Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Uniós belépés csak ujjlenyomattal

Határellenőrzés. Valamennyi nem európai beutazót, köztük a vízummentes amerikaiakat is biometrikus adatszolgáltatásnak vetné alá az EU még a határátlépés előtt.

Létrehozva:

|

Ez derül ki abból a javaslatcsomagból, amelyről szerdán tárgyal az Európai Bizottság, és máris nagy figyelmet keltett világszerte.

A brüsszeli tervek horderejét jelzi, hogy több mint 300 millió utazó halad át az EU határain évente, és az International Herald Tribune szerint a legnagyobb átszervezést idézhetik elő az európai határmenedzsmentben a huszonnégy tagállamra kiterjedő, belső utazási – schengeni – övezet kialakítása óta.

Brüsszelben azzal indokolják a változtatási szándékot, hogy mindenképpen új korszak kezdődik a határmenedzselésben a biometrikus adatokat tartalmazó útlevelek megjelenésével. Ráadásul nyilvánvaló kihívást jelent az EU számára a migrációs nyomás, a szervezett bűnözés és terrorizmus is, emiatt ugyancsak elkerülhetetlen a közösség határ- és vízumpolitikájának aktualizálása.

Kizárólag az EU polgárai és a közösségen kívülről az „alacsony kockázatú” törzsutazók mentesülnének az eljárás alól és kapnának lehetőséget az automatikus, gyors áthaladásra a határellenőrző pontokon. A többieknek előzetesen tanácsos bejelentkezniük az önkéntes biometrikus adat-, így ujjlenyomat-vételi programokra a világ minden részén megtalálható európai konzulátusokon, adataikat így regisztrálná az új rendszer, a vízumigénylést pedig majd elektronikusan kell benyújtani.

A Franco Frattini biztos által előterjesztendő tervek szerint korszerű, műholdas, számító- és robot-repülőgépes technikát alkalmazó határőrizeti rendszert kívánnak kialakítani. A rövid idejű tartózkodás engedélyezésére szolgáló vízuminformáció kialakítása már meg is kezdődött, és 2012-től kell működnie.

Ha szerdán zöld utat kapnak a javaslatok, úgy már csak a tagállamok jóváhagyására lesz szükség az intézkedések bevezetéséhez. Az új rendszer teljes egészében legkésőbb 2019-ben lépne működésbe.

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!