A Haladó Erők Fóruma civil szervezet a 2008/2009. évi őszi-tavaszi rendezvényein sokoldalúan foglalkozott a magyarországi vízvagyon és vízgazdálkodás helyzetével, különös tekintettel az Európai Unió vízgazdálkodást érintő irányelveire. Az előadók és vitavezetők egyetemi tanárok, mérnökök, közgazdák voltak. A szakmai jellegű foglalkozások pártálláspontokat nem képviseltek, a kormányzat számos eredményét azonban elismerték . Körvonalazódott, hogy az 1990 előtti helyzethez képest a vízügyi irányító intézményrendszer hatékonysága erősen visszaesett. Az aszályra hajlamos éghajlatú Magyarországon mintegy negyedére csökkent az öntözött mezőgazdasági terület. Alacsony a vízi utak kihasználtsága.

Az utóbbi kérdés megoldásában – a Duna az EU VII. korridora – egyenesen szembe megyünk az Európai Unió törekvéseivel. A gyógyhatású vizek hasznosításán túl kevés jele van az ország különböző körzeteiben jelentkező vízügyi problémák kezelésének. Ezért foglalt úgy állást a civil szervezet, hogy néhány, a rendezvénysorozaton feltárt hiányosságra ajánlások formájában felhívja a kormány, a Magyar Tudományos Akadémia, az érintett minisztériumok és a közvélemény figyelmét.

1. A vízgazdálkodás nem szerepel a társadalmi életben betöltött súlyának megfelelően az államigazgatásban, a kutatásban, a szakemberképzésben és a nemzetközi politikában. Az optimális vízgazdálkodás feltételének tartjuk az irányítás egységes intézményrendszerének újjáépítését, az integrált vízgazdálkodáshoz szükséges informatikai rendszer kiépítését a tervezési és döntéshozatali eljárás segítésére, továbbá a tervek gyakorlati kivitelezésének ellenőrzésére. E feladat megoldásához nem kell nulláról indulni. Előzményeihez sorolható az 1965. évi vízügyi törvény, a vízgyűjtők integrált fejlesztéséről 1975-ben Budapesten tartott Víz Világkonferencia anyaga, az 1983. évi Vízvédelmi Akcióprogram, a III. Vízgazdálkodási Keretterv (1984), a Tisza vízgyűjtőterületére kidolgozott Ötoldalú Vízgazdálkodási Keretterv, továbbá a Folyógazdálkodás és a Vásárhelyi Terv Továbbfejlesztése c. program.
A vízügyi irányítórendszer jelenlegi széttagoltsága nehezíti az Európai Unió fejlettebb országaiban már kialakult környezettudatos szemlélet hazai érvényesülését is.

2. Folyóvizeink hajózhatóságának javítását és energetikai hasznosítását akadályozó, duzzasztást ellenző kormányzati álláspontot fel kell adni, mivel az ellentétes az európai, és az általános nemzetközi gyakorlattal, továbbá igen nagy anyagi kárt okozott eddig is Magyarországnak. Legyen intő példa e vonatkozásban az Amerikai Egyesült Államokban a Missouri vízrendszer szabályozásának története, amit Franklin D. Roosevelt elnök kezdeményezett. A szabályozásról és az azt megelőző ellenzésről már az Új Magyarország c. lap 1946. szeptember 17-i száma beszámolt. A szerkesztőség megjegyezte, hogy "a Duna völgyében az összefogás helyett egyre nagyobb a széthúzás" – mintha nekünk, a mának szólna a megjegyzés.

A tudományt a politika ma sem helyettesítheti, de segítheti, vagy hátráltathatja. Egyre több magyar tudós és szakember ad nyilvánosan hangot különféle fórumokon, hogy Németországban és Ausztriában belépcsőzték (csatornázták) a Dunát, ezáltal állandó vízmélységet biztosítottak a hajózásnak, jelentős mennyiségű, olcsó villamos energiát termelnek a dunai vízerőművekben. Hasonló sikerekről adnak számot Portugália, Brazília és más országok hozzáértő mérnökei, továbbá Szlovákiában 16 éve működik a bősi 720 MW-os vízerőmű. A mai magyar hivatalos álláspont nyomán a német és osztrák dunai építkezéseknek hazánkban csak a hátrányos következményei jelentkeznek (nem érkezik hordalék, a Duna medre mélyül, stb.). Ki kell tehát egyezni a Hágai Nemzetközi Bíróság határozatának szellemében Szlovákiával.

Felmerült a vitákban, hogy ajánlásainkban szerepeljen: legyen nyilvános, hogy mibe kerül évente hazánknak a Duna nemzetközi hajózási útvonal magyarországi szakaszának karbantartása és mibe került Magyarországnak a Bős-Nagymaros terv felmondása, mivel ezek homályban tartását a közvélemény negatívan ítéli meg.

3. Az öntözött mezőgazdasági terület az 1990 előtti, mindegy 470.000 hektárról 100.000 hektár alá csökkent, de ezt a visszaesést mintha nem is vennék észre a kormányok. Az egykori, jól működő öntöző- és belvízcsatorna hálózat romlik, feliszapolódik, az eltűnt, vagy megrongálódott berendezéseket alig pótolják. Egyes országrészekben, mint például a Duna-Tisza-közén, nagy területeken csökken a talajvízszint. Népi mozgalom bontakozott ki a Duna-Tisza-csatorna megépítésére, amely nem csak a közlekedést javítaná, hanem ebben a térségben az öntözési lehetőséget is előrevinné, ezzel mérsékelhető lenne a térségben mutatkozó elvándorlás, és a mezőgazdasági termelés bizonytalansága. Más térségekben, és más okból, pl. a Duna völgyében, Győr város térségében szintén csökken a talajvízszint. Ezek a tények is utalnak a vízügyi irányító rendszer szétesésére.

EU tapasztalat is ma már, hogy a magántulajdon elve a korszerű vízgazdálkodásban korlátozottan alkalmazható, és ezért tartalmazzák az EU vízkeret irányelvei lényegében a piaci mechanizmust helyettesítő eljárási rendet. Szakmai hivatástudatunktól vezérelve javasoljuk tehát a közösségi vízgazdálkodást és ezzel a fenntartható fejlődést szolgáló tulajdonosi, bérleti, szövetkezési formák jogi és adminisztratív feltételeinek megteremtését, a vízgazdálkodás területpolitikai, valamint tájépítési üggyé tételét is.

Budapest, 2009. július 2.

Haladó Erők Fóruma

Aláírók:

Antal Zoltán okleveles közgazda, a földrajztudomány doktora
Czibulya János okleveles gépészmérnök
Csáki Csaba akadémikus, Corvinus Egyetem
Csizmadzia Pál projektvezető
Ligetvári Ferenc egyetemi tanár, Szent István Egyetem, Gödöllő
Mihály Albert filozófus
Nagy Richárd tanár
Orlóci István okleveles mérnök
Romány Pál az agrártudomány doktora, professzor emeritus
Szilvássy Zoltán okl. aranydiplomás mérnök
Takács József okl. agrárközgazdász
Vágási István okl. mérnök, a műszaki tudományok doktora, a Hidrológiai Közlöny főszerkesztője

Forás: MTI