A prospektusok címei (Befektetés a jövőnkbe, A növekedés útja, Európa népeinek szolgálatában) vagy az éppen vetített propagandafilm (fát vágnak, gyárakban szorgoskodnak, mosolygó gyermekek futkosnak) viszont az 1960-as évek hangulatát varázsolják oda.

Lesz min ámulniuk a diákoknak. Merthogy az Egyetemes Európa-projekt keretében – nem jöhetett volna létre az Európai Bizottság és a Külügyminisztérium közreműködése nélkül – hat magyarországi egyetemre gurul el az uniós tudnivalókkal megtömött kamion, akarom mondani "infojárat".

Mindenütt tíz napot tölt majd, és az már a helyi ifjúság szerencséjén múlik, hogy valóban hasznos szóróanyagokat markol-e fel (ezek rendszerint idehaza készültek, például a külföldi munkavállalásról, tanulásról), vagy a brüsszeli bizottság valamelyik agyréme akad a kezébe. Találomra felütöm az egyiket: "Amennyiben nem maximálja gazdasági potenciálját, egyre megterhelőbbnek fogja érezni a rosszabb életkörülmények között élők számára erős biztonsági hálózattal rendelkező inkluzív társadalom fenntartását."

Aha.

De ne legyünk igazságtalanok. Az alapötlet kiváló, és minden helyszínen szerveznek érdekesnek ígérkező programokat – is. Az esélyegyenlőségről mesél Szalay Kriszta színdarabja, amelyben egy harmincéves, egyedülálló anya Down-kóros gyermeket szül, akit megpróbál a környezetével is elfogadtatni (a szereplő Down-kóros kisfiú).

Ugyancsak a fiatalokhoz szól a Felekirályságom nevű stratégiai vetélkedő, amelyben a győzelemhez európai uniós ismereteken át vezet az út. Jóval nagyobb kihívás lesz fenntartani a közönség érdeklődését az európai parlamenti képviselők és a minisztériumi szakértők előadásain.

A fogkocogtató hidegben a fő csalódás, hogy a kamion belsejében sincs melegebb; lesz majd fűtés, ígérik, csak az állandóan nyitott ajtó miatt hűl le a levegő. A sors iróniája, hogy közben a hatékony energiafelhasználásról peregnek képsorok (felszálló repülő, felhőkarcolók, lemenő nap) – hiába, a spórolást kicsiben kell kezdeni.

Forrás: Népszabadság – Pócs Balázs