Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Magyar részvétel a Fruit Logistica kiállításon

Magyarország az eddiginél is jelentősebb szállítóként  szeretne jelen lenni a német piacon, ezért nagyon fontosnak tartja megjelenését a Fruit Logisticán – hangoztatta Máhr András, Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára, amikor Horst Seedorfer, német szövetségi agrárminiszter meglátogatta a kiállításon a magyar standot.

Létrehozva:

|

A Fruit Logistica világ egyik legjelentősebb, sokak szerint a legnagyobb, zöldség-gyümölcs szakkiállítása, amelyet immár 16. alkalommal rendeznek meg, hagyományosan minden év elején a német fővárosban. A jelenlegi szakkiállításon – amelyet február 7-9-e között tartanak Berlinben – 68 ország több mint 2100 kiállítója vesz részt.

A szervezők a háromnapos árubemutató ideje alatt mintegy 45 ezer látogatóra számítanak több, mint 120 országból.     Magyarországot 14 kiállító képviseli a 198 négyzetméteres magyar kiállítási területen. A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Agrármarketing Centruma (AMC) hagyományosan támogatja a magyar cégek részvételét az árumustrán. Így a mostani Fruit Logisticán a kiállító vállalatok költségeinek 50 százalékát fedezi.
    
Mártonffy Béla, a Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeB) igazgatója az MTI-nek elmondta: Magyarország adottságai a zöldség-gyümölcs ágazatban igen jók. Ezért azt a jövőben az eddiginél is hatékonyabban kívánják fejleszteni. Minderre alapot teremt az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP), amely kiemelt fejlesztési területként jelöli meg a zöldség-gyümölcs szektort a mostani uniós költségvetési időszakban.
    
A szakember szerint ahhoz, hogy a magyar termékek versenyképesek legyenek, az ÚMVP keretében rendelkezésre álló – mintegy 1300 milliárd forintnyi – forrásokból közel 100 milliárd forintot kell befektetni az ágazat modernizálásába. A legfontosabb feladat ugyanis a már meglévő piacok megtartása és bővítése.

Elsősorban a minőségi termékek előállításának feltételeit kell javítani. Példaként említette, hogy meg kell duplázni a jelenlegi fedett termőterületek nagyságát Magyarországon. Emellett a termelés és az értékesítés szervezettségét is fokozni kell, ösztönözve a TÉSZ-ek minél nagyobb szerepvállalását a piacon. Továbbá ki kell építeni az értékesítéshez kapcsolódó korszerű logisztikai hátteret is.
    
Mártonffy Béla szerint reális cél, hogy az unió mostani költségvetési időszakának végére, azaz 2013-ra a magyar zöldség-gyümölcs termesztés elérje a 3,5-4,0 millió tonna körüli éves termelési szintet, a jelenlegi mintegy 350 milliárd forintos árbevétel pedig 450-500 milliárd forintra növekedjen.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!