Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Svalbard: agrárbank a sarkvidéken

A tudomány a talajban elfekvő csíraképes magvakat nevezi magbanknak, és erről az emberek sok „másolatot” készítettek, hogy katasztrófák vagy növényi betegségek után helyre tudják állítani a vegetációt, illetve a haszonnövények termelését.

Létrehozva:

|

A legnagyobbat Norvégiában hozzák létre, amelynek a feltöltése most megkezdődik. Az „ítéletnapi tárolónak” (doomsday vault) is nevezett magbank számára megérkezett az első szállítmány. Az oslói kormány két éve határozta el egy sarkköri vetőmagvilágbank létrehozását, hogy megőrizzék a bolygónkon használt összes vetőmag mintáját egy esetleges nukleáris háború vagy világméretű természeti katasztrófa esetére. Így egy kataklizma után az emberiségnek lenne miből újrakezdeni az élelmiszer-termelést.

A Wikipédia adatai szerint a létesítmény 120 méter mélyen, egy homokkőhegy gyomrában kap helyet, a szárazföldtől ezer kilométerre lévő négy Svalbard sziget egyikén. Az 1,55 milliárd forintos költséggel létrehozott tárolóban mínusz 18 fokos hőmérsékleten a termények akár ezer évig is megmaradnak. A sziget mentes a tektonikus mozgásoktól, és az örök fagy eleve biztosítja a hűtést, amelyet az ott bányászott szénnel üzemeltetett hűtőberendezésekkel szabályoznak a kívánt szintre.

A magokat tároló kamrákat egy méter vastagságú megerősített betonfalak, légkamrák és nyomásálló ajtók védik. A lehetséges időjárási változásokat elemezve megállapították, hogy a magbank 200 év múlva a legpesszimistább forgatókönyv szerint is a tenger szintje fölött lesz.

A bunker 4,5 millió vetőmagminta befogadására alkalmas. A vetőmagok gyűjtését a Globális Vetemény-sokféleség Szövetség (Global Crop Diversity Trust) szervezi. A szigetre most összesen 21 láda érkezett, ezek 36 afrikai országban termesztett hétezerféle növény magvait tartalmazzák. A 330 kilogramm súlyú szállítmányt a nigériai székhelyű Nemzetközi Trópusi Mezőgazdasági Intézet állította össze, s egyaránt tartalmazza vadon termő és termesztett növények magvait. Más génbankok is öszszeállították terménykollekciójukat „Noé agrárbárkája” számára, amelynek hivatalos megnyitóját február végére tervezik.

A világon egyébként mintegy 1300 további ilyen létesítmény működik, jelentős részük azonban különböző szempontból kockázatos országokban. Az új bunker készleteit csak a végső esetben használnák fel, ha a többi már valamilyen okból megsemmisült. A svalbardi gyűjteményt a már említett Global Crop Diversity Trust gondozza, de az üzemeltetéshez nincs szükség állandó személyzetre. 1984 óta a skandináv országok már működtetnek egy magbankot a szigetcsoporton, egy elhagyott szénbányában.

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!