Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Az orosz élelmiszerárak alakulása

Amint ismeretes, Oroszországban négy nagy ágazati-szakmai szervezet, valamint huszonhat jelentős élelmiszertermelő és áruházlánc még 2007 októberében önkéntes moratóriumot hirdetett az élelmiszerárak további emelésével kapcsolatban.

Létrehozva:

|

A moratórium hat árucsoportra terjedt ki (búzakenyér, rozskenyér, tej, kefir, napraforgóolaj, valamint étkezési tojás). A Mezőgazdasági Minisztérium és az érintett szervezetek január végén 2008. május 1-ig meghosszabbították az árak befagyasztását, változatlanul az előzőekben felsorolt árukra.  

Az élelmiszerárak alakulása ugyanakkor továbbra is a figyelem központjában van, és a Mezőgazdasági Minisztérium után most a gazdasági tárca is foglalkozni kezdett a problémával. Az elképzelések szerint a jövőben valamilyen formában "törvényesítenék" a jelenlegi gyakorlatot, aminek több formája is lehetséges. Ezek között szerepel az önkéntes árbefagyasztás, az árlisták fixálása, valamint a közvetlen áremelések korlátozása.
 
A minisztérium fenti elképzelései még csak a kidolgozás stádiumában vannak, de máris több szakértő jelezte, hogy hosszútávon bármelyik forma alkalmazása veszélyes lehet. Az egyik probléma ezekkel a módszerekkel, hogy könnyű kikerülni az ilyesfajta korlátozásokat, ahogyan ez megtö rtént a tavalyi moratórium esetében is. Akkor néhány cég azt nyilatkozta, hogy az áruösszetétel módosításával, gyakorlatilag a drágább termékek arányának növelésével kívánja pótolni a kieső nyereséget.
 
Az is problémát okozhat, hogy a mesterséges beavatkozás eltorzíthatja a reális piaci viszonyokat, és elsősorban a nagy áruházláncoknak kedvez, miközben a kisebb üzletek komoly veszteségeket szenvedhetnek el. Könnyen előfordulhat, hogy általában sem lesz érdemes o lcsóbb termékeket forgalomba hozni, így a választék is torzulásokat szenvedhet. Azt is többen felvetik, hogy ezek a tervezett intézkedések lényegében csak tüneti kezelésnek minősíthetők, az áremelkedés alapvető okait nem szüntetik meg.
 
Összességében a tervezett módszerek nem minősíthetők piacbarátnak, még ha átmenetileg el is fogadható a szükségességük. A tavalyi moratórium elfogadásakor még az orosz pénzüg yminiszter sem tartotta piackonformnak az intézkedést, és vélelmezte az árkartell gyanúját. A Monopóliumellenes Szövetségi Szolgálat is vizsgálatot indított, de végül – nyilvánvalóan központi instrukció alapján – nem mutatott ki szabálytalanságot, és úgy döntött, hogy a moratórium megfelelt a versenyelőírásoknak.
 
A módszerek és a tervezett intézkedések tehát nagymértékben vitatottak, és a gyakorlat azt mutatja, hogy a hatásuk is kérdéses. A tavalyi infláció jóval magasabb lett a tervezettnél, az élelmiszerdrágulás tovább folytatódik, a január havi infláció pedig összességében mintegy 2%-os volt.

Forrás: FVM – dr. Kemény Ádám

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!