Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Körvonalazódik a kormány tehercsökkentési programja

Három közteher-csökkentési csomagot is ismertetett Gyurcsány Ferenc miniszterelnök egy tegnapi konferencián a 2009-es adójavaslatok részeként, ám világos volt, hogy a kormány azzal a javaslattal ért egyet leginkább, amely szerint a tb-járulékok érdemi visszavágására van szükség.

Létrehozva:

|

A miniszterelnök szerint az adóterhelés 200-250 milliárd forinttal mérsékelhető 2009-ben anélkül, hogy a konvergenciaprogramban kitűzött hiánycélokat veszélyeztetnék. Az adócsökkentés nem "csodafegyver" – szögezte le a kormányfő -, önmagában nem növeli az adóbevételeket, mi több, a korábbi járulékcsökkentések azt az (ellenzéki) vélekedést sem támasztják alá, hogy foglalkoztatásnövelő hatása lenne. Ennek ellenére a járulékcsökkentés pártján állok – tette hozzá Gyurcsány. A 200-250 milliárd forintos, a GDP 0,8 százalékának megfelelő mozgástéren túl a további adóváltoztatásokhoz forrást teremthetnek a gazdaság fehéredéséből befolyó pluszjövedelmek, a kiadások lefaragása, illetve az adóátrendezés.

A kormányfő a három csomag közül elsőként a GKI Gazdaságkutató javaslatát mutatta be, amely a szuperbruttósítást javasolja a kormánynak, a második csomag inkább az szja-terhek enyhítésre koncentrálna. A végére maradt a legesélyesebb javaslat, a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal (GVK) által javasolt jelentős járulékcsökkentés.

A kormány nem tett le a kiadáscsökkentő lépésekről sem, ám ezen a területen nagyot lépni már nem lehet. Az államigazgatás kiadásai a 2005-ös 19 százalékról 2008-ra a GDP 15,6 százalékára csökkentek. Komoly mértékű visszafogásra csak a szociális ellátásoknál lenne lehetőség, hiszen erre a célra költik el az államháztartás kiadásainak 60,6 százalékát. Ám ebben nem partner a kormány az elmúlt két évben végbement lakossági tehernövekedés ismeretében – jelentette ki Gyurcsány.

A három javaslatot a kormány társadalmi egyeztetésre bocsátja, ezt követően születik meg a végleges álláspont a 2009-es adócsomagról. A következő hónap az egyeztetéseké, áprilisban már elkészítenék a törvényjavaslat normaszövegét, a kormány döntése a hónap végére megszülethet. A felvázolt menetrend szerint a parlament júniusra fogadhatná el leghamarabb a jogszabályt, így az fél évvel a hatálybalépés előtt ismert lenne a versenyszféra számára. Ilyen még nem volt a rendszerváltás óta, hogy januári adótörvényeket fél évvel korábban véglegesítse a parlament – hangsúlyozta Gyurcsány, hozzátéve: ha az egyeztetések során a társadalmi szervezetek további tárgyalásokat javasolnak, akkor a törvényjavaslat elfogadása őszre is átcsúszhat.

Zara László, a Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint a kormány óvatosan alkalmazza a GVK ajánlásait. Az irány jó, s a kormány csak olyan mértékben azonosul a kerekasztal javaslataival, ami még vállalható a költségvetési folyamatok veszélyeztetése nélkül – tette hozzá a kerekasztal tagja. 

 A tehercsökkentési csomagoktól függetlenül a kormány elindítja a Start-régió programját: eszerint a külön törvényben felsorolt 47 leghátrányosabb helyzetű térségben három évig társasági adó- és társadalombiztosítási járulékkedvezményt kapnak a cégek az újonnan felvett tartós munkanélküliek foglalkoztatásához. Vagyis tb-járulékot nem kell fizetniük, a bérköltséget pedig levonhatják a cég társasági adóalapjából. A Start-régió program költségvetési bevételkieséssel nem jár, segít viszont kifehéríteni a szürke- és feketegazdaságot. A munkaadók támogatják a Start-régió programot – mondta a konferencián Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára -, hiszen azon régiókban segíti a foglalkoztatást, ahol a legmagasabb a munkanélküliség, ráadásul oly módon, hogy az nem jár költségvetési kiadással.

Forrás: Napi Gazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!