Ma hajlamosak vagyunk a globális felmelegedéssel magyarázni az időjárási elemek különböző szélsőséges hatásait, a furcsaságokat; mint tavasz a télben, fagy a nyárban, 20 fok feletti hőmérséklet, vagy mennydörgés a télben, stb. Nem véletlen a mondás sem: Olyan szeszélyes és bolondos valaki, mint az időjárás. De gondolják Önök, hogy másképp volt ez régebben? Akkor is voltak különleges, kiugró és rendkívüli évek, így például 1816, 1841 és 1863–64. Az idő homokóráját visszapergetve kb. 150 évvel ezelőtt, 1863-ban, többek között Dabason, az alábbi időjárást jegyezték fel. Segítségünkre szolgálnak az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai és meteorológiai szakkönyvek, amelyeket Endreffy Zsolt növényvédelmi szakember gyűjtött össze.

1863 januáriusában lágy idő volt, közbe-közbe fagyok, de ezen hónapban sok eső volt, valóságos tavaszi idő, beillet volna egy esős áprilisnak. Februáriusban szinte így folytatta 10-éig, majd akkor éjszaka fagyott, majd később a fagy engedett, 20-án nyugati széllel gyenge idő állott be. Ezután folyamatosan száraz, a hónap végére porzottak az utak, a szántások. Március 7-én megjött az eső, folyamatosan lanyházott 10-éig (3 napig), ekkor szárazságra fordult, ami tartott április 10-éig. Ekkor elborult, és lanyházni kezdett az eső. Majd meghívesedett, az idő kitisztult, és nagy dér volt.

A május folyamatosan meleg, és száraz. Június szintén száraz, 4-én fagy volt, amely a tavaszi veteményeket elvette, sőt a láposokon még a tiszta búza is mind megfagyott. Július folyvást száraz. Augusztus szintén száraz, noha imitt-amott záporeső pásztázott. A forróság igen nagy volt, s a nagy szélben minden kiszáradt. A harmat már a múlt hóban tisztán elmaradt, iszonyú szárasság végett semmi sem termett. Heves, Békés, Bihar, Nagykunság, Bácska és Bánát igen nyomorú állapotba jutott. A járó jószág már a nyár folytában éhen döglött. Lovat, birkát, marhát elhagyta gazdája, mert nem tudott neki legelőt adni. Széna és takarmány a lehető legkevesebb termett. Ami jószág a nyárra megmaradt, marhát, birkát Erdélybe és a Felvidékre hajtották. Kölcsön vetőmagot osztott ki a kormány, de másfelől megjött az adó végrehajtása, és ez elvette. De még így sem ért véget a csapások ostora, keleti marhavész kezdett erősen uralkodni, amit még a birkák is elkaptak.

Szeptember–október teljesen száraz volt. Novemberben megeredtek az esők, de ez nem volt elegendő, hogy a kiszáradt földet megnedvesítse. Az 1863. évi időjárási szolgálat az alábbi adatokat közölte. Csapadék 500 milliméter, ez mínusz 178 mm-t jelentett. A csapadék 50 év átlagában 178 mm-rel volt kevesebb abban az évben (májustól augusztusig a vegetációs időszakban pedig 115 mm-rel kevesebb). A hőmérséklet 30 év átlagában +2,4 °C volt Budán, Debrecenben 2,8 °C-kal volt magasabb az éves átlagnál.

Egyébként az 1856–90-ig terjedő időszakban ez az év volt a legszárazabb. A gabonatermés a nagy hőségben és eső híján tönkrement. Sok helyen az 1794. évi állapot ismétlődött, amikor szintén sem takarmány nem termett, sok helyen a szalmafedelű házak tetejét etették meg a jószágokkal. De ezzel sem boldogulván marháikat a síkságról a hegyek közé voltak kénytelenek hajtani. Sok jószág azonban éhen pusztult el a síkságon. A legtöbb község ínséges kölcsönökre szorult. Az egész Nagyalföldön sem gabona, sem takarmány nem volt, nagy szárazság uralkodott. Szabolcs megye alsó részén se fű, se termés, se kaszáló. A Hajdúságban a búza egy arasznyi, benne itt-ott egy szorult szem. Bihar megye déli részében 42 község ínségben. A Kunságban Karcag, Kunhegyes, Madarás, Kisújszállás, Túrkeve, Kunszentmárton kétmillió 700 ezer holdnyi határa sivatag. Az állatállomány jócskán megcsökkent. 24 ezer szarvasmarhával 8 ezer lóval, 197 ezer juhval, 13 ezer sertéssel volt kevesebb. Ez vagy éhen veszett, vagy a nyáron potom áron elprédáltatott.

Arad, Temes, Bán, Torontál legnagyobb részén ínség, a királyi biztos 880 ezer mérőnyi vetőmagot javasolt kiosztani a szegénység részére, amit a szegény nép összeszedett, és ételnek megfőzött. Az elhullott lovak hulláit a sertések eszik meg. A zöldség ritka és méregdrága. Egy dinnye, egy ló árával egyenlő, 25 garas. Akármerre megy az ember, az úton döglött lovakat talál. Maguk a gazdák is kalászszedőkké lettek, a termést talicskán, és lepedőben hordták haza (ezeket Abonyban jegyezték fel).

Külföldi, svájci, osztrák, francia adományok érkeztek, főzőkonyhát állítottak fel különböző helyeken. A bajt növelték az ijesztő mennyiségben megjelent sáskák, amelyek az azelőtt való évben rajzott sáskák petéiből keltek ki. A gazdáknak több napon át is ki kellett vonulniuk, hogy irtó háborút küzdjenek a pusztító rovarokkal.

Az aszály sújtotta vidékek segélyezésében az egész ország megmozdult.

Nem volt már ilyen egyetértő a közvélemény, amikor a baj okait és a további teendőket tárgyalták. A nagyközönségnek bűnbak kellett, és ezt meg is találták a Tisza szabályozásában. Ugyanis azt mondták, ez kiszárította a mocsarakat, az ártereket. Nincs pára, hát nincs eső. Komoly német és magyar tudósok is voltak, akik ezt a nézetet vallották. Kimutatták, hogy Magyarországon a vízszabályozás előtt sokkal több volt a száraz és az ínséges esztendő. Például II. Ulászló idején „hallatlan nagy drágaság támada egész nagy Magyarországon.” Kimutatták, hogy az erdő sem szaporítja az esőt, csak azt jobban megosztja. Legjobban kimutatták, hogy ami az alföldnek leginkább kell, az a csatornaásás és az öntözés. Akkor is, azóta is, mindenki elismerte – gazda és miniszter –, de abban mégsem történt semmi. 1863-ban 126 millió forint volt a tényleges kár, takarmányban 3-szor ennyi. De azért öntözőcsatornát mégsem csinált senki!

De mindegy! Magyarország és népe olyan erős és olyan szívós, hogy kibírja és kiheveri még a saját kormányait is! – írta egy korabeli folyóirat, a Gazda újság.

A fenti adatok Endreffy Zsolt előadásában hangzottak el, Nyíregyházán a DOW AGROSCIENCES tavaszi konferenciáján.

Forrás: Agrárunió Szaklap, 2008/5, Májusi szám