Ugyanakkor a világszerte felmért állományok 63 százalékát újjá kell éleszteni, ha nem akarjuk, hogy a sérülékeny fajok eltűnjenek.
Mindazonáltal biztató, hogy a tíz vizsgált terület felén sikerült csökkenteni a kiaknázási rátát, azaz a teljes halállomány kifogott hányadát, megteremtve a környezeti és gazdasági felépülés alapját. Ez csupán a kezdet, de reményt ad arra, hogy képesek vagyunk megállítani a túlhalászatot – fogalmaz Boris Worm, a kanadai Dalhousie Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.
    
Az apró sikerek számos természetvédelmi óvintézkedésnek köszönhetők. Kenya esetében például a nagyobb lyukú hálók használata lehetővé tette, hogy a kisebb halak ki tudjanak szabadulni. A halászat betiltása néhány kulcsfontosságú területen szintén hozzájárult ahhoz, hogy megnőjön a kifogható halak mérete és száma, növelve ezzel az iparág bevételét is.
   
Sok helyütt azonban a fogási rátát akár a felére kell csökkenteni ahhoz, hogy megmaradjanak a halállományok. Az elemzés többnyire a fejlett országok halászterületeire korlátozódott, ahol léteznek hosszú távú állományadatok. A halászterületek maradék háromnegyed részében még nagyobb lehet az összeomlás veszélye.
   
Alcím: Nem térnek vissza a királylazacok
   
   
Megsemmisülés fenyegeti például a királylazac állományát. Idén nyáron többnyire üresen maradtak a Yukon folyó mentén sorakozó füstölőházak, ahol az alaszkai indiánok a tápanyagban dús halat tartósítani szokták a hosszú télre. A királylazacok tetemes része ugyanis nem tért vissza az óceánból az alaszkai folyókba, hogy ívjon – olvasható a The New York Times honlapján (www.nytimes.com). Mivel az utóbbi években is ez volt jellemző, betiltották az impozáns méretű lazac halászatát az érintett vizeken.
   
A királylazacok éveket töltenek a Bering-tengerben, mielőtt felnőve visszatérnek szülőfolyójukba lerakni, illetve megtermékenyíteni az ikrákat. Az ívás után elpusztulnak. A Yukon mentén élő emberek egybehangzó véleménye szerint a tőkehalhalászat tehet arról, hogy egyre kevesebb hal teszi meg ezt az utat. Évente ugyanis körülbelül egymillió tonna sávos- és fekete tőkehalat fognak ki a Bering-tenger keleti részéből: a hatalmas vonóhálókban a királylazacok is fennakadnak, tetemüket pedig többnyire visszadobják az óceánba.
   
2000 óta a véletlenül kifogott királylazacok száma robbanásszerűen megnőtt, 2007-re elérte a százhúszezret. Ezek egy része a nyugat-alaszkai folyók felé tartott: ha életben maradtak volna, becslések szerint 78 000 felnőtt hal térhetett volna vissza ívóhelyére.
   
Az akaratlanul kifogott halak, az úgynevezett mellékfogás csökkentésére tett intézkedések nem új keletűek. Egy 2006-os szabályozás révén a tőkehal-halászhajók elkerülték azokat a körzeteket, ahol sok királylazac akadt volna a hálójukba. A következő évben azonban minden visszatért a régi kerékvágásba.
   
A királylazacok hiánya tönkreteszi az alaszkai falvak gazdaságát. A Yukon menti települések tavasszal súlyos árvízzel küszködtek, amely épületeket, hajókat, hálókat, füstölőházakat mosott el. Most pedig az embereknek nem lesz mit enniük, hiszen többnyire a lazachalászatból élnek – mutat rá a The New York Times riportja.
   
A szakemberek szerint nem csupán a mellékfogások tehetnek a drasztikus állománycsökkenésről. Megváltoztak a csendes-óceán áramlatai, és lehet, hogy a folyami körülmények is. Sokat nem lehet tudni a királylazacról azután, hogy kiúszik az óceánba. Herman Savikka, az alaszkai hal- és vadvédelmi hatóság biológusa úgy szemlélteti a tengeri környezetet, mint egy nagy, fekete dobozt.
   
Egy jó évben a Yukon alsó folyásánál, Emmonak városában működő KwikPak halászati cég 200-300 embert is foglalkoztat. Idén nyáron csupán harmincat vett fel, pedig a legnagyobb munkaadó a környéken. Az igazgató, Jack Schultheis elmondta, hogy a királylazac halászatának betiltásával egyidejűleg korlátozták a ketalazac nyári kvótáját is, annak ellenére, hogy az utóbbi faj jó néhány egyede visszatért a folyóba. Véleménye szerint a Yukon alsó folyásánál elterülő falvak gazdaságilag lényegében "lenullázódtak".

Forrás: MTI