Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Mezőgazdasági szakkönyvkiadás: csökken az árbevétel

Mintegy 20 százalékkal, nettó 500 millió forintra csökkent tavaly a mezőgazdasági szakkönyvkiadás árbevétele – tájékoztatta az MTI-t hétfőn Lelkes Lajos, a Mezőgazda Kiadó vezetője abból az alkalomból, hogy megnyitották Budapesten a Mezőgazdasági Könyvhónapot.

Létrehozva:

|

Elmondta: az elmúlt években a mezőgazdasági szakkönyvkiadás évente mintegy 100 millió forintos támogatást kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól annak érdekében, hogy a szakkönyvek elérhető áron kerülhessenek az olvasókhoz. Emellett az oktatási tárcától évente 10-30 millió forint közötti összeget kapott a mezőgazdasági szakkönyvkiadás egyetemi tankönyvek megjelentetésére.
    
A támogatás azonban a múlt évben teljes mértékben megszűnt az anyagi források hiánya miatt. Ezért Lelkes Lajos szerint el kell készíteni a mezőgazdasági szakkönyvkiadás támogatásának új koncepcióját, amelyen az agrártárcánál már dolgoznak a szakértők.
    
Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára, a rendezvénysorozatot megnyitó beszédében arról tájékoztatott: szakkönyvek kiadását támogató pályázatok áprilistól újra elérhetőek lesznek.
    
A szakkönyvkiadás helyzetét értékelve Bucsi Szabó Zsolt, az Akadémia Kiadó Zrt. vezérigazgatója elmondta: az elmúlt évben 1300-ról 800-ra csökkent a kiadott művek száma. A kiadás költsége miatt pedig egy szakkönyv ára 10 ezer forint körül mozog.
    
A Mezőgazdasági Könyvhónap megnyitóján átadták az Év szerzője és az Év Boros Könyve díjakat is. Az Év szerzője Papp Erzsébet lett Haszonnövények színes atlasza című kötetével, az Év Boros Könyve pedig a Borász akadémia című kiadvány.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!