Ez az utóbbi különösen fontos – magyarázta a kft. tulajdonos-ügyvezetője. – Attól, hogy milyen a jószág komfortérzete, nagyban függ a tej mennyisége, de még inkább a minősége, ami pedig biotermék esetében döntő jelentőségű.

A Gyula melletti gazdaságban ugyanis biotejet állítanak elő, jelenleg évi 6,5 millió litert. Amikor 12 esztendővel ezelőtt Ráki Ferenc átvette a tehenészetet, ott mindössze kétszáz kontraszelektált állat bőgött búsan a jászlak mögött, (a jobbakat az előző tulajdonos idejekorán értékesítette), alig termeltek tejet, biominőségűt pedig éppen hogy nem. Ma viszont három telephelyükön kétezer szarvasmarha, közöttük kilencszáz tehén kérődzik békésen, biotejüket – bár Németországba is szállítottak már – a magyar piac teljes egészében "felszívja".

A most 73 éves Ráki Ferencnek nemcsak ez a teljesítménye, de életpályája is figyelmet érdemel. A gödöllői agráregyetemen két diplomát szerezve és ledoktorálva az ötvenes évek végén vágott neki a nagybetűs életnek. Rendelkezik ugyan egy harmadik diplomával is, de ezzel manapság nem divat dicsekedni – említi meg társadalomtudományi végzettségét, bár a kapitalizmus közgazdaságtanának marxi alapokon történt megismerése a későbbiekben nem vált kárára… Közel másfél évtizeden át Borsodszirákon volt tsz-elnök, szövetkezetükben az elsők között kísérleteztek melléküzemág létesítésével – ezt a felsőbb vezetés eleinte rossz szemmel nézte, később aztán elnézte.

Mindenesetre a náluk előállított műanyagtermékeknek, különböző ketyeréknek köszönhetően a gazdaságnak jól alakultak a dolgai – őt meg kiemelték. Az agrártárcánál a magyar növénytermesztés ügyeit képviselte, illetve magyarázta KGST-beli partnereinek. Egy ízben Dmitrij Poljanszkij szovjet miniszterelnök-helyettesnek próbálta megvilágítani, mi a melléküzemágak tevékenységének lényege. A szóban forgó szovjet vezető érdeklődéssel végig is hallgatta – a KGB jelen volt képviselői közben lázasan érdeklődtek magyar partnereiknél, hogy ugyan ki ez a vakmerő ember, aki csak ukmukfukk leszólítja az SZKP Politikai Bizottságának egyik tagját.

Ráki ezt követően a TSZKER főosztályvezetői székébe került, emlékezete szerint ott tanulta meg igazán a mezőgazdasági kereskedelmet, és ott tett szert olyan kapcsolatokra, amelyek később is megmaradtak. ő ugyanis az agrárbürokráciával szemben a termelésben érezte magát igazán jól, s a 80-as évek második felében erre egyre nagyobb lehetőségek mutatkoztak. Ekkor kezdte vállalkozói karrierjét: előbb egy sörözőt nyitott, majd nyersbőrkereskedéssel foglalkozott.

Mert – magyarázta neki akkoriban egy barátja – ha az úton marhabőr hever, azt a paraszt berúgja az árokba, a cigány elviszi a MÉH-be, ám egy zsidó trimmeli, sózza, majd eladja a gyárnak. Nos, e példára építve alakította tovább pályáját: vett egy román ARO-furgont, először ezzel szállította a bőrt, később két IFA is kellett a "logisztikához" – itt már sofőröket alkalmazott. A "bőrös" korszak bevétele még a gyulai tehenészet fellendítéséhez is hozzásegített…

De ne rohanjunk előre, hiszen csak most érkeztünk el a rendszerváltáshoz. Hősünk is minőségi váltást hajtott végre tevékenységében: bankoktól behajthatatlan követeléseket vásárolt, a mögöttük rejlő vagyont feljavítva igyekezett azután ezeket tisztes haszonnal tovább adni. A "projekt" eredményesen működött, amennyiben a vételi ár dupláját elérték, tulajdonképpen elégedettek voltak az eladással. 1995-ben – tendergyőztesként – a gyulai szarvasmarhatelepet vették meg 22 millió forintért, ám ezen objektum "felhizlalása" már nem ment máról holnapra.

Így hát arra építve, hogy a családján belül akad agrármérnök, állatorvos, más szakember, nekilátott az alaposabb munkának, amihez tartós itteni berendezkedés is szükségeltetett. Ráki arra viszonylag gyorsan ráébredt, hogy a szokványos tejtermeléssel komoly kitörésre nem számíthat. Nyugaton járva azonban belefutott a bioproduktumok iránti igénybe, s ezt az esélyt már ígéretesebbnek ítélte.

(Az olvasó engedjen meg itt némi kitérőt. E sorok írója 1983-ban az akkori Nyugat-Németország egyik kisvárosának piacán felfigyelt a "Bio-Kartoffel" feliratra. Érdeklődésére a kofa elmagyarázta, hogy a kosárban szerényen meghúzódó krumplit műtrágyázás és növényvédő szerek nélkül termelik, s aki ad az egészségére, nem sajnálja érte a magasabb árat. Az itthon elmesélt történetet jeges közöny vagy némi gúny fogadta akkoriban.)

A biotej Gyulára is meghozta a várt eredményt. Ráki Ferenc és csapata – amely közben 100 fősre gyarapodott – először a Vác környéki Naszálytej cégnek szállította termékét, de ott annak csak egy részét csomagolták biotejként. Később árvitáik is támadtak, így tavaly a közelebb eső szegedi SOLE-MiZo Zrt.-hez pártoltak át. Itt cégük egész szállítmányát biotejnek dolgozzák fel: csövön átvezetve 140 fokon egy másodperc alatt pasztörizálják, hétrétegű Tetrapak-dobozokban, tartósan, csíramentesen, vegyszeres beavatkozás nélkül szerelik ki.

Ahhoz, hogy a tej a biominősítést megkaphassa, már a tehenek etetése is szigorúan körülhatárolt. A takarmány (egy állat naponta átlagosan 22 kilogramm szárazanyagot fogyaszt el) olyan földön kell, hogy megteremjen, ahol nincs műtrágyázás, vegyszeres gyomirtás, s a silózásra szánt kukoricát is kézzel vagy géppel kapálják.

Jelenleg az állomány 150-200 vagon szénát, 1000-1200 tonna kukoricát, több mint ezer vagon silót rág el évente. A viharsarki nehéz, kötött talajon alacsonyabbak a termésátlagok, s bár már saját vagy bérelt földekről takarítják be a takarmány alapanyagát – eleinte másoktól vásárolták -, ez sem járul hozzá az árak leszorításához. Mint ahogyan az sem, hogy az állattenyésztésben nem használhatnak hozamfokozókat, vagy antibiotikumokat.

A bio – az bio! Most éppen Romániában járt Ráki Ferenc, hogy a határon túl vegyen vagy béreljen úgy 500 hektár földet. Számításai szerint akár tőlük 50 kilométerre is gazdaságos lehet a termelés – az országhatár fő telephelyüktől csupán 500 méterre húzódik. Romániai kapcsolataik egyébként nem új keletűek: területükön saját oktatási központjuk működik, ahol egy alkalommal 28 magyar mellett 28 "túloldali" gazdát is kitanítottak arra, hogyan kell megfelelni a biokövetelményeknek.

Az oktatási központ egy, a szarvasmarhatelepen korábban kihasználatlanul állt kis épület rendbetételével jött létre, az ehhez szükséges pénzt pályázaton nyerték el. Ezen akció, valamint további pályázatok beadásának előfeltételeként 2003-ban létrehozták a Körös-Maros Ökogazdálkodási és Vidékfejlesztési Alapítványt. – Nyugaton járva ugyanis azt tapasztaltam – magyarázza Ráki Ferenc -, hogy a vállalkozóknak illik gondot fordítaniuk arra a környezetre, amelyben élnek, előmozdítaniuk szűkebb pátriájuk fejlődését.

Az oktatási központ sikeres létrehozása után vágták igazán nagy fába a fejszéjüket: több más helyi vállalkozóval összefogva, némi pénzmagot összeadva EU-s támogatást pályáztak meg a gyulavári kastély helyreállítására. Az akció sikerrel járt, saját 14 millió forintjuk mellé az unió ROP-programja odatett még 550 milliót, az enyészet felé bandukoló kúria újraélesztésére. Ma múzeum és természetvédelmi kiállítás mellett elő-adótermek várják benne a konferenciaturizmus részvevőit.

A kastélyt irányító kuratórium elnöke Ráki Ferenc felesége. Csilla aszszony – akinek ugyan olykor hiányzik Budapesten árválkodó házuk – örömét leli a kulturális objektum kapcsán reá háruló feladatok intézésében. Ez alatt férje a – mi tagadás, életszagúbb – tehenészetben viszi előre az ügyeket. Ezek közül a bevezetőben már említett biogázüzem és a hozzákapcsolódó beruházások mellett komoly tudományos kutatásokat is megemlít.

Ilyen például egy ősi gabonafajta, az alakor újbóli hasznosítási lehetőségeinek a vizsgálata, együttműködve a martonvásári kutatóintézettel. A sumérok által már kilencezer évvel ezelőtt használt búzafajnak ugyanis nincs gombabetegsége, a körülötte felbukkanó gyomokat maga nyomja el – egyszóval ideális a biogazdálkodásban. De említést érdemel három magyar egyetemmel közösen folytatott munkájuk is: azt vizsgálják, hogy miként lehet különböző takarmányféleségekkel tovább javítani a tej minőségét és gazdaságosabb termelését.

Ehhez Európa öt különböző országából 16-16 tisztavérű tenyészállatot hoznak be, hogy összehasonlítsák azok eredményeit saját Holstein-fríz állományukéval. Eredményeiket elismerik, az igazgatói irodában a díjak között "Az év agrárvállalkozója 2004" serlege és a 2007-es Magyar Agrárgazdasági Minőségi Díj réztáblája is dicséri a gazdát. Aki azonban arra büszke leginkább, hogy sikerült maga köré felkészült fiatal szakembereket gyűjteni, a főagronómus is mindössze 30 esztendős.

Forrás: Népszabadság