Kapcsolatfelvétel

Hírek

Minden, amit az AKG-pályázatokról tudni kell

Megjelent a 2015-ös AKG felhívás, a támogatási kérelmek benyújtására 2015. november 7. és 2015. december 7. között van lehetőség. Olvassa el a legfontosabb tudnivalókat a pályázatról!

Létrehozva:

|

A Vidékfejlesztési Program Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap Irányító Hatósága 2015. szeptember hónapban tette közzé az agrár-környezetgazdálkodási kifizetés című pályázati felhívás tervezett megjelenéséről szóló tájékoztató anyagot, amely a végleges pályázati felhívás megjelenéséig részletes eligazítást nyújt a gazdálkodók előtt már jól ismert AKG program 2016-ban induló „folytatásának” alapvető szabályairól, a támogatás igénybevételének feltételeiről. Az alábbiakban a 2015. szeptember 16. napján közzétett tájékoztatóban foglaltak alapján a pályázati felhívással kapcsolatos legfontosabb tudnivalók kerülnek összefoglalásra.

Az előző 5 éves időszak AKG programjához hasonlóan a támogatás fő célja a vidéki területek fenntartható fejlődésének támogatása, a környezet állapotának megőrzése és javítása, a mezőgazdasági eredetű környezeti terhelés csökkentése, a környezetvédelmi szolgáltatások biztosítása, a természeti erőforrások fenntartható használatán alapuló mezőgazdasági gyakorlat erősítése. Kiemelten kívánja továbbá támogatni a program a biodiverzitás megőrzését, a természet, a víz, és a talaj védelmét a termőhelyi adottságoknak megfelelő termelési szerkezet kialakításával, a környezettudatos gazdálkodás és fenntartható tájhasználat kialakításával.

A rendszerben résztvevők a fentebb részletezett agrár-környezetgazdálkodási célok elérésének érdekében a gazdálkodásuk során többlet tevékenységek elvégzését vállalják a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt, 2016. január 1. és 2020. december 31. között.

A támogatásra rendelkezésre álló tervezett keretösszeg 158,6 milliárd forint. A támogatás öt éven keresztül, évente kerül odaítélésre normatív, területalapú, vissza nem térítendő támogatás formájában. A kifizetések a kötelezettségek teljesítéséből fakadó többletköltség és a kieső jövedelem elve alapján kerülnek kiszámításra. A támogatás az agrár-környezetgazdálkodási alapcsomag után egy összegben és a választható előírások után előírásonkénti összeg alapján kerül kifizetésre.

A támogatási összegek az ország teljes területére egységesen kerülnek kiszámításra, függetlenül az esetenként fennálló talajtani, vízgazdálkodási vagy egyéb domborzati és klimatikus különbségektől.

A támogatás intenzitása 100% gyep, ültetvény és nádas földhasználati kategória esetében. Szántó földhasználati kategória esetében a támogatás intenzitás a támogatást igénylő gazdaságának üzemméretétől függően változik:

1 – 300 ha                  100%

300,01 – 1200 ha         85%

1200,01 ha felett          50%

Területi feltételek:

A támogatás alapját a területhasználat képezi, amelynek tekintetében ún. horizontális és zonális területi lehatárolás szerinti földhasználati kategóriákat különböztetünk meg. A horizontális, azaz az országban bárhol igényelhető területi kategóriába sorolhatóak a szántó, gyep, ültetvény, nádas területek, míg a zonális, vagyis a MePAR-ban lehatárolt blokkokhoz köthetően igényelhető speciális területek közé a Magas Természeti Értékkel Bíró Mezőgazdasági Területen lévő (MTÉT) szántó, vízvédelmi célú szántó, MTÉT gyep, valamint vízvédelmi célú gyep területek tartoznak.

A felsorolt 8 földhasználati kategóriához összesen 16 tematikus előíráscsoport kapcsolódik, amelyek a támogatást igénylő által – részben kötelező, részben szabadon választható módon – teljesítendő olyan előírás-gyűjtemények, amelyek betartását a gazdálkodó a kötelezettségvállalás 5 éves időtartama alatt vállalja.

A kötelező előírások az ún. AKG alapcsomagok, amely előírásokat, illetve előírás kombinációkat földhasználati kategóriánként (szántó, gyep, ültetvény, nádas), illetve területi lehatárolás kategóriánként [horizontális (A), zonális (ZA)] kell teljesíteni és a kifizetés nem előírásonként, hanem az összes előírásra vonatkozóan, egy összegben történik.

A választható előírások az alapcsomagon túli olyan előírások, amelyek különböző környezeti kihívásokat (vetésszerkezeti elvárások, talaj- és vízvédelem, biodiverzitás megőrzése, stb.) kezelnek, és amelyekből a támogatást igénylők szabadon választanak. A kifizetési összeg előírásonként kerül meghatározásra.

Egy támogatási kérelmen belül több tematikus előíráscsoport megvalósítására is igényelhető támogatás, azonban egy kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területre kizárólag egy agrár-környezetgazdálkodási tematikus előíráscsoport alapján.

A támogatási kérelemben fizikai blokkonként kell feltüntetni az adott tematikus előíráscsoportban igényelt terület nagyságát. A támogatást igénylő a támogatásba bevinni kívánt, kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület nagyságát köteles meghatározni. Ez történhet legalább 3 méter pontosságú EOV koordináták vagy shape file segítségével, amelyeket a támogatási kérelem részeként elektronikus úton kell benyújtani. Amennyiben a jelenlegi állapotnak is megfelel a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület, lehetőség van továbbá az előző AKG program során meghatározott legalább 3 méter pontossággal beazonosított poligonok feltöltésére is .

Egy tábla minimális területe 0,25 ha lehet és a támogatást igénylőnek a kötelezettségvállalással érintett teljes területen a támogatási időszak öt éves időtartama alatt az adott év minden napjára vonatkozóan jogszerű földhasználónak kell lennie.

A támogatási időszak alatt:

– a beazonosított, kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület EOV koordinátákkal rögzített határa nem változhat;

– az előző pont szerinti területen belül elhelyezkedő, azonos előírásokkal érintett táblák határai a támogatási időszak alatt a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területen belül módosíthatók;

– a kötelezettségvállalással érintett egybefüggő területeken belül a táblák száma tárgyévenként és tárgyéven belül is változhat.

– a tematikus előíráscsoportok közötti váltás egyetlen kötelezettségvállalással érintett egybefüggő terület vonatkozásában sem lehetséges a támogatási időszak alatt.

– egy tematikus előíráscsoporttal érintett terület növelésére kizárólag kötelezettségátvállalás révén van lehetőség.

Személyi feltételek:

Támogatási kérelmet azok az MVH ügyfél azonosítóval rendelkező, aktív mezőgazdasági termelők (természetes személyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetek) nyújthatnak be, akikkel szemben nem állnak fenn a pályázati felhívásban meghatározott kizáró okok.

Egyéb kötelezettségek:

A támogatást igénylő köteles a gazdasága teljes területén elvégzett tevékenységekről a külön jogszabály szerinti gazdálkodási naplót papír alapon vagy elektronikus úton naprakészen és folyamatosan vezetni minden év január 1-jétől december 31-ig, majd az adott évet követő év január 1. és március 1. között elektronikus formanyomtatványon elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül benyújtani a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (a továbbiakban: NÉBIH). A támogatást igénylő köteles 2016. december 31-ig agrár-környezetgazdálkodási képzésen részt venni.

– A támogatást igénylőnek a teljes támogatási időszak alatt a gazdasága teljes területén be kell tartania:

–  az 50/2008. (IV. 24.) FVM rendeletben meghatározott Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapotra (HMKÁ) vonatkozó előírásokat és az 1306/2013/EU rendelet II. melléklete alapján meghatározott jogszabályban foglalt gazdálkodási követelményeket (JFGK);

– az éghajlat és környezet szempontjából előnyös mezőgazdasági gyakorlatokra nyújtandó támogatás igénybevételének szabályairól, valamint a szántóterület, az állandó gyepterület és az állandó kultúrával fedett földterület növénytermesztésre vagy legeltetésre alkalmas állapotban tartásának feltételeiről szóló 10/2015. (III. 13.) FM rendelet (a továbbiakban: 10/2015. (III. 13.) FM rendelet) 2. §-a alapján meghatározott vonatkozó kritériumokat és minimumtevékenységeket;

– a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről szóló 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat kötelező előírásait.

– a növényvédelmi tevékenységről szóló 43/2010. (IV. 23.) FVM rendelet VIII. mellékletében szereplő integrált növényvédelem általános elveit

– A támogatást igénylőnek eleget kell tennie a monitoring és hatásindikátor monitoring adatszolgáltatási kötelezettségének.

Támogatási kérelmek benyújtása, elbírálása:

A támogatási kérelmeket elektronikus úton, ügyfélkapun keresztül a www.mvh.gov.hu címen elérhető elektronikus felületen 2015. november 7. és 2015. december 15. között lesz lehetőség benyújtani.

A támogatási kérelmeket az MVH a jogosultsági feltételek vizsgálatát követően rangsor állításával bírálja el a pályázati felhívásban meghatározott pontrendszer alapján.

Többletpont kapható, ha a kötelezettségvállalással érintett terület Natura 2000, nitrát-érzékeny, vagy kedvezőtlen adottságú területen fekszik;  ha a gazdálkodó gazdaságának teljes területe a 2015. évi egységes kérelemben szereplő adatok alapján nem éri el a 300 ha-t; felső- vagy középfokú agrárvégzettség megléte; szaktanácsadó igénybevétele; állatállomány, illetve őshonos/veszélyeztetett állatállomány megléte esetén; a tematikus előíráscsoportba bevinni kívánt adott földhasználati kategóriának megfelelő földterület mértékétől , valamint az 5 éves jogszerű földhasználati jogosultsággal lefedett terület mértékétől függően.

A támogatási kérelem benyújtása során az értékelési szempontokhoz – amennyiben releváns – mellékelni kell:

  • családi gazdaság nyilvántartásba vételéről szóló határozatot
  • végzettséget igazoló oklevél/bizonyítványt
  • gazdasági társaság alkalmazottjának munkaszerződését, amennyiben az alkalmazott végzettségét igazoló oklevél/bizonyítvány kerül benyújtásra
  • szaktanácsadó által kiállított igazolást, melyen igazolja, hogy az előírások a közreműködésével kerültek összeállításra
  • őshonos és veszélyeztetett állatok tartása esetén a tenyésztő szervezeti igazolást.

A támogatási kérelmek közötti rangsor megállapítása tematikus előíráscsoportonként történik. Az IH közleményben teszi közzé tematikus előíráscsoportonként azt a minimális pontszámot, amelytől támogatás nyújtható.

Támogatás folyósítása:

A nyertes pályázóknak évente szükséges kifizetési kérelmet benyújtaniuk az  egységes kérelem részeként a rendeletben foglalt szabályoknak megfelelően kell elektronikus úton.  Az adott évi támogatás a támogatásra vonatkozó adminisztratív ellenőrzések, a keresztellenőrzések és a helyszíni ellenőrzések lefolytatása után egy részletben kerül kifizetésre.

Amennyiben a támogatást igénylő az adott naptári évben nem nyújt be kifizetési kérelmet a támogatott területre, úgy arra a naptári évre vonatkozóan nem részesül kifizetésben, a vállalt kötelezettségei azonban adott naptári évben is fennállnak.

A fenti információk tájékoztató jellegűek, a pályázati felhívás teljes terjedelmében a www.szechenyi2020.hu weboldalon érhető el. 

Agrotrend.hu

 

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Hírek

Közel harmincezren az Erdõbarát Rendezvényeken

Április 22., a Föld napja ismét ráirányítja a figyelmet a természeti környezet, az erdõk fenntartható használatának problémájára. A Pilisi Parkerdõ tavaly vezette be az Erdõbarát Rendezvény minõsítési rendszert, hogy ezzel segítse az erdei sport- és túraprogramok szervezõit és résztvevõit a közös cél, a természeti értékek, az erdõ ökológiai egyensúlyának megóvásában. Eddig már közel száz sportszervezõ csatlakozott a minõsítési rendszerhez. A Parkerdõ célja idén tovább bõvíteni a nagy sikerrel indult kezdeményezést.

Létrehozva:

|

Szerző:

2022-ben közel harmincezer fõ vett részt 217 regisztrált rendezvényen, melyek jellemzõen erdei sportesemények, teljesítménytúrák, terepfutó- és erdeikerékpár-versenyek voltak. Az erdei versenyek szervezõi által befizetett erdõfenntartási hozzájárulás több mint nyolcmillió forintot tett ki. Összehasonlításul: a Pilisi Parkerdõ évente megközelítõleg 400 millió forintot fordít saját forrásból az erdei turisztikai infrastruktúra fenntartására.

Az erdõtörvény kimondja, hogy bár az állami erdõterületek zöme szabadon látogatható, üzleti célú hasznosításukhoz az erdõkezelõ hozzájárulására van szükség. A Budai-hegység, a Pilis és a Visegrádi-hegység, valamint a Gödöllõi-dombság a fõváros közelsége miatt az ország leglátogatottabb erdei közé tartoznak. Ez igaz a fizetõs, nevezési díjas erdei sportrendezvényekre is: évente több száz ilyen verseny és teljesítménytúra zajlik az említett területen. A minõsítési rendszer bevezetésére azért is szükség volt, mert a Budapest környéki erdõk jóformán elérték befogadóképességük határát, és a látogatottság idõnként veszélyezteti az erdõk természetes értékeinek megóvását.

Fotó: Pilisi Parkerdõ

A Pilisi Parkerdõ célja, hogy a sikeres tavalyi év után – amikor közel száz verseny- és rendezvényszervezõ csatlakozott a kezdeményezéshez – tovább bõvüljön az Erdõbarát Rendezvény minõsítést elnyert programok és versenyek köre, és 2023-ban minél több szervezõ, illetve úgynevezett „instant túra” (rajtidõponthoz nem kötött, de nevezési díjas túralehetõség) kapcsolódjon a Erdõbarát Rendezvények minõsítési rendszerhez. Ezek az események megtalálhatók a Pilisi Parkerdõ honlapján is.

A bõvülést segíti, hogy az erdei rendezvények szervezõi is egyre nagyobb számban ismerik fel, hogy az általuk rendezett verseny, túra, egyéb fizetõs rendezvény helyszíne, az erdõ nem egyszerû adottság, amely „csak úgy ott van”, hanem komoly szakértelemmel és jelentõs ráfordítással létrehozott, fenntartott komplex életközösség. Ennek megóvása az erdõgazdálkodó, a természetvédelmi szervezetek és az erdei rendezvények szervezõinek közös felelõssége. Így az Erdõbarát Rendezvény rendszerben részt vevõ szervezõk elkötelezettek abban, hogy az általuk szervezett események az erdei életközösséget a lehetõ legkevésbé zavarják, nem terhelik az erdõt hulladékkal, a pályákat kizárólag újra felhasználható szalagokkal jelölik és az összes szükséges engedélyt beszerzik.

agrotrend.hu / Pilisi Parkerdõ Zrt.

Tovább olvasom

Hírek

Elkezdődött az agrártámogatási egységes kérelmek benyújtásának időszaka

Elkezdődött az agrártámogatási egységes kérelmek benyújtásának időszaka, a gazdálkodók április 7. és május 15. között adhatják be szankciómentesen a szükséges dokumentumokat a Magyar Államkincstárhoz (MÁK) – mondta Czerván György agrárgazdaságért felelős államtitkár a kétnapos VIII. Duna-Tisza közi Agrár Expón, Kiskőrösön.

Létrehozva:

|

Szerző:

A politikus hangsúlyozta: az egységes kérelmek a továbbiakban is beadhatók, június 9-éig azonban már csak szankcióval együtt fogadja be az igényeket a MÁK.  

Czerván György a mezőgazdasági és a kertészeti munkákról elmondta: a területek többségén már javában zajlik a talaj és a magágy előkészítése.

A termelők őszi búzát mintegy 963 ezer hektáron, őszi árpát mintegy 239 ezer hektáron, őszi káposztarepcét pedig több mint 281 ezer hektáron vetettek. Az őszi gabonák állapota többségében megfelelő – mondta.

A tervek szerint a gazdák tavaszi árpát több mint 55 ezer hektáron, kukoricát mintegy 1,1 millió hektáron, míg napraforgót közel 658 ezer hektáron vetnek majd – tette hozzá.

Foto:123RF

Mint mondta: az idei évtől a juh- és kecsketartók új támogatást igényelhetnek. A tenyészkos és -bak tenyésztésbe állításához az agrártárca az idén mezőgazdasági csekély összegű támogatást nyújt.

Az államtitkár hangsúlyozta, a minisztérium 1,7 milliárd forint összegű kerettel jövedelempótló támogatást hozott létre a madárinfluenza miatti károkkal leginkább érintett kacsa- és libaágazatok részére. A Magyar Államkincstár a támogatási kérelmek nyomtatványait április 15-éig küldi ki az érintetteknek.

Czerván György szólt a Nemzetgazdasági Minisztérium Azonnal cselekszünk elnevezésű programjáról is. A madárinfluenza miatt bekövetkezett foglalkoztatási nehézségek enyhítésére – elsősorban a vágó- és feldolgozó vállalkozások számára – a nemzeti költségvetésből mintegy egymilliárd forintos összeg áll rendelkezésre.

A Bács-Kiskun megye egyik legnagyobb rendezvényén, a kiskőrösi agrárexpón 140 termelő mintegy 2 500 terméket állított ki.

agrotrend.hu / MTI

Tovább olvasom

Hírek

Kiaknázatlanok a magyar-román agrárkapcsolatok

A magyar-román élelmiszergazdasági kapcsolatok fejlesztésében számos kiaknázatlan lehetőség rejlik – mondta Feldman Zsolt az Országos Takarékpénztár (OTP Bank) Befektetői konferenciáján, Budapesten.

Létrehozva:

|

Szerző:

A Földművelésügyi Minisztérium agrárgazdaságért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: van igény a jó minőségű magyar élelmiszerre Romániában – ezt mutatják az adatok is – hiszen a magyar agrárgazdaság számára keleti szomszédunk a második legfontosabb export célország volt az elmúlt években, 2016-ban részesedése az agrárkivitelből 11,5% volt.

Feldman Zsolt kifejtette: 2016-ban a magyar-román agrár-külkereskedelemben a magyar kivitel értéke 927 millió euró, a behozatal mintegy 250 millió euró volt, az aktívum 678 millió eurót tett ki tavaly. Ezzel kapcsolatban megjegyezte: a gabona- és olajos növény kivitele logisztikailag romániai kikötőkből zajlik, ez részben megjelenik a statisztikákban is.

A Romániába irányuló agrártermékek közül a helyettes államtitkár megemlítette: jelentős a búza, a kukorica, a búzaliszt, a takarmányok és a különböző tejipari termékek kivitele, kedveltek még a baromfi- és sertéshúsok valamint a csokoládé tartalmú élelmiszerkészítmények is.

A magyar termékek elismertek, népszerűek, nem csak a magyarok által lakott régiókban. Gyártói és saját márkás termékekként is szép számmal találhatók a nagy élelmiszer-forgalmazó láncok polcain is – fogalmazott a helyettes államtitkár.

Feldman Zsolt kiemelte: Románia gazdasága folyamatosan bővül, megelőzve több régióbeli országét: 4,8%-kal növekedett az ország gazdasága 2016-ban, az élelmiszeripari termékek és nem alkoholos italok áfájának 24%-ról 9%-ra való csökkenése komoly fogyasztásnövekedést eredményezett. Az országban továbbra is élénkülő belső kereslettel és fogyasztással számolhatunk, ezért a magyar vállalkozásoknak is számos potenciális lehetőség rejlik keleti szomszédunk piacán.

Mindkét ország érdeke a magyar-román vállalatok hatékonyabb együttműködése, hiszen önállóan a jelenlegi tőkeellátottsággal nehéz versenyképesnek lenniük a nyugat európai élelmiszeripari cégekhez képest. Hozzátette: meg kell találni a kölcsönösen előnyös üzleti kapcsolatokat, a magyarországi és romániai befektetési lehetőségeket és megteremteni a megfelelő finanszírozási formákat annak érdekében, hogy a térség versenyképessége felzárkózhasson nyugati szomszédjaink régióihoz – jegyezte meg a helyettes államtitkár.

agrotrend.hu / FM

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!