Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Cukorkvóták: Brüsszel ragaszkodik a leépítéshez

Ultimátum. Kötelező érvényű, pénzügyi ellentételezés nélküli kvótacsökkentést ír elő Brüsszel abban az esetben, ha a cukorgyártók saját elhatározásukból nem adják vissza kvótáikat.

Létrehozva:

|

Az uniós reform szerkezetátalakítási programja a közösségi feleslegek mérséklése érdekében összesen hatmillió tonnás leépítést irányoz elő, de az ágazati szereplők eddig csak 4,84 millióról mondtak le.

Egyelőre meg kell várni, mit hoz a tavalyi kvóta-visszaadási fázis második szakasza, amely március 31-én fejeződik be – mondta Fischer Béla, az osztrák Agrana tulajdonában lévő Magyar Cukor (MC) Zrt. elnök-vezérigazgatója. Hozzátette: így a tagállamok, illetve cukorgyártóik újabb felajánlásokat tehetnek.

Mint ismert, Magyarországon a 2004-es csatlakozáskor öt gyár működött, ezek közül mostanra csak kettő maradt üzemben. Először az angol–francia Eastern Sugar zárta be kabai feldolgozóját, tavaly pedig az Agrana, illetve a német Nordzucker tulajdonában lévő Mátra Cukor Zrt. jelentette be, hogy megszünteti a termelést egy-egy gyárában (Petőházán, illetve Szolnokon). Így az őszi kampányt már csak az MC kaposvári és a Mátra Cukor szerencsi feldolgozója kezdi meg. A petőházi és a szolnoki üzem bezárásáról szóló szerkezetátalakítási tervek már Brüszszelben vannak. Ha a bizottság elfogadja azokat, a 400 ezer tonnás magyar cukorkvóta a felére csökken.

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!