– Az őz az egyik legfinnyásabb, legválogatósabb vad, de meghálálja – jobb minőségű, nagyobb agancsot növeszt – ha a különböző magokhoz kisebb mennyiségű agancsnövesztő tápot is kevernek. Az Alföldön nem ritka a 600-800 grammos agancs, Zalában inkább a 300-350 grammos jellemző, de ahol táppal etették őket, előfordult már 500 gramm feletti is – jegyzi meg a fővadász, hozzátéve, hogy a nagyvadak közül a szarvas, a vaddisznó eleségéről is gondoskodni kell.

A szarvasnak szánt szemes-szálastakarmányt, lucernát, szénát az erdő eldugott, bozótos részein található vályúkba ömlesztik, a vaddisznóknak a földre szórják a takarmányt. Az őzek fedett etetőit olyan sűrűségűre lécezik, hogy a vaddisznó ne férhessen hozzá, ne dézsmálhassa meg a táplálékukat. A vaddisznó ugyanis mindenevő, mindent felfedez, mindenbe belekóstol, ez alól talán csak a számukra elhelyezett, "fatálcára" tett élelem kivétel. Ilyen etetővel már próbálkoztak, de kiderült, hogy szívesebben veszik fel a földre szórt takarmányt.

– Egyébként az erdő az enyhébb teleken terített asztal a vadak számára, de a hidegebb, zordabb időben is a találnak némi táplálékot: kikaparják a hó alól a repcét, meglegelik a vetést – magyarázza az erdőt járva Tájcsnek Károly sportvadász.

A fehér hóban vadnyomokat fedezünk fel, amit a laikus véletlenszerű mozgásnak vélhetne, de a tapasztalt vadásznak más a véleménye.
– A vadak évek óta ugyanazokat a vonulási utakat, kitaposott ösvényeket használják. A szarvasokat egy öregebb vezértehén vezeti a búvó- és a táplálkozó helyre. Itt "őrt" állítanak, amelyik figyel, és ha veszélyt érez, figyelmezteti a többieknek. Ebben az időszakban már a bikák is beállnak a tehenek, borjak csapatába. Az őzek is csoportosan járnak, szürkületkor, nehéz látási viszonyok között is mozognak: ha elindul a suta, számítani kell rá, hogy egy-két gida szökell utána, a bak pedig követi őket.

Zsernoviczky Károly megjegyzi, hogy a vadak etetése az őszi betakarítás után, már októberben elkezdődik, ugyanis fontos, hogy jó "kondícióban menjenek bele a télbe".

 – A szeptemberi szarvasbőgés idején a bikák heteken keresztül nem esznek, így 25-30, de akár 40 kilót is leadnak, amit pótolni kell. Az öregebb példányok január végén, február elején, a fiatalabb korosztály márciusban hullajtja el az agancsát, a megfelelő – tíz kiló, vagy afölötti – agancsnövesztéshez pedig nagy mennyiségű tápanyag kell. Régebben a betakarítás után a kukoricatarló heteken, hónapokon keresztül ellátta a vadakat, de a korszerű mezőgazdasági művelésnek köszönhetően ma már azonnal mindent alászántanak. Az üres tarlókon a vaddisznó fel-feltúrja a földet, és talál is némi táplálékot, de a szarvasok, őzek már nem.

A pacsai vadásztársaság 13,5 ezer hektáros területe a Kis-Balatontól északra, a Szélvíz- és a Principális-csatorna mentén helyezkedik el. A szétszabdalt vadászterületen sok a mezőgazdasági művelés alá vont talaj és viszonylag kevés, mintegy 2100 hektáros, szétszórt erdőség található. A vadak etetésére évente 50-100 tonna takarmányt vásárolnak, a zöldtakarmányt a vadföldek biztosítják, és az apróvadak is ott találnak búvóhelyet. A 64 hektárnyi területet vegyszermentesen művelik: felére kukoricát vetnek, de – gondolva az apróvadakra – a többi talajon napraforgó, rozs, lucerna cirok, olajretek nő.

– A vadetetésre 20-25 évvel ezelőtt még elég volt a mostani takarmány töredéke is: a nagyvadállomány alig egytizede volt a mostaninak, inkább az apróbb vadak, fácánok, nyulak voltak többségben. A 90-es évekre tehető a felfutás, egy vadászati idény alatt közel 800 nagyvadat lőttek ki. A tervek szerint idén a 300-350 egyedre becsült szarvasállomány egyharmadát ejtik el.

A legnagyobb gondot azonban a vaddisznók jelentik: a gyenge telek után soha nem látott mértékben elszaporodtak. A koca az enyhébb idő miatt gyakran kétszer is ellik, az átlagos 3-5 helyett 7-8- kismalaca is van egy évben. Az állományt februárban, még ellés előtt becsülik meg, az állomány másfélszeresét, mintegy 350 vaddisznó kilövését tervezik idén.  

A vaddisznó kezelhetetlen, óriási károkat okoz, tavaly 16 millió forint volt a vadkár, idén 14 millióstól tartanak. A búza-, árpa-, repce-, napraforgóföldeken okozott kisebb vadkárok mellett a legnagyobb pusztítás a kukoricásban van, ennek a háromnegyedét a vaddisznók számlájára írhatják. Gyakran futballpályányi területeket taroltak le, hogy a kismalacok is tudjanak enni, letörik a kukorica szárát, beleharapnak a szemekbe és otthagyják. Tavasszal lehet majd számítani a másodlagos kárra is, amikor az alászántás után kicsírázik a kukorica. A disznót a búza nem nagyon érdekli, de vetésforgóváltás után a búzaföld közepén is megtalálja a zöldellő kukoricát, letarolja a vetést, krátereket túr a földbe, hogy a kedvenc csemegéjéhez juthasson.  

– Meg kell találni azt az összhangot, amikor még elviselhető a vadkár, mert a termelőkkel sem lehet a végtelenségig elfogadtatni, hogy több száz szarvas, vaddisznó él a területükön. Az egyetlen védekezés a létszám csökkentése, a vadászatok megrendezése, ami akkor ideális, ha igazi tél van. A hidegebb időszakban ugyan többe kerül a vadak etetése, de a vadászatnak, vaddisznóhajtásnak hó nélkül nincs "sava-borsa" – jegyzi meg a fővadász.

Forrás: MTI