Termelőüzemeink, gazdaságaink átlagos évjáratokban a termesztéstechnológia és az árukikészítés révén is jó minőséget garantálnak. A NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete idén is megrendezte diótermesztési tanácskozását Érd-Elviramajorban, amelyen a kutatás-fejlesztés és a gyakorlati termesztés kérdéseiről egyaránt hallhattak a nagy számban megjelent érdeklődők. 

Hazánkban a dió termőterülete háromszorosára nőtt az elmúlt tizenöt évben, s napjainkban mintegy 6 ezer hektár ültetvényt tartunk nyilván. Ennek körülbelül egyharmada különféle okok miatt azonban sajnos nem versenyképes a termesztésben. 

A diótermesztés egyik kulcskérdése a fajta; a nemesítésben elvitathatatlan érdemei vannak a hazai diónemesítés kiemelkedő alakjának, Dr. Szentiványi Péternek. A hazánkban termesztett diófajták kb. 60%-a az ő szelekciós munkásságából származik. Ennek is köszönhető az az elismerés, miszerint az agrárkutató intézetek nemzetközi szervezete a héjas gyümölcsűek munka-csoportjának elnökségére a Gyümölcstermesztési Kutatóintézetet kérte fel. 

A szaporítóanyag-termesztés napjainkban

A szaporítóanyag-termesztés helyzetéről Varga László (NÉBIH) adott áttekintést. Előadásából kiderült, hogy az uniós csatlakozásunk előtti 7-8 millió darabos gyümölcsoltvány-előállításunk 2004-ben a felére, majd még kevesebbre esett vissza. 2006-ban érte el mélypontját: ekkor 2,4 millió db gyümölcsfaoltvány készült. Ezután némileg nőtt a termelés, s napjainkban 3,5 millió db körüli az éves kibocsátás. A törzsültetvényekből származó, vírusmentes, ún. certifikált szaporítóanyag jelenleg 2-2,5 millió db, a többi évenként engedélyezett és ellenőrzött anyafákról származik. 

A héjas gyümölcsűek részesedése az össztermelésből kicsi, de jelentőségük a gyümölcstermesztés egészét tekintve nagyon fontos; közülük a legtöbbet a dió tesz ki. A legtöbb dió szaporítóanyagot 2003-2005 körül állították elő (150-200 ezer db között), majd évekig jelentős visszaesés következett (100 ezer, sőt 50 ezer db alatt), s a mennyisége napjainkban is e szám körül alakul. 

Az EU-csatlakozás utáni években ebben az ágazatban is jelentős átrendeződés ment végbe. Addig, míg 2000-ben 260 gyümölcsfaiskola működött az országban, 2014-ben csak 130; közülük 17, illetve 16 helyen foglalkoztak dió szaporításával az említett években. Ennek oka abban is rejlik, hogy a dió szaporítása a faiskolai termesztésen belül is egy speciális terület, ami sajátos szakértelmet, felkészülést, a szokványos oltványtermesztéstől eltérő technológiát (kézben oltás, előhajtatás, majd hűtő-tárolás) és technikai felszereltséget igényel. Az oltványok fagyérzékenysége miatt nagyobb a kockázat is; az oltványnevelés egy évvel tovább tart, és a kihozatal is gyengébb, mint az egyéb gyümölcsfajok esetében. 

A fajtákat tekintve a legtöbbet a Milotai 10-ből állítják elő, amit jelentős különbséggel az Alsószentiváni 117 követ. Az egyéb fajták (Milotai kései, Alsószentiváni kései, T 83, Milotai bőtermő, stb.) csak töredék mennyiségekkel jelennek meg a statisztikában és a faiskolai kínálatban.  

A Szentiványi Péter által előállított új fajták aránya 2008 és 2013 között éves átlagban 17% volt. Hogy miért csak ennyi? – az előadó maga is csak feltételezte, hogy ezen intenzív fajták termesztéséhez talán kevés a szakismeret, a technológiai információ; hathatósabb szakmai propagandát, jobb hazai marketinget kellene folytatni. 

A továbbiakban szólt a dió alanyhasználatról és a szaporítási kategóriákról. Az elmúlt 15 évben döntően (1,2 millió db) a Juglans regia és csak elenyésző mértékben a J. nigra fajt választották alany-ként a diót szaporító faiskolák. Az oltványok nem a certifikált, hanem az ún. CAC minősítési kategóriába tartoznak, mivel az alanyok esetében nem rendelkezünk magtermő törzsültetvénnyel. Ez azt jelenti, hogy az alany előállításához szükséges szaporítóanyagot ideiglenesen engedélyezett, de ellenőrzött gyümölcsfákról gyűjtik. 

A nemes fajtákból jobb a helyzet; legtöbbjükből a rendezvény színhelyén, Érd-Elviramajorban van jó minőségű, vírusmentes, certifikált törzsültetvény. A faiskolák többsége szabad gyökerű oltványokat állít elő, de van néhány, ahol konténeres oltványokat is készítenek. 
A másik fontos héjas gyümölcsünk, a mandula telepítése csak vírusmentes, certifikált szaporítóanyaggal történhet, mivel e növénynél igen nagy a sharkavírus-fertőzés veszélye és kockázata. Legkeresettebb fajtái a Tétényi rekord, a Tétényi bőtermő és a Tétényi kedvenc.  
Kevesek előtt ismert a mogyoró szaporítása, mivel telepítése sem olyan mértékű, mint dióé, pedig értékes gyümölcse miatt a magyar mogyoró külföldön nagyon keresett termék. Szaporítását feltöltéses bujtással végzik az erre szolgáló anyatelepeken, ahol egy év alatt forgalomképes kereskedelmi ültetőanyagot állítanak elő. 
Igen szélsőséges adatokkal jellemezhető a szelídgesztenye szaporítása: az új évezred első évtizedében hét évben egyáltalán nem készült belőle oltvány. Ha szaporítják, néhány ezer darabot állítanak elő. Ennek egyik fő oka a Cryphonectria parasitica nevű gomba által előidézett kéregrák betegség, ami a termesztés súlyos korlátozója, így a telepítési kedv is nagyon ingadozó. A betegség ellen védekezés kidolgozásán évek óta fáradoznak hazai kutató-fejlesztő műhelyekben. 

A fajták alkalmazkodóképessége

Napjaink gyümölcstermesztésében alapvető követelmény a termesztés biztonságosabbá tétele; ehhez elengedhetetlen a termeszteni kívánt faj, illetve a fajták alkalmazkodóképességének, mindenekelőtt ökológiai igényeinek pontos ismerete. Az alkalmazkodóképesség ismerete alapján dönthetjük el, hogy egy tervezett ültetvény az adott helyre telepíthető-e vagy sem.
 
A környezeti tényezők közül dió esetében meghatározó a fajták fagytűrő képessége, mivel a dió is azon növények közé tartozik, amelyek sikeres termesztésének északi határát hazánk jelenti. A hazai nemesítésű diófajták fagytűrő képessége vizsgálatának első éves eredményeiről Szügyiné Bartha Krisztina számolt be. Mivel a dió kevésbé képes alkalmazkodni a környezeti adottságokhoz, ezért az idegen tájakról származó fajták honosítása legtöbbször sikertelen; ezért is fontos az itt őshonos vagy a hazai körülmények között nemesített fajták e tulajdonságainak alapos ismerete – mondta bevezetésként az előadó. 
Bár a dió mediterrán gyümölcsfajnak tekinthető, ennek ellenére a téli nyugalmi időszak során a közel mínusz 30 fokos lehűlést is elviseli, de a kihajtást követően már a mínusz 2-3 fokos hideg is fagykárt okozhat. Hazánk éghajlatára jellemző, hogy január-februárban gyakran több napon keresztül is enyhe az időjárás, majd ezután ismét kemény fagyok jönnek – ez gyakran okoz fagykárokat a diósokban. 
A fagytűrés a növényben az őszi lombhullás után folyamatosan alakul ki, mégpedig a külső hőmérséklet csökkenésével párhuzamosan. Amint az előadó fogalmazott, a fagyállóság nem statikus jelenség, hanem folyamatosan változik; a genetikailag öröklött tulajdonságokon kívül a fák kondíciója is meghatározza annak mértékét. De a növényen belül sem egységes a szövetek fagytűrő képessége: leginkább a hajtás- és a vegyes rügyek veszélyeztetettek. 
A fajták fagytűrését klímakamrában vizsgálták a kutatók, ennek során modellezték a téli fagyokat. A vizsgálat eredményét számos tényező, így maga a vizsgálat módja is befolyásolja. Tapasztalatuk szerint az a megfelelő módszer, ha a hőmérsékletet lépcsőzetesen, óránként 1-2 fokos csökkentéssel hűtik, továbbá, ha a kritikus hőmérsékleten 3,5-4 órán át tartják a növényeket. 
A vizsgálatokhoz 2014 októbere és 2015 márciusa között havonta egy alkalommal gyűjtötték be hét hazai nemesítésű és egy amerikai fajta egyéves vesszőit a Juglans Hungária Kft. (Lengyeltóti) termőültetvényéből. A klímakamrás vizsgálatokat a Budapesti Corvinus Egyetem Gyümölcstermő Növények Tanszékén, havonkénti ismétlésben végezték; itt a kezelés lejárta után 12 órával a rügyek felvágásával értékelték a fagykárosodás mértékét. Végső következtetésként azt állapították meg, hogy a hazai téli időjárás a Milotai intenzív, a Milotai kései és a legelterjedtebb külföldi, amerikai fajta, a Chandler kivételével nem okoz jelentős károsodást a vizsgált diófajtákban, ha azokat optimális termőhelyen termesztik.

Növényvédelem a kutatás-fejlesztésben…

A rendezvényen két előadás is elhangzott a diót veszélyeztető betegségekről. Közülük, amit Végh Anita (BCE Növénykórtani Tanszék) tartott, a dió új betegségét, a baktériumos kéregrákosodást mutatta be. 
Erre a betegségre 2012-ben a Balaton mellett, Zánkán figyeltek fel, majd az ország más pontjairól is származó minták alapján kétféle tünettípust különböztettek meg. 
Az egyik a dió kérgének mélyrákja (kórokozója a Brenneria rubrifaciens nevű baktérium), amely esetben nagyobb méretű, súlyos kéregrepedések láthatók a dió kérgén, de váladékfolyás nem jelentkezik. A másik tünet, a dió kéregrákosodása esetén kisebb foltok és repedések jelentkeznek a törzsön, amelyekből, különösen hosszan tartó meleg időjárás esetében, sötétszínű váladék szivárog. Ennek előidézője a Brenneria nigrifluens baktérium, ami hazánkban eddig nem volt ismert, így újdonságként detektálták. 
E kórokozókat a klasszikus és molekuláris vizsgálati módszerekkel azonosították és határozták meg. (Korábban mindkét fajt a bakteriológia a már jól ismert Erwinia nemzetségbe sorolta be, de a molekuláris biológiai módszerek révén újabban attól elkülönítették őket, s most új nemzetséget alkotnak.) 
Az előadó részletesen bemutatta a betegség tüneteit, valamint a kórokozók meghatározásának menetét. Mint mondta, a Gyümölcstermesztési Kutatóintézettel közösen vizsgálatokat folytatnak a diófajták kéregrákosodás iránti fogékonyságának tesztelésére is, amit zölddió-fertőzéssel és oltványfertőzéssel is elvégeznek. Az eddigi előzetes eredmények alapján értékelhető különbség nem adódott a fajták között, de kísérletek még nem zárultak le.   

… és a termesztési gyakorlatban

Jakab Attila, a Juglans Hungária Kft. növényvédelmi szakirányítója előadásában a gazdaságban folytatott növényvédelmi munkába engedett bepillantást. 
Előbb néhány diát vetített az elmúlt két év téli és kora tavaszi időjárási adatairól, illetve a dió fenológiai állapotáról, a tavaszi rügyfakadás folyamatáról. Ezek a felvételezések és azok dokumentálása arról tanúskodik, hogy a gazdaságban nagy körültekintéssel folyik a dió termesztése; az éveken át megfigyelt és regisztrált adatok és a belőlük levonható következtetések iránymutatóak a tervezésben, a várható természeti események kalkulálásában, számbavételében. 
A növényvédelmi teendőkre térve a termesztők részéről azt tartja súlyos problémának, hogy – mivel a dió is az ún. kiskultúrák közé tartozik – kevés a betegségek és kártevők ellen engedélyezett hatásos növényvédő szer. Ezért évről évre a gyártók közreműködésével eseti, illetve szükséghelyzeti engedélyek megkérésével próbálják biztosítani az év közben felhasználásra kerülő készítményeket. Ez persze sok adminisztrációs munkával jár… 
A szakember bemutatta a gazdaság éves növényvédelmi technológiáját. Ez a lemosó permetezéssel kezdődik, amelyre réz-hidroxid hatóanyagú fungicidet (Champ DP) használnak, elsősorban a xantomónaszos baktériumos betegség ellen célozva, s amit az időjárás és az évjárat függvényében a virágzásig két-három alkalommal megismételnek. A virágzás kezdetén (átlagos évben április közepén) a baktériumos és a gombás betegségek elleni megelőzésként réz+mankoceb összetételű kombinációt juttatnak ki. 
Fővirágzás idején a felszívódó hatású tebukonazol hatóanyag jut szerephez (pl. Folicur Solo), még mindig a minél jobb fungicid hatás érdekében. Májusban továbbra is elsősorban a betegségek ellen irányulnak a védekezések: ha az időjárás száraz, és kevésbé kedvez a kórokozóknak, akkor 2-3 hetente mankoceb hatóanyagú szerrel permeteznek; míg csapadékosabb időben, nagyobb fertőzési nyomás veszélye esetén gyakrabban kell védekezni, s ekkor penkonazol (Topas 100 EC) vagy tebukonazol (Folicur Solo) kerül kijuttatásra. 
A kártevő rovarok közül az egyik fő ellenség az almamoly, amelynek rajzását szexferomon csapdákkal figyelik (május közepe–június közepe), ekkor az Actara (tiametoxam) mellett döntenek, ami egyben a levéltetvek ellen is kiváló hatású. A második nemzedék lárvái ellen az indoxakarb hatóanyagú Stewardot használják. 
Az utolsó védekezésre a betakarítás tervezett időpontjától visszaszámolva (az élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt) újból egy rézhidroxidos permetezésre kerül sor, rendszerint augusztus első dekádjában, ami a baktériumos és gombás betegségek ellen irányul.

Értékesítési nehézségek 2014-ben – és a tanulságok

A héjasok forgalmazásával is foglalkozó Garten Kft. munkatársa, Majtényi Bernát az elmúlt évi kellemetlen kereskedelmi tapasztalatokról számolt be. 
A hazai dióexport az elmúlt évtizedben olyan szintet ért el, hogy a külföldre szánt áru, az örvendetesen jelentős mennyiség miatt csak előre megkötött szerződésekkel értékesíthető. 
A cég 2014-ben az augusztusi becslések alapján 1500 tonna exporttal számolt, elsősorban angol, német és olasz piacra. A kiszállítások megkezdődtek, s menet közben derült ki, hogy a más években kiváló magyar dió most nem felelt meg a szabványoknak és a minőségi előírásoknak, így a vevők nem vették át, visszaküldték az árut. A tervezett mennyiségből mindössze 600 tonnát tudtak értékesíteni. Az ok az elmúlt év szokatlanul csapadékos nyár végi időjárásában, az ezzel párosult betegséghelyzetben, illetve a betakarítást követő feldolgozás, árukikészítés mulasztásaiban, hibáiban keresendő. A legnagyobb baj az, hogy minderre a helyszínen, az áru átvétele során derült fény.  
A szakember hangsúlyozta, hogy egy ilyen esettel sok év építkező munkáját és eredményeit tesszük tönkre a bizalomvesztés miatt, ami mind a szupermarketekkel, mind a fogyasztókkal szemben bekövetkezik. Ezen csak némileg segített, hogy sok esetben áruvisszahívást is elrendeltek, tetemes pluszköltséggel, nem is beszélve a nem teljesítés miatti kötbérekről… 
Ha a piacokat meg akarjuk tartani, akkor szembe kell nézni azokkal a tényekkel, amelyek az elmúlt év kudarcát okozták, s ebben a piac minden érintett résztvevőjének együtt kell működnie. A helyzet súlyosságát az is jelzi, hogy a vezető külföldi partnerek ebben az évben nemcsak bekérik a technológiai protokollt, hanem az üzemekben személyesen fognak itthon tájékozódni annak folyamatáról, s az egyes kamionokat csak fajtánként és méretenként kiállított érvényes laboratóriumi és szabványossági bizonyítványok birtokában indítják útra. Mindez ismét jelentős költségtöbblettel fog járni. 

Fájdalmas tanulság ez, amiből termesztőknek, növényvédősöknek, a kereskedelmi áru kikészítőinek le kell vonni a következtetéseket, jóllehet, a szélsőséges időjárás okozta kedvezőtlen hatások egy határon túl már nem kompenzálhatók a technológiai műveletekkel. Így tehát a diótermesztés szempontjából a 2014. év rendkívül rossz évjáratnak bizonyult, nemcsak itthon, hanem néhány szomszédos országban is.  

Princzinger G.