Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Az oroszországi hústermék-piac perspektívái

Az oroszországi hústermékek piacának mérete ma a következő számokkal érzékeltethető: mintegy 8,6 millió tonnás mennyiség, és csaknem 400 milliárd Rbl-es (kb. 2800 milliárd Ft) forgalom évente.

Létrehozva:

|

Ezen a piacon belül korábban jelentős helyet foglaltak el az oroszországi termelők, túlsúlyuk egyértelmű volt. A legutóbbi években ugyanakkor jelentősen megváltozott a helyzet, a hústermékek piacán is egyre jelentősebb lett az import szerepe.
 
2000-hez viszonyítva az importált hústermékek aránya mintegy 18%-kal emelkedett, érzékelhető, hogy a hazai húsfeldolgozó cégek nagyrészt kiszorultak a piacról. Ezzel egyidejűleg a hústermelés- és fogyasztás erőteljesen növekszik, és 2007-ben a gyarapodási dinamika elérte a 8%-ot. A növekedés tehát egyértelmű, miközben mára a hazai termelők aránya a baromfihúsnál 64%, a sertéshús esetében 18%, a marhahúsnál pedig csak 13%.
 
A piaci tendenciák a mennyiségi változásokon túl jelentős áremelkedést is jeleznek, az elmúlt évben az átlagos sertés- és marhahúsárak mintegy 30%-kal növekedtek. Az áremelkedésben a legnagyobb szerepe a gabona drágulásának van, de ehhez hozzáadódik a fogyasztás bővülése is.
 
A legnagyobb gondot a hústermék-piacon belül továbbra is a marhahús, és kisebb mértékben a sertéshús jelenti. Az éves teljes fogyasztásban a hazai termelés aránya egyre csökken, és jelentős mennyiséget kell importból fedezni. Egyes korábbi adatok szerint a sertéspiacon már az import mérséklődése is érzékelhető, bár a legfrissebb statisztikák ezt nem támasztják alá.
 
A hússzektorban kb. két éve beindult beruházási hullám elsősorban a baromfi-, és kisebb mértékben a sertéságazatot érintette. Ennek magyarázata főként az, hogy amíg például egy csirkegyárba, vagy sertéstelepbe történt invesztíció megtérülési ideje 1-2 év is lehet, a marhatenyésztési és hústermelési beruházásoknál ez legalább 4-5 év. A másik tényező a marhahús előállításának nem kielégítő alakulásában, hogy az orosz mezőgazdaságban még mindig hagyomány a tejhasznosítású fajták előtérbe helyezése, a húshasznosítású állatok tenyésztésétől való idegenkedés.
 
A piaci viszonyok lényeges változtatása az elemzők szerint alapvetően a beruházási kedvet növelő támogatási politikával, s ezen keresztül a befektetések fokozásával érhető el. Az a vita, hogy a húsimport korlátozása, vagy inkább a további liberalizáció segítené elő jobban a hazai termelők megerősödését, nem dőlt el.

A Mezőgazdasági Minisztérium változatlanul az előbbi megoldást támogatja, amíg a gazdasági és a pénzügyi tárca a piac további kinyitásától reméli a kívánt hatások bekövetkezését. Ezzel összefüggésben nyilatkozott meg nemrégiben Putyin orosz elnök is, aki szerint, mivel az EU mezőgazdasága erőteljes támogatást kap, ezek a termékek tömegesen képesek megjelenni az orosz piacon. Ilyen helyzetben tárgyalások szükségesek, és át kell gondolni, hogyan lehet minimalizálni a negatív következményeket.

 
Az elnöki megszólalás természetesen új színt visz a tárcák közötti vitába is, ugyanakkor nem annulálhatja azt a tényt, hogy az orosz mezőgazdaság ma képtelen többek között hústermékekkel megfelelően ellátni a lakosságot, és ennek a helyzetnek a gyökeres megváltoztatása még több évet vehet igénybe.

Forrás: FVM – dr. Kemény Ádám

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!