– Mikor vezették be Magyarországon a hegybírói intézményt, és mi a legfontosabb feladata?
    – Ez a funkció a hegyközségek 1995. őszi megalakulásával egy idős. Lényegében önkéntes szerveződésnek indult, majd jogszabályban tették kötelezővé. A hegyközség tagjának kell lenni mindazoknak a termelőknek, akik a szőlőjüket vagy a borukat értékesíteni akarják. A hegybíró legfontosabb feladata az eredet védelme, aminek lényege, hogy a megtermelt szőlő vagy az eladott bor visszavezethető legyen az előállítójához.
    – Az ön működési területén milyen a gazdák hangulata?
    – Nem a legrózsásabb. Sokan fel akarnak hagyni a termeléssel, és ebben az évben utoljára élni akarnak az Európai Unió által támogatott szőlőkivágásokkal. Számuk az utóbbi években egyre inkább nőtt.
    – Mi ennek az oka? Nem tudják vagy nem akarják a továbbiakban művelni a szőlőt?
    – Sokan kényszerűségből döntenek a befejezés mellett. Nem látják a munkájuk eredményét, a megnövekedett költségek mellett nem tudnak hasznot realizálni. A szőlőfelvásárlással foglakozó cégek egyszerűen nem vesznek át szőlőt, mondván, amíg nem adták el az abból készült bort, addig nem tudnak érte fizetni. Tudomásom szerint több felvásárló még a tavaly átvett szőlőért sem fizetett.
    – Ez azt jelenti, hogy a mostani szüretből készült bort nem fogják tudni hol tárolni? Miben látja ennek legfőbb okait?
    – Pontosan, hiszen a hordók tele vannak a korábbi években termelt borral. Az ezredforduló táján ezen a területen sokan telepítettek szőlőt, hiszen az állam mintegy ötven százalékban támogatást nyújtott. Az egy külön szerencse volt, hogy abban az időben például a bikavérhez és a cabernet-hez használt szőlők felvásárlási értéke száz és százötven forint körül mozgott. A felvásárlók egymásra licitáltak. Mostanra a helyzet nagyot változott, a piac átalakult. A mi területünkön az Egervin mint jelentős felvásárló évek óta egy kilogramm szőlőt sem vesz, a korábbi vételárat borban akarja kifizetni. Ezen túlmenően a korábbi évek felvásárlásával is adós a gazdák felé, holott volt, hogy ez a cég évente 200 ezer mázsa szőlőt vásárolt.
    – Milyenek a mostani felvásárlási árak? Kik vásárolnak fel egyáltalán ebben a helyzetben?
    – Az idén jó, ha hatvan forint körüli összeget megadnak egy kiló szőlőért, ha megveszik. A minap beszéltem egy kollégával, aki elmondta, hogy a korai érésű fehér zenit fajtáért kilónkét negyvenöt forintot kínáltak. Környékünkön Egerben és Ostoroson egy-egy cég vásárol fel, ők is csak azoktól, akikkel a korábbi években már szerződtek.
    – Vélemény szerint mi lehet a kiút?
    – Én az összefogásban keresném a megoldást, habár ennek a termelőszövetkezetek felbomlása után vajmi kevés az esélye. Úgy látom, hogy a termeléssel foglalkozó emberek már nem fognak össze, hiszen mindannyiukat saját érdekeik hajtják, és sajnálatos módon az eladásnál egymás árai alá mennek, hogy valami kis pénzhez jussanak. Voltak olyan elkeseredett hangok is, hogy ne adjunk el szőlőt a felvásárlóknak, hátha így nagyobb összeget tudunk elérni. Természetesen nem lett belőle semmi. Vannak kísérletek a szőlő Csehországban, Szlovákiában és Lengyelországban történő értékesítésére is, de ez nem oldja meg az alapproblémát. A bornak piacot kell találni, hiszen, mint beszéltünk róla, a hordók tele vannak, és ez még így sajnos, akár évekig is eltarthat.
   
Alcím: Egy lehetséges megoldás
   
    Az egyéni gazdák helyzetéről festett szomorú kép után az MTI-Press tovább folytatta a probléma feltárását és a lehetséges kiút keresését. Utunk következő állomása az egri történelmi borvidéken az Egri Korona Borházhoz vezetett, ahol Gergely Bertalannak, a cég üzletvezetőjének tettük fel kérdéseinket.
    – Megindult önöknél a szüret, hiszen csupán három dolgozót lehet látni a pincészetükben?
    – Igen, megindult. A korai fajták, a zenit és turán szüreteléséhez kezdtünk hozzá. A csekélynek tűnő létszám magyarázata pedig az, hogy a borkészítésben nagyfokú gépesítést alkalmazunk. Ily módon a szőlő feldolgozása sokkal egyszerűbbé vált. A tároláshoz és az erjesztéshez használt eszközöket pedig számítógép vezérli. A további érleléshez, az úgynevezett barikkoláshoz használt tölgyfahordóinkat is saját üzemünkben készítjük.
    – Mekkora területen gazdálkodnak, és hány fajta szőlőt termesztenek?
    – A szőlőterület kettőszázötven hektár, háromnegyed részben a vörösbort adó kékszőlő világfajtákat termesztjük, mint például a cabernet, merlot, blauburger, kékfrankos. A fehérek közül az egri leánykát, olasz rizlinget, hárslevelűt említeném.
    – Milyen termést várnak az idén?
    – Előre láthatóan egy közepes mennyiségű, de a beltartalmát illetően kiváló minőségű termés ígérkezik. Ebben az évben jó nyarunk volt, és a kellő időben volt megfelelő csapadék is, ami jót tett a fotószintézisnek.
    – Vannak értékesítési nehézségeik?
    – Szerencsére nekünk nem kell szembenéznünk ilyen nehézséggel. A borház a világ harminckét országába exportál borokat, a hazai piacon pedig minden nagyobb áruházlánccal kapcsolatban vagyunk. Ezen túlmenően nagyon sok étterembe szállítunk olyan borokat is, amelyeket a vásárló nem talál meg az áruházak polcain. Azt kell mondjam, hogy a boraink már szinte előre el vannak adva.

  – Minek lehet ezt a sikerességet betudni?

    – Nem akarok szerénytelen lenni, de a kulcskérdés a minőségben, a gondosságban rejlik, ami egyáltalán nem más nemzetek borainak lenézését jelenti. A magyar bor negyedik-ötödik helyen áll a világrangsorban, tehát egyáltalán nincs szégyenkezni valónk. Amennyiben csak a tavalyi bordeax-i világborversenyt vesszük alapul, amelyet sokan a borok olimpiájának is hívnak, akkor a megnyert tíz aranyérem közül az egri történelmi borvidék ötöt hozott el. Külön örömünkre szolgált, hogy az említett aranyérmek közül kettővel a mi borainkat ismerték el.
    – Ezek szerint az önök esetében fel sem merült a szőlőkivágás gondolata?
    – Nem, hiszen aki a szőlőjét kivágja, az egyben meghatározza a jövőjét is. Lehet, hogy soha többé nem fog tudni szőlészkedni és borászkodni, vagy egyáltalán nem lesz munkája a jövőben. A legnagyobb gond az, hogy a kivágások területén hazánk az unióban elől jár, ez más országokra nem jellemző ilyen hangsúlyosan. Úgy gondolom, hogy Brüsszel az ipari lobby érdekében feláldozta a mezőgazdaságot, azért, hogy termékeit a világ bármely országába szabadon exportálhassa. Ne gondolja senki, hogy a dél-amerikai indiánok hirtelen elhatározásból kezdtek szőlőt termelni, és évente kétszer szüretelni! Valójában szőlőhöz értő, tőkeerős uniós és pénzügyi befektetők által létesített több ezer hektáros szőlőültetvényekről van szó, ahol minden gépesített, és ember nem is jár soha a sorok között. Amennyiben a magyar gazdák fel akarják venni a versenyt ezekkel a borokkal, akkor az önköltség feléért kellene értékesíteniük a megtermelt szőlőt. Nyilvánvaló, hogy ezekkel a dömpingárakkal nem lehet versenyezni, de mi ettől függetlenül körömszakadtáig ragaszkodni fogunk a saját bortermelésünkhöz.
    – Mit tesznek még a magyar borkultúra terjesztése érdekében?
    – Borházunk 2003-ban életre hívta a borfalu programot, amelynek keretében közvetlenül a szőlők közelében negyvenkét fő befogadására alkalmas apartmanházakat építettünk. A kínálatba beiktattuk a wellness programokat, a szüretelést és a kulturált borfogyasztással kombinált rendezvényeinket is. Helyet kívánunk adni családoknak, baráti társaságoknak, cégeknek egyaránt, akik és amelyek ilyen környezetben kívánnak hosszabb-rövidebb időt eltölteni kikapcsolódás vagy akár konferencia rendezése céljából.

Forrás: MTI