban, hogy a törvényjavaslatot idén májusban elfogadhatja az Országgyűlés, így ezután pálinkának, illetve törkölypálinkának már csak az a gyümölcspárlat nevezhető, amelyet Magyarországon termett gyümölcsből – ideértve a gyümölcsvelőt is -, illetve Magyarországon termett szőlő törkölyéből készítettek, és amelynek cefrézését, párlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték.

Az indítvány kimondja, hogy pálinka készítése során répacukorral, nádcukorral, izocukorral vagy gyümölcscukorral javított gyümölcscefre nem használható fel, nem adható hozzá higított vagy nem higított alkohol, aromaanyag, virág, nem lehet ízesíteni, színezni és édesíteni sem.

A javaslat külön meghatározza, mikor lehet egy pálinkát kisüstinek, aszútörkölynek, érlelt pálinkának, ópálinkának, vegyes gyümölcspálinkának, gyümölcságyon érlelt pálinkának, vagy mézespálinka likőrnek nevezni. Ez utóbbi esetében például kikötés, hogy csak Magyarországon termelt tiszta mézzel lehet ízesíteni a pálinkát.

A javaslat a Pálinka Nemzeti Tanács megalakításáról is rendelkezik, és az új szervezet feladatkörébe utalja a pálinka előállításának, származásának, minőségének és eredetvédelmének felügyeletét. A tanácsban agrárminiszter és a pénzügyminiszter képviselői mellett helyet kapnak a pálinkafőzdék képviselői is.

A testület feladatai közé tartozik, hogy kidolgozza a "Nemzeti Pálinkastratégiát", elfogadja a rövid és hosszú távú pálinka marketing tervet, valamint elkészítse a pálinkakészítésre, forgalmazásra és ellenőrzésre vonatkozó szakmai előírásokat, emellett etikai kódexet bocsásson ki a tisztességes piaci magatartás érdekében.

A tanács a jövőben az illetékes hatóságoknál eljárást is kezdeményezhet azok ellen, akik szabálytalanul használják a pálinka megnevezést.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!