Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Horvátország ismét párbeszédre szólítja fel az EU-t a halászati zónák ügyében

Horvátország ismét párbeszédre szólította fel az Európai Uniót, külön Szlovéniát és Olaszországot az Adriai-tengeren létrehozott, vitatott ökológiai és halászati zónája ügyében.

Létrehozva:

|

"Közel két hónapja várjuk a választ arra a javaslatomra, hogy rendezzünk négyoldalú találkozót, ahol előterjeszthetjük a probléma megoldási lehetőségeit" – jelentette ki Ivo Sanader horvát kormányfő az ország állami rádiójában hétfőn este.

A miniszterelnök reményét fejezte ki, hogy ezek a megoldások megfelelnek majd mind Szlovéniának, mind Olaszországnak, ugyanakkor nem kérdőjelezik meg Horvátország jogát a zóna fenntartására. Hozzátette: amennyiben rövid időn belül nem érkezik válasz a horvát javaslatra, nyilvánossá fogják tenni azt.

A 23 870 négyzetkilométeres zónát, amely bizonyos helyeken az Adriai-tenger közepéig kiterjeszti Horvátország fennhatóságát, még 2003-ban hozták létre, Zágráb szerint azzal a céllal, hogy megóvják halállományukat és korlátozzák a tengervíz szennyezését. Az övezet átlépésének tilalma egészen januárig nem volt érvényes az unió tagállamaira.

Szlovénia a vitatott szlovén-horvát tengeri határ, valamint a nemzetközi vizekre való kijutása miatt ellenzi a zónát, Olaszország pedig szeretne a jövőben is szabadon halászni az Adrián, ahol sokkal erősebb flottával rendelkezik, mint Horvátország.

Az Európai Unió külügyminiszterei a múlt héten újabb figyelmeztetésben részesítették Horvátországot, hogy tartsa tiszteletben kötelezettségeit, ne alkalmazza a tilalmat az EU tagállamokra, amint azt 2004-ben megígérte. Sanader szerint az az ígéret arra vonatkozott, hogy az EU-tagállamokkal kivételt tesznek, mégpedig az EU-horvát halászati egyezmény megkötéséig.

2005-ben azonban Horvátország elkezdte a csatlakozási tárgyalásokat, és akkor a kormányfő szerint Brüsszelben közölték velük, hogy ilyen egyezményre a továbbiakban nem lesz szükség.

Horvátország reméli, hogy 2010 körül csatlakozhat az EU-hoz, Brüsszelben azonban úgy vélik: a tilalmi zóna kiterjesztése károsan befolyásolhatja a csatlakozási tárgyalásokat.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!