1950-ben 400 millió, a népesség 16 százaléka éhezett, ma 800 millió, ez a Föld lakosságának csak 13 százaléka. A fejlődést nagy teljesítményű növény- és állatfajták, új termelési, tartósítási, feldolgozási, logisztikai és más eljárások széles köre tette lehetővé, hasznosítva szinte minden tudományág eredményeit.

A legutóbbi időszakban azonban számos új jelenség tanúi vagyunk a világban, amelyek mélyrehatóan változtatják meg a mezőgazdaság és ezen belül az állattenyésztés működési feltételeit, új alkalmazkodási kényszerhelyzetet teremtve. Korábban azonban alig vették számításba az új kihívásokat, amelyek markánsan az ezredforduló óta alakultak ki, és amelyek alapvetően érintik az állati eredetű termékek előállítására alkalmas takarmánybázist.

Táblázatban állítottam össze azokat a főbb tényezőket, amelyek előrevetítenek egy új versenyhelyzetet, s amellyel szembe kell néznie az állattenyésztéssel foglalkozóknak.

Az állati eredetű élelmiszereknek fontos szerepük van az emberi táplálkozásban, ez az utóbbi évtizedben számos vizsgálatban egyértelmű bizonyítást és megerősítést nyert. A tojás, a vaj és a tejtermékek a legértékesebb – sőt egészségvédő – táplálékaink közé tartoznak, több húsfélével és hallal együtt.

A humán táplálkozás struktúrájában az állati eredetű élelmiszerigény (döntően baromfi, sertéshús, tojás, tejtermékek) gyors ütemű növekedésével kell számolni India, Kína és Délkelet-Ázsia majd hárommilliárdot kitevő lakossága körében. Itt nem a lakosság létszámának növekedése a meghatározó, hanem az, hogy gyorsan szélesedik a jelentős vásárlóerővel rendelkezők köre, s nő az állati eredetű élelmiszerek iránti igény is. Ma például több fejlett országban az egy főre jutó húsfogyasztás meghaladja a száz kilogrammot, ugyanakkor Kínában ez ma csak 50 kiló, Indiában mindössze 10 kiló évente. Az igény gyorsan növekszik. Ha csupán India és Kína lakosságát vesszük figyelembe (kb. 2,4 milliárd), egy kiló egy főre jutó éves húsfogyasztás-növekedéshez minimálisan 10 millió tonna többlettakarmány előállítása szükséges.

Napjainkban az egy főre jutó évi takarmánykeverék-gyártásban az országok között hatalmas különbségek vannak. Indiában mindössze 10, Kínában 70, hazánkban 430, az USA-ban 810 kg volt 2006-ban az egy főre vetített takarmánykeverék-gyártás, jelezvén az állatitermék-előállítás intenzitásában mutatkozó hihetetlen különbségeket. (Az 1980-as években hazánk az USA jelenlegi színvonalával azonos, 800 kiló keveréktakarmányt termelt évente egy főre vetítve, de akkor az állattenyésztés szerepe is meghatározó volt az agrárgazdaságon belül, hasonlóan sok fejlett országhoz). Nem véletlen tehát, hogy a FAO és a Világbank – csupán Kína és India növekvő állatitermék-igényét figyelembe véve – a következő másfél évtizedben a takarmányok világkereskedelmének megötszöröződésével, és az állati eredetű termékek kereskedelmének megháromszorozódásával számol. A takarmánytöbblet előállításához szükséges szántóföldi területet pedig 175 millió hektárral kellene növelni.

A világ állattenyésztésének azonban egy új konkurens ágazattal is számolnia kell, ez a biomasszából üzemanyagot és energiahordozókat előállítók tőkeerős szektora. Az USA 2010-re a saját termésű, döntően kukoricából előállított etanollal akarja üzemanyag-szükségletének tíz százalékát fedezni. Az USA ma is a világ legnagyobb kukoricaexportőre, de etanolipara a 2007-re tervezett 60 millió tonna exportját jóval meghaladó mennyiséget, már 80 millió tonnát használ.

Megdöbbentő, hogy az Egyesült Államok benzinfogyasztása tíz százalékának etanollal való kiváltása a teljes kukoricatermés több mint felét kötné le, de az is, hogy 47 millió tonna melléktermék keletkezne; ha ezt a tetemes mennyiséget nem sikerül állati takarmányként vagy más módon hasznosítani, akkor káros környezetszenynyező anyagként okoz majd gondot.

Az unió döntése szerint 2010-re a felhasznált üzemanyag 5,75 százalékát, 2030-ra 25 százalékát kell bioüzemanyaggal helyettesíteni, ám, ha ez az előírás teljesül, annak drámai hatása lesz a szántóföld-hasznosítás struktúrájára Európában is. Íme:

*50% import esetében a területigény megfeleződik
**Windhorst adatai alapján (2007)

Nem nehéz tehát belátni, hogy a takarmánytermesztésért folyó versenyben új helyzet keletkezik, hiszen nő az élelmiszer-szükséglet, a növekvő jószágállomány több takarmányt fogyaszt, s egyre komolyabb szerephez jut a bioenergia-ipar.

Napjainkban a fejlett és fejlődő világban a lakosság magas értékű állati fehérjével való ellátásában persze a hal is jelentős részt képvisel. Csakhogy a jövőben a jelenlegi százmillió tonnára megnőtt tengeri halfogások csökkenését jósolják. Hiszen már ma is inkább a rablógazdasággal jellemezhető az a fejlett halászati technika, amellyel a világ mintegy négymilliós hajóflottájával "kifogják" ezt az iszonyatos mennyiséget, súlyosan károsítva a világtengerek élővilágát. A tengerbiológusok többsége szerint az óceánokat napjainkban mintegy 60-80 százalékkal kevesebb nagytestű vándorló életmódot folytató hal lakja, mint száz éve.

A növényi biomassza termelési peremfeltételei is romlanak. A legfőbb ok a termőföld területének csökkenése, amely a világ fejlett és fejlődő országaiban sokkal nagyobb mértékű, mint ahogy az általában köztudott. A gyorsan fejlődő ázsiai, dél-ázsiai térségben az infrastruktúra- és egyéb nagyarányú fejlesztések a legértékesebb termőterületeken valósulnak meg elsősorban és szükségszerűen, hiszen a lakosság zöme itt él. Nem kivétel ez alól Európa, sőt hazánk sem. Nehéz jó lelkiismerettel tudomásul venni azt, hogy Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben majdnem kétszer annyi mezőgazdaságilag hasznosítható terület veszett el, mint Szlovénia összes szántóföld területe.

Egyes országokban fontos lenne az öntözött területek nagyarányú bővítése, növelve a termésbiztonságot, a magas hozzáadott értékű növényi kultúrák szélesebb körű termesztését (pl. vetőmagtermelés, kertészet). Ennek megvalósítása leginkább olyan országokban lehetséges, mint Magyarország, ahol az éves vízkészlet döntő része átfolyik az országon anélkül, hogy bármi módon hasznosítanánk azt.

Ugyanakkor tény, hogy gőzerővel folynak azok a kutatások, amelyek a növényi termékek hozamának fokozását és a növény "teljes" hasznosítását célozzák. Ezek eredményei – akár pár éven belül – berobbanhatnak az élenjárók gyakorlatába, s ezt sem Európa, sem Magyarország nem hagyhatja figyelmen kívül.

Természetesen az állatok takarmányáért folyó versenyben a jelenleginél még fontosabb lesz az, hogy egységnyi állati terméket mennyi takarmányból lehet előállítani. Emellett a keletkező trágya mennyisége is összefügg a takarmányok hasznosításával. A baromfitenyésztés példáján érzékelhető, hogy az állatállományok tojás- és hústermelő képességének javítása szelekcióval mennyivel csökkenti a szükséges takarmánymennyiséget és a keletkezett trágyatömeget. A tenyésztőmunka eredményeként a tojótyúkok éves tojástermelése egy százalékkal, mintegy három tojással növekszik, a húsbaromfiak (pecsenyecsirke, kacsa és lúd) súlygyarapodása két és fél százalékkal javul azonos hizlalási idő alatt. A világ tojástermelését 800 milliárddal, baromfihús-termelését 60 millió tonnával számolva az éves teljesítményjavulás a tojástermelésben 1,9 millió, a húsbaromfi előállítása során 1,7 millió tonna takarmány megtakarítását eredményezi, ugyanakkor a tojástermelésben 2,15, a hústermelésben 2,0 millió tonnányi, a környezetet lokálisan terhelő trágyával keletkezik kevesebb.

A sokat emlegetett klímaváltozás – amely mindig is jellemezte a Föld történetét – jelen szakaszában minden valószínűség szerint gyorsuló ütemű, és régiónkban a felmelegedés irányába mutat.

Mennyit lehet takarékoskodni a takarmánnyal és a vízzel? A példák csupán két olyan állatfajra, a pulykára és a pecsenyecsirkére vonatkoznak, amelyek széles fogyasztói igényeket nagy mennyiségben elégítenek ki, és a táplálkozástudomány mai álláspontja szerint alapvető komponensei egy egészséges és kívánatos étrendnek.

Zárt rendszerű tartásban jól ismert, hogy az istállók klimatizálásával, a jó hatásfokú ventillációval, érdemben csökkenthető az állatok ivóvízigénye is, mert pl. a brojlercsirkének a 18 Celsius-fokról 30-ra emelkedő istállóhőmérséklet 60-100 százalékkal növeli az ivóvízigényét. A jó klimatizálás egyúttal a fajlagos termékegységre jutó takarmány és ivóvíz hasznosítását is javítja, minden állatfajban.

Az, hogy számos fejlett és gyorsan fejlődő országban a pecsenyecsirke, sőt a pulykahús is a hajdani ünnepi ételből mindennapi, viszonylag olcsó és egészséges táplálék lett, kulcsszerepet játszott a kiemelkedő hústermelő képességű fajták, hibridek kialakítása, elterjedése.

Napjainkban a pulyka- és pecsenyecsirke-hizlalás "főterméke" a mellhús (mellfilé). Ha a hagyományos bronzpulykával kellene pulykamellet előállítanunk, akkor majd’ két és félszer több ivóvízre lenne szükségünk, s hasonló arányban növekedne a takarmánytermelés vízszükséglete is, mint egy modern, nagy testű pulykahibrid esetében. Ugyanígy jóval kevesebb takarmányra és vízre van szükség egy brojlercsirke és a ’70-es évekre jellemző pecsenyecsirkék "teljesítményében", ahol a mai jószágok egy kiló mellhúst 13 kilogrammal kevesebb takarmány és 26 literrel kevesebb ivóvíz elfogyasztásával állítanak elő, mint a 30 évvel korábbiak. Mindebből az következik, hogy az egész világon éles lesz a verseny az értékes állati, a közvetlen emberi táplálékforrás, a takarmánybázis, és az energiaipar területén.

A jövő állati eredetű termékeinek előállítási stratégiáit alapvetően két fő irány fogja meghatározni: a lakosság számára nagy mennyiségben igényelt állati eredetű élelmiszereket, az ún. jó minőségű tömegtermékeket (pl. tej, sertéshús, baromfihús, tojás) döntően nagy termelőképességű fajtákkal, alapvetően intenzív komplex termelési-technológiai feltételek mellett állítják majd elő, ahol egységnyi termékre vetítve minimalizálható a takarmányfelhasználás és a vízfelhasználás, ezáltal a vizelet- és trágyatermelés is.

A szántóföldi művelésre nem, vagy kevéssé alkalmas területek hasznosítása extenzívebb körülmények között tág teret ad különböző állattenyésztési ágazatoknak, ha a ráfordítások racionális keretek között tarthatók. Itt az alkalmazott fajták széles választéka szóba jöhet, ahol a speciális minőségnek, az adott viszonyokhoz való jó alkalmazkodóképességnek van vagy lesz döntő szerepe.

A fejlett országokban, illetve a magas jövedelműeknél mindenütt fokozódik az igény a tömegestől eltérő minőségű, állati termékek iránt. Ezek a piaci szegmensek különleges vásárlóerővel rendelkeznek, s nem árérzékenyek. Az állattenyésztők innovativitása az utóbbi területen bőven találhat kibontakozási lehetőséget. Döntő azonban a különleges márkázott termékek előállítása során is az, hogy adott árunak állandó minőség mellett kellő mennyiségben és folyamatosan szükséges a piacon jelen lennie. A nyomon követhetőség és élelmiszer-biztonság minden állattenyésztési rendszerben alapvető kritérium marad.

Az új kihívások tükrében az uniónak is át kell alakítania agrárpolitikáját. A termelési korlátozások kompenzációjaként alkalmazott támogatási politika helyett csak a legújabb kutatási eredmények gyors és általános alkalmazását segítő termelés- és támogatáspolitika lehet a versenyszféra iránytűje.

Az élelmiszer-biztonsági rendszerek is akkor működhetnek megbízhatóan és jól, ha az EU meghatározó mértékben támaszkodhat saját termelési háttereire, és nem kerül kényszerhelyzetbe a sokszor váratlan nagy import szükségessége miatt.

A belátható jövőben a mezőgazdasági és ezen belül az állati termékek piacán a közelmúlt úgynevezett kínálati piaca át fog alakulni keresleti piaccá. Az állati eredetű élelmiszerek drágulni fognak. Az élelmiszer – mint ahogy a történelemben majd minden korban – így a jövőben is újra stratégiai cikk lesz.

A szerző akadémikus, a Kaposvári Egyetem tanára

Forrás: Népszabadság- Horn Péter