Azért aki a diót sem tudja megkülönböztetni a tölgytől, az valószínűleg semmire sem megy az efféle információkkal: "A Fulhamensis a William Lucombe-ra hasonlít, de kérge parásabb, külső hajtásai csüngők; rendesen ovális levelei általában 6 pár szabályos háromszög alakú karéjjal rendelkeznek."

Felejtsük el a felkonferálást, ez a könyv nem a kezdőknek való. Inkább az ínyenceknek, akik mondjuk száz méterről is kiszúrják a cseres-tölgyes erdőben a cserek árnyalatnyival sötétebb lombszínét, s akik, ha azt hallják: "csaplári erdő", akkor habozás nélkül rávágják: "ott látható Magyarország legszebb libanoni cédrusa".

 Ilyen szemmel olvasva viszont kétségtelenül az utóbbi évek legalaposabb munkája az Európa fái, s haszonnal forgathatják, akiknek ez a terület a szakmájuk/hobbijuk. Az egyes fajok elterjedésére vonatkozó leírásokat a szerkesztők jól egészítették ki magyarországi adatokkal, s a – természeténél fogva nehézkes – szövegben csak kevés stilisztikai, nyelvtani hibát találni.

Bár kétségtelenül erénye a műnek a színes ábrák sokasága, a borítón olvasható önértékelés, amely szerint ez lenne "a valaha megjelent legjobb illusztrációkat tartalmazó könyv" ebben a műfajban, enyhe túlzásnak tűnik.

A kicsi méretek miatt, különösen a hajtásokat és rügyeket bemutató rajzok esetében egyik-másik faj legfeljebb nagyítóval ismerhető fel. Ugyanez igaz az értékes olvasnivalóra is az apró betűméret okán: én napilapot még szemüveg nélkül olvasok ugyan, de ehhez a könyvhöz már fel kellett tennem az okulárét.

Forrás: Népszbadság