A peres cégek több évre szóló mezőgazdasági termékértékesítési szerződést kötöttek naposliba adásvételére. Ez rögzítette, hogy a következő években a felperesnek mennyi állatot kell átadnia, és hogy azt az alperes megveszi, ellenértékét megfizeti. Egyébként pedig a pontos mennyiséget, ütemezést, árat stb. évente határozzák meg.

Két esztendeig működött is az ügylet. A harmadik évi teljesítésre a felperes megtette az előkészületeket, így tenyészludakat vásárolt, ám az alperes cég – eredménytelen árvita után – úgy döntött, hogy nem köt üzletet. A felperes másik partnert nem talált, a kikelt naposlibákat nem tudta eladni, a megmaradt tojásokat meg kellett semmisíteni. A kára meghaladta a százmillió forintot.

A felperes ennek megtérítését követelte az alperes cégtől, amely viszont azzal érvelt, hogy időben tájékoztatta üzletfelét a kedvezőtlen piaci viszonyokról, ezért nem kellett volna beruházásokba kezdenie. Az elsőfokú bíróság a követelt összeg felét és annak kamatait ítélte meg a felperesnek. Kifejtette: ha előre látható volt, hogy a teljesítés akadályba ütközik, erről a felek kötelesek lettek volna egymást értesíteni. Az alperes késve mondta meg a felperesnek, hogy nem köt vele szerződést, annak már nem volt módja a tojástermelés csökkentésére. Ám a felperes szintén ismerte a kedvezőtlen piaci helyzetet, gazdálkodásában ehhez kellett volna igazodnia.

Az ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az ítélőtábla kimondta: a kár bekövetkeztében egyik is, másik is közrehatott. Az alperes nem tárgyalt, nem tájékoztatta korrekt módon a felperest. Az utóbbi, bár tudott a drasztikus piaci változásokról, ragaszkodott a korábbi évihez képest drágább árhoz. A szerződéskötés elmaradása a feleknek 50-50 százalékban róható fel – mondta ki az ítélőtábla. Ehhez képest az alperesre áthárítható kár öszszegét mérsékelte, mondván, hogy a felperes gondos eljárással, méltányos árért bizonyosan talált volna vevőt a naposlibákra.

Forrás: Világgazdaság