ő maga dolgozott már tehenészetben műszakvezetőként, volt már állattelep-vezető, majd az irodai munkában is megpróbálta magát, ám ezúttal a jövőbe tekintő kihívások mellett kis lépésekkel halad előre, hogy tehenészetük létrehozásával biztos hátteret teremtsen családjának és cseperedő gyermekeinek.

– Túl a 30-as évein mi visz rá egy fiatalembert, hogy a biztos egzisztenciát feladva fenekestül felforgassa az életét, vidékre költözzön, és saját vállalkozást indítson el?

– Pécselyen, ezen a vidéken egy családi gazdaságban nőttem fel, állatok között, feladatok mellett. Édesapám közel 50 éve gazdálkodik, sertéshizlalással, birka- és lótartással foglalkozott, emellett 50 hektár földje, szőlője és legelője van. Amikor még a moslék etetése megengedett volt, a balatoni éttermek sok konyhai ételmaradékot szolgáltattak, és évi 250-300 disznó kibocsátása jellemezte az akkori gazdaságot. A rengeteg öröm ellenére számos nehézség is adódott ezekben az években, kisgyermekként a nyarak sok munkával teltek, amik nem mindig voltak kedvemre. Dologidőben a vasvillát meg kellett ragadni, szénát gyűjtöttünk, lovakat hajtottunk. Szívesen emlékszem viszont a lovaglós vasárnapokra, a lovas udvarra, a turistautakra, a kocsiztatásokra. A gyermekkorom élményei és eseményei mindenképpen meghatározták a felnőttkori lépéseimet, a jelenlegi szemléletem kialakulásában nagy szerepet játszottak ezek az évek. Így már elég korán megfogalmazódott bennem a döntés, ami célként lebegett a szemem előtt: egy másoktól független, saját gazdaság létrehozása. A terv sokáig csak egy álom maradt, ám most megvalósulni látszik. Az eddigi munkám Budapestre kötött, miközben megszülettek gyermekeim. Semmiképpen sem szerettük volna, hogy egy ilyen zsúfolt nagyvárosban nőjenek fel, miközben más alternatíva is rendelkezésre állhat. A terveim megvalósításában számíthatok édesapámra, és a feleségem is nagy segítségem ebben, aki, amellett, hogy mindenben támogat, neveli gyermekeinket, és meleg családi légkört biztosít mindannyiunknak.

– Milyen iskolai pályán és tapasztalatok mellett jutottál el arra a szintre, hogy szakmailag alkalmas legyél egy ilyen kihívás teljesítésére?

– Az általános iskola után még nem igazán voltam tisztában, hogy milyen iskola lenne a legideálisabb számomra. A hentes szakma nagyon vonzónak tűnt számomra, és édesapám is jó ötletnek tartotta volna, viszont mindketten láttuk, hogy a diákok a tanulmányi eredményre tekintet nélküli bejuthatnak egy ilyen képzésbe, én pedig ennél magasabbra tettem a mércét. A hentes szakmát elvetettük, mondván, ezt a mesterséget később még kitanulhatom, így a választás végül a Székesfehérvári Szent István Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Szakközépiskolára esett. Átfogó szakmai tudást kaptam ettől az intézménytől. Érettségi után a Mosonmagyaróvári Egyetemre jelentkeztem, és sikeres felvételi után egy év halasztás mellett még a középiskolai technikusi képzésen részt tudtam venni, állattenyésztő technikusként végeztem. Az egyetem befejezése után édesapámnak szerettem volna segíteni, mert az állattenyésztés állt hozzám igazán közel. Az élet azonban mást hozott, és a következő 2 évben levelező szakon növényvédő szakmérnöki diplomát is szereztem.

– Milyen állomás következett ezután?

– Az önéletrajzom eljutott a Zánkai Pinceszövetkezet elnökéhez, aki felkért a szentjakabfai Holstein-Friz-tehenészetbe műszakvezetőnek. 2 évig dolgoztam ebben a munkakörben, majd telepvezetőként még 2 évet volt alkalmam betekintést nyerni a nagyüzemi termelésbe. 2007-től egyre komolyabban kezdett foglalkoztatni a saját vállalkozás megalapítása. Ekkor már 30 éves voltam. Fontosnak tartottam, hogy ne csak a termelőmunkában legyek tapasztalt, jártas szakember, hanem a kevésbé kedvelt– ám sok esetben a termelő munkával egyenértékű – adminisztratív háttérmunkákban is ismeretekre tegyek szert. Tudatosan jelentkeztem ilyen jellegű operatív munkahelyekre. 2008-tól Pesten nyílt erre lehetőségem. Eközben kertészeti technikumot végzett környezetvédő mérnök feleségemmel a terveket alakítgattuk. A saját gazdaság létrehozása az én álmom volt, de a kivitelezés, a megvalósítás már közös feladat és cél lett.

– Kellő anyagi forrással rendelkeztetek-e az első lépések megtételéhez?

– Az otthon megteremtése volt az első feladat. Pécselyen a nagyszülői házba akartunk költözni, ami kellő közelségben helyezkedik el a majdani tehenészet fő bázisát adó családi földekhez, ahol az állatokat tartjuk. Ezt a házat viszont át kellett építeni, ám mivel mindketten rendelkeztünk lakáscélú előtakarékossággal, idén január közepén befejeződhettek a munkák és beköltözhettünk. A vállalkozás elindításához minimális saját erővel rendelkeztünk, ezért pályázati támogatásban reménykedtünk. A fiatal gazda induló támogatás pályázati anyagának 40 oldalas dokumentációja elrettentőnek tűnt, mi mégis megpróbálkoztunk vele. 2 héten keresztül, miután a gyerekeket lefektettük, reggelig, hajnalig csináltuk, számoltunk, terveztünk. 2012 augusztusában végül benyújtottuk a pályázatunkat. Nagyon örültünk, hogy novemberben, a sikeres elbírálás után 40 ezer eurót nyertünk. Az elnyert összeget kizárólag a gazdaság kialakítására fordítjuk, mert úgy véljük, hogy a nem elkülönített keretet szépen „el lehet tapsolni” ésszerűtlen döntésekkel, saját megélhetésre. Ebbe a hibába nem kívánunk beleesni, ezért csak kis lépésekkel, lassan haladunk előre, nem vagyunk türelmetlenek.

– A sikeres pályázat után mivel telt a 2013-as év?

– Az első évben nem sok dolgot vállaltunk; ekkor még Pesten laktunk, közben megszületett a fiunk, tudtuk, milyen kemény időszak lesz. Mindössze 11 üszőt vásároltunk, 3-at pedig Aputól kaptunk. Miután felnőnek, vemhesíttetjük őket. A saját elképzeléseinkhez képest egy kis késésben vagyunk, szerettük volna, ha 2014 végére már ellő teheneink lettek volna. Úgy tervezzük, hogy az üszők növekedésével és számuk gyarapodásával egy ütemben majd a terület és az üzemméret is növekszik. Az első komolyabb beruházásunk egy Zetor Crystal traktor vásárlásával kezdődött, idővel majd munkagépeket is beszerzünk hozzá. Emellett egy fedett marhaetető is felépült.

– Hogyan képzeled el a gazdaság szerkezeti felépítését?

– A vállalkozást három fronton építjük ki és fejlesztjük fel. A gazdaságunk legfőbb értékét és értéktermelő alapját a magyartarka marhák jelentik majd. Számításaink szerint 20-25-ös tehénlétszámmal biztosított lenne egy család megélhetése. Úgynevezett dajkateheneink lesznek, és hozzájuk vásárolunk borjakat, majd ezeket vemhesítjük, és tenyészvemhes állatként, továbbtartás céljára értékesítjük. Saját magyartarka bika is szükségessé válik ehhez, de ez a beruházás még későbbre marad. Az édesapám által művelt területek egy része, egy 2 hektáros, villanypásztorral bekerített legelő szolgál a marhatartás bázisául, továbbá egy kisebb, zárható karám gondoskodik a tehenek éjszakai biztonságáról. A tejhasznosítású szarvasmarhatartás terve nem fordult meg a fejünkben, mert szüleim példáján láttam, milyen kötöttségekkel jár, és mekkora leterheltséget jelent a rendszeres fejés, s emellett a tej értékesítése is bizonytalan és kiszámíthatatlan. A tevékenység másik „lábát” tenyészsertésekre alapozzuk: ezeket már el is kezdtük tartani, édesapám segít ebben, jelenleg 4 kocánk megellett. EUMÉ-ban, üzemméretben ez nem számottevő, mégis egy erős kiegészítést ad a szarvasmarha tartás mellé. A disznókat nem élőhúsként kívánjuk értékesíteni, elsősorban a továbbfeldolgozásban látjuk a lehetőségeket. Egy jól felszerelt feldolgozó egység ehhez édesapámnál már rendelkezésre áll. A terveink között szerepel a jelenlegi lakóházunk mellett található régi nagyszülői épület feldolgozóüzem-célú átépítése, kialakítása. A hentes szakmát iskolai kereteken belül nem tanultam ugyan ki, de minden műveletet Aputól sajátítottam el, aki sok éves tapasztalattal rendelkezik ezen a téren. Azt tapasztaljuk, hogy az igényes, jól elkészített árura növekvő kereslet mutatkozik, a házi készítésű húsárut egyre többen keresik, vásárolják. A harmadik frontot pedig a turizmusra alapozva egy lovas udvar jelentené. Családi házunk közelében található egy turistaút, csodálatos tájjal, látnivalókkal, a Balaton közelsége miatt sok vendég látogat erre a környékre. A lovagoltatásra még mindig nagy igény van, de az arra kíváncsi vendégek egy igazi falusi disznóvágáson is részt vehetnek majd.

– Lassan megvalósulni látszanak álmaid, a tervekből célok lettek, és napról napra épül a gazdaság. Mik lesznek a következő feladatok, amelyek rátok várnak?

– Az önellátó és jól működő termelőmunkához az alapok lefektetése a legfontosabb. Az állattartásban amellett, hogy helyet kell hozzá biztosítani, nem mellőzhető a takarmánybeszerzés kérdése sem. Mindig azt tanultam édesapámtól: ha a jószágok ellátása megoldott, csak akkor lehet az állatlétszám növelésén gondolkodni. Természetesen ehhez nálunk a földterületek bővítésére lesz szükség; a bérbevételekkel kapcsolatban már folynak a tárgyalások, s ha minden jól megy, hamarosan 15-16 hektár területhez sikerül így hozzájutnom. A végleges méretet 100 ha körül tudom elképzelni, amellyel még egyedül megbirkózom. Édesapám az idei évben még elvet, jelentette ki, azután, ha az élet is úgy hozza, az általa művelt 50 ha terület megművelése is rám hárul. A modernizációt, az innovatív technológiát szeretnénk behozni a termelésbe, mert a hatékonysághoz ez ma már elengedhetetlen feltétel. Még előttem van a szülői példa, amint Apu a rendelkezésre álló eszközöket használva például lovas ekével szántott a szőlőben, vagy egymaga küzdött meg a vetéssel, vagy kis vágóasztalos kombájnjával maga aratott, sőt a „tehéntartós” időben még a kézi fejésre is rákényszerültek egy ideig. Azóta ő is belátta, hogy a professzionális gépekkel végzett bérmunka igénybevételével sokkal biztosabb eredményt képes elérni, ami a termésben is megmutatkozik. A vetés esetében szebb és egyenletesebb a kelés, a talajra nem kell annyiszor rámenni, kisebb a tömörödés. Nagyobb birtokméretnél saját gépekre van szükség a munkák időbeni elvégzéséhez. Szeretnénk pályázat útján az infrastruktúránkat korszerű berendezésekkel és gépekkel felépíteni. Feleségem ötletekkel segít, támogat, és bízik benne, hogy a gazdálkodás nem szippant be teljesen, s később, egy alkalmazott segítségével, elegendő szabadidőm lesz a gyerekekkel játszani. Reméljük, mindebben vasárnaponként egy-egy családi lovaglás is helyet kaphat!

Hornyák Ildikó

Megjelent a Mezőhír 2014/2-es számában

www.mezohir.hu