Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Évi háromszázmilliárdot csalnak az EU-ban

Évi egymilliárd 143 millió euró, azaz mintegy háromszázmilliárd forint – ennyi európai uniós kifizetésnél észleltek szabálytalanságot tavalyelőtt.

Létrehozva:

|

Legalábbis ez áll az olasz konzervatív Francesco Musotto jelentésében, amelyet kedden változtatás nélkül fogadott Strasbourgban az Európai Parlament. Ez 19 millió euró növekedést jelent az előző évhez képest a csalásban.

A mezőgazdasági kiadásokkal kapcsolatos szabálytalanságok 2006-ban 86 millió eurót tettek ki. A fő felelős Spanyolország, Franciaország és Olaszország volt, a leginkább érintettek pedig a vidékfejlesztés, a borjú- és marha-, valamint a zöldség-gyümölcs ágazat. Az Európai Parlament elfogadhatatlannak tartja, hogy a mezőgazdasági kiadásokra vonatkozóan Németország és Spanyolország évek óta nem juttatja el az Európai Bizottságnak elektronikus formában a szabálytalanságokra vonatkozó értesüléseit.

A felzárkóztatási (strukturális és kohéziós) támogatásoknál a szabálytalanságokkal érintett tételek összege a 2005-ös 601 millióról tavalyelőttre 703 millió euróra nőtt. Ennek 85 százalékáért Németország, Spanyolország, Olaszország, Portugália és Nagy-Britannia a felelős.

A képviselőket aggasztja az áfával kapcsolatos visszaélés mértéke is. – A leggyengébb láncszem a tagállamok hozzáállása, ugyanis nem akarják tudomásul venni, hogy az EU-pénzek szabályszerű felhasználása és ennek ellenőrzése, valamint a hibás kifizetések visszatérítése milyen fontos feladat – nyilatkozta Fazakas Szabolcs (MSZP).

Hozzátéve: "különösen sajnálatosnak tartjuk, hogy a hozzáadottérték-adóval kapcsolatosan egyre inkább elterjednek Európa-szerte a körhintacsalások, olyanynyira, hogy már összesített adatokkal sem rendelkezünk ennek összegére vonatkozólag, jóllehet egyes becslések az EU költségvetésének 35-40 százalékáról beszélnek".

Forrás: Népszabadság – Szőcs László

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!