A CER évente kiadott listáján Magyarország három helyet lépett hátra, most huszonkettedik a huszonhét tagországból.

Úgy tetszik: a foglalkoztatási helyzet javítására és a versenyképesség növelésére az uniós felzárkóztatási források vagy az infrastruktúrafejlesztések is elégtelenek. Legalábbis annyi biztos: a leszakadó régiókon ezek eddig nem segítettek. Valójában három részre szakadt országban élünk: a közép-magyarországi régióban az egy főre jutó GDP – a most elérhető legfrissebb, 2005-ös adatok szerint – meghaladta az uniós átlagot. A Közép- és a Nyugat-Dunántúlon az uniós átlag 60 százalékán áll ez a mutató, míg az ország keleti és déli részén 40-45 százalék közelében mozog.  

Tagságunk első két esztendejében, a nagy autópálya-beruházások idején – 2004-2005-ben – mindenesetre a statisztika csak romlott: a fejlett Budapest és környéke javított a felzárkózási mutatóján, míg az ország többi részében romlott a helyzet. Átfogó statisztika ugyan még nincs a további évekről, de a munkaügyi adatok már elérhetők. Ezek pedig azt mutatják, 2007-ig sem változott a helyzet, a leszakadás csak nagyobb lett. Pedig öt év alatt már a fejlesztéseknek is be kellett érniük, és külső támogatások is bőven érkeztek. Ráadásul azokat nem is használta rosszul az ország: arányosan jóval több pénz ment a fejletlenebb térségekbe, ám az nem látszik, hogy ez segített volna.  

Nagy Ákos szolnoki cipészmester azt tervezi: ezt az évet még végigdolgozza, aztán jövőre visszaadja az ipart. A nyugdíj mellett ma is aktív kisiparos azt mondja: az egyre emelkedő adóterhek mellett már nem éri meg fenntartani kicsiny üzletét. Az egészségügyi hozzájárulás mértékét az idén újra szabályozták: eddig évente fizetett négyezer forintot a bevételei után, most átalányként havonta fizet ugyanennyit – vagyis terhei jelentősen növekedtek. Úgy tapasztalja, az emberek ebben a térségben egyre szegényebbek.

Régebben ott volt a cukorgyár, a tejipar, a kőolajkutató – ma már egyik sem működik. Amíg a gyárakba jártak dolgozni az emberek, hozzá is több cipő, táska került, mert olyan minőségi termékeket vásároltak, amelyeket megérte megjavíttatniuk. Ma már a legtöbben olcsó műbőr lábbelit, silány táskát vesznek – ha ez elszakad, eldobják, vesznek másikat, anyagilag még így is jobban jönnek ki – dohog a mester.

Az uniós statisztikai hivatal nemrégiben tette közzé legfrissebb regionális GDP-számait, amelyek a lassú adatfeldolgozás miatt 2005-re vonatkoznak. Ebből az derült ki, hogy Magyarországon az első, teljes egészében uniós tagként eltöltött esztendőben nemhogy tompultak volna, inkább növekedtek a régiók közötti jövedelmi különbségek: nagyobbak voltak 2005-ben, mint 2004-ben.

Az ország három részre szakadt: a nagyon fejlett közép-magyarországi régióra, a tőle legkevésbé elmaradt Nyugat- és Közép-Dunántúlra (itt 2005-ben is az uniós átlag 60 százaléka körül alakult az egy főre jutó GDP), illetve a leszakadó (az uniós átlag 40 százaléka körül teljesítő) déli és keleti területekre.

Közép-Magyarországon az egy főre jutó GDP az uniós átlag 101,6 százalékáról 104,9-ére emelkedett 2004-ről 2005-re – vagyis a régió gyorsabban nőtt, mint az uniós átlag, amit egyébként is meghaladott. A többi hat térség azonban még abban az évben sem tudott felzárkózni, amikor a gazdasági növekedés – országos átlagban – 4,1 százalékos volt. 2005-ben csak nőtt a lemaradás, volt olyan régió – Nyugat-Dunántúl – ahol egyenesen a gazdasági teljesítmény csökkenését regisztrálta a statisztika. De az abban az évben a leginkább fejlődő – 3 százalék körüli növekedést produkáló – Közép-Dunántúl sem tudott olyan gyorsan bővülni, hogy ne növekedjék a lemaradása az uniós átlagtól. Jellemző: az országos növekedés döntő része Közép-Magyarországon keletkezett: itt 8 százalékkal nőtt a kibocsátás (Budapesten 9 százalékkal).

Átfogó statisztikai adatok híján azt egyelőre nem tudni pontosan, hogy 2006-ban és 2007-ben, amikor Magyarország már hatékonyabban használta fel a különbségeket csökkenteni hivatott uniós pályázati pénzeket, ám kisebb volt a gazdasági növekedési ütem, hogyan változott a kép. Pontos adatok erről leghamarabb egy év múlva állnak rendelkezésre – ám sok jót nem sejtetnek a most elérhető statisztikák sem.

Részletes, regionális GDP-adatok híján a munkaerő-piaci statisztikákból indultunk ki, azt feltételezve: a gazdaságilag jobban teljesítő régióban egyrészt többet lehet keresni, másrészt a kvalifikált munkaerőt nagyobb arányban alkalmazzák, harmadrészt könnyebb elhelyezkedni, vagyis kedvezőbbek a munkaügyi jellemzők. Az adatok igazolták a várakozásokat: Közép-Magyarországon jóval nagyobb a szellemi alkalmazottak aránya, mint az ország más régióiban (tavaly tíz fizikai foglalkoztatottra 12 szellemi jutott itt, míg az országos átlag 8 volt).

Ráadásul a jövedelmek is jóval magasabbak, a munkanélküliségi ráta alacsonyabb (4,7 százalékos 2007-ben, míg az országos átlag 7,9), közben az aktív – dolgozni tudó vagy akaró – népesség aránya nagyobb (majdnem eléri a 60 százalékot – az országos átlag 53 százalékos). Ha egy régió fejlődik – felzárkózik -, ezekben az adatokban is javulnia kell. Az elmúlt öt évben azonban – 2003 és 2007 között – inkább a különbségek fokozódása látszik.

2003-ban Budapest és környéke a munkaügyi statisztikákat tekintve csak anynyiban különbözött az ország nyugati részétől, hogy ott relatíve több volt a szellemi alkalmazott – és ők többet is kerestek. Az aktivitási ráta és a munkanélküliség aránya azonban szinte azonos volt. (A népesség mintegy 57-58 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon, és 4 százalék volt állás nélkül.)

A statisztika 2007-ben az aktivitási arány növekedését mutatja (ami kedvező), ám ezt a munkanélküliségi ráta növekedése kíséri. Öt év alatt a különbség a nagyon fejlett Közép-Magyarország és a hozzá elvben fel-felzárkózó nyugati rész között szinte észrevehetetlenül nőtt, de nőtt. Nagyobb a differencia – és egyértelműen mérhető – Közép-Magyarország és a leszakadó déli és keleti országrész között. Utóbbi esetén ugyanis a stagnáló aktivitási arányt az egyébként is magasabb munkanélküliségi ráta megugrása (akár duplázódása) kíséri.

Békés megyében sokan megelégednének a stagnáló munkanélküliségi rátával, itt ugyanis több évre visszatekintve – beleértve 2007-et és 2008 első hónapját – folyamatosan nőtt az állástalanok száma. A regionális munkaügyi központ friss adatai szerint januárban mintegy négyezer fővel több, immár 72 ezer álláskeresőt tartottak nyilván a Dél-Alföldön: közülük csaknem minden harmadik ember több mint egy éve nem talál munkát.

A térség három megyéjében is nagyok a különbségek: 2008 januárjában Csongrádban 9,7 százalék, Bács-Kiskunban 12,8 százalék, Békés megyében 16,2 százalék a regisztrált álláskeresők aránya. Ez a mutató Mezőkovácsháza és Sarkad térségében a 26 százalékot is meghaladja, s nemigen jobb a helyzet a Duna-Tisza közén, Bácsalmás vagy Jánoshalma térségében sem.

Sok gyerek csak akkor kap egy-egy szelet csokoládét vagy egy dobozos üdítőt, ha az önkormányzat pénzt ad rá – számolt be tapasztalatairól Szabóné Kiss Szilvia, a Békés megyei Medgyesegyháza gyermekjóléti szolgálatának családgondozója, aki gyakran jár bevásárolni a családokkal. Ebben a térségben a kenyér, a tészta és a zsír mellé gyümölcsre már nem futja, húsként pedig csirke far-hát kerül az asztalra. Medgyesegyházán ma már az számít kirívónak, ha egy családban mindkét szülőnek van munkahelye: sokan kilátástalanul, kiszolgáltatottan vergődnek az adósságcsapdában.

Borbély Veronika, a településen működő idősek klubjának vezetője elmondta: a meleg ebédért a nyugdíj összegétől függően 100 és 340 forint közötti összeget kell fizetni, ám vannak, akik így is csak minden másnap kérnek, és nem ritka, hogy a házhoz vitt ebédet nem a konyhában, hanem a ház egyetlen fűtött szobájában eszik meg az idősek. A nyugdíjasok gyakran inkább lemondanak minimális igényeikről is, hogy tudjanak adni a munka nélküli gyerekeiknek, unokáiknak.

Nemrégiben átfogó elemzés készült a magyarországi régiók versenyképességéről. Ebben az elemzők megállapították, hogy az európai uniós források "felvevőképessége" alapján a közép-magyarországi, vagyis a gazdaságilag legfejlettebb régió volt képes a legtöbb forrás felszívására, gyakran a többszörösét kapta annak az összegnek, mint amennyit a fejletlenebbek. Igaz: miután nagyobb a gazdasági erő és – Közép-Magyarországon – a lakosság száma is, ezért érdemes korrigálni a felszívó erőt a lehetőségekkel.

A gazdasági erő egy egységére vagy a lakosságszámra vetítve már teljesen más kép látszik kirajzolódni: ennek alapján vizsgálva minél fejlettebb egy régió, annál kevesebb támogatás jutott ide – ami annyit jelent, hogy az uniós pénzek eloszlása megfelelőnek tekinthető. Egy főre vetítve a Dél-Dunántúlon volt a legnagyobb a támogatás – ahogyan hasonlóan magas volt az arány az ország más, relatíve leszakadt térségeiben is. Sőt: a térségben előállított GDP-re vetítve is ott nagyobb – arányaiban – az uniós pénz aránya, ahol a térség a leszakadók közé tartozik.

(A nemzeti fejlesztési terv és az Új Magyarország fejlesztési terv megítélt támogatásait adtuk össze, és korrigáltuk a lakosság számával, illetve a 2005-ös regionális GDP-vel.) Mindezek alapján azt nem mondhatjuk, hogy a gazdaságpolitika ne segítette volna a régiókat – mindehhez ráadásul illik hozzávenni, hogy az elmúlt évek infrastrukturális beruházásai (autópálya-építések) is ezeknek a területeknek kedveztek. A helyzet azért szomorú, mert – egyelőre úgy látszik – hiába.

Forrás: Népszabadság