Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Kanadai reakciók az új Falconer-féle javaslatra

Crawford Falconer, a WTO mezőgazdasági tárgyalásainak elnöke új modalitás tervezetet tett közzé 2008. január 8-án. A tervezet érzékeny termékcsoportokat érintő része heves ellenzést váltott ki mind szövetségi, mind provinciális szinten.

Létrehozva:

|

Gerry Ritz mezőgazdasági miniszter még aznap rövid közleményben kommentálta az új dokumentumot. Leszögezte, hogy Kanada Falconer számos javaslatát üdvözli, és annak ellenére, hogy több fontos kérdés is megoldásra vár, lát előrelépést néhány Kanada számára fontos kérdésben. Ez utóbbiak között megemlítette a kereskedelemtorzító támogatások jelentős csökkentését, a további piacnyitást és az exporttámogatások eltörlését.

Azonban az érzékeny termékeket érintően nagyon komoly aggodalmát fejezte ki. Kanada kormányzata ugyanis elkötelezett néhány ágazat – tej, baromfi, tojás – kínálatmenedzsmentje mellett. Ezért szilárdan ellenez minden olyan törekvést, amely vámcsökkentést, vagy kvótakiterjesztést kíván bevezetni az érzékeny termékekre.

 
Ritz közleményét követően Leona Dombrowsky, Ontario mezőgazdaági minisztere, és Laurent Lessard, Québec mezőgazdasági minisztere közös nyilatkozatban ítélte el Falconer javaslatának érzékeny termékekre vonatkozó részét. A miniszterek szerint az új szöveg nem ad megfelelő mozgásteret Kanadának megfelelő kínálatmenedzsmentet folytatására, ezért felszólították a szövetségi kormányzatot, hogy érjen el kézzelfogható eredményeket a témában. A nyilatkozat apropóját többek között az adja, hogy a kínálatmenedzselt termékpályák farmbevételének 67 %-a – 4,8 Mrd $ – a fenti két államból származik.
 
Az érintett mezőgazdasági termékek mögött álló szakmai szervezetek levélben fordultak Stephen Harper miniszterelnökhöz és Gerry Ritz szövetségi mezőgazdasági miniszterhez, amelyben kifejtették, hogy a szöveg elfogadása ellehetetlenítené a szükséges és elvárt kínálatmenedzsmentet, valamint jelentős gazdasági zavart okozna az érintett ágazatokban.

Az érintett szervezetek valójában attól félnek, hogy a szövetségi kormányzat belemegy egy a kínálatmenedzsmentet feláldozó, és a WTO tagok többsége által elfogadható alkuba, annak ellenére, hogy belföldön mást kommunikál. Az érintett szervezetek annak biztosítását kérik a szövetségi kormánytól, hogy minden kínálatmenedzselt termék kerüljön be az érzékeny termékek közé. Az érzékeny termékcsoportokra pedig nem fogadnak el semmiféle kvóta feletti vámcsökkentést vagy nagyobb piacnyitást.

 
Kanadában a kínálatmenedzsment a tej, baromfi (vágócsirke, pulyka), tojás ágazatokban egy meglehetősen bonyolult rendszerben működik; célja a kínálat és a kereslet összehangolása, ezáltal a feleslegek termelésének kiküszöbölése és a termelők számára megfelelő jövedelembiztonság elérése.
 
Például a baromfi és tojás országos kínálatmenedzsmentjét a szövetségi minisztérium alá tartozó National Farm Products Council[1] (NFPC) végzi[2]. Az NFPC felügyeli a provinciák közötti kereskedelmet, az exportot, a provinciák kínálatszabályozását, valamint azt a 4 marketing ügynökséget[3], amelyek a gyakorlatban a tagjaikon keresztül a tényleges kínálatmenedzsmentet végzik. Ezek az ügynökségek ellenőrzik a tagjaik által termelt mennyiséget, és a megtermelt mennyiség után hozzájárulást szednek be, amelyből a saját és provinciális testületeik működését finanszírozzák.
 
A Canadian Egg Marketing Agency (CEMA) például minden évben felméri és megbecsli az éves tojásszükségletet, majd ezt követően – a WTO kötelezettségek (pl. TRQ kvóta) – figyelembe vételével nemzeti kvótát határoz meg, melyet az AFPC hagy jóvá. Ezt követően a kvótát szétosztja a provinciális testületei (provinciális terméktanácsok) között különböző megállapodásoknak megfelelően. A provinciális testületek pedig ezt a kvótát továbbosztják a termelők felé.

A termelő a tojást az ún. osztályozó állomásoknak adja el, amely aztán továbbadja nagykereskedőknek, kiskereskedőknek, vendéglátóknak. Amennyiben az osztályozó állomásnál felesleg keletkezik, akkor ezt eladja a provinciális terméktanácsnak, melyektől a CEMA felvásárolja, és továbbadja tojásfeldolgozóknak. Minden provinciális terméktanács egy a CEMA által adott formulát használva meghatározza az illetékességi körébe tartozó termelők részére a termelői árakat, melyet az osztályozó állomások kifizetnek nekik. Amikor az osztályozó állomás a felvásárolt tojást továbbadja, az már a kialkudott (szerződéses) ár szerint történik.

A CEMA a felvásárolt tojást a feldolgozóknak az amerikai feldolgozói árak figyelembe vételével számított áron adja el, és lefölözésekkel biztosítja az árkülönbözet miatt szükséges fedezetet. Így például Québec provinciában a jelenlegi lefölözés mértéke 0,3225 kanadai dollár/tucat, a 2008-as kvóta 96,8 millió tucat, a feldolgozásra szánt tojás kvótája pedig 2,5 millió tucat.

 
Látható, hogy a kínálatmenedzselt termékpályák érdekével ellentétes bármilyen kedvezményes vámkvóta-emelés, mert az csak a hazai termelők kárára valósulhat meg (kisebb országos termelési kvóta). Hasonlóan szükséges számukra a speciális védővámok alkalmazása, mert nélkülük nem lenne rugalmas eszköz az import kínálati-keresleti viszonyokhoz való alakítására. Kanada tejpiacának egyébként kb. 6 %-át, baromfipiacának 7,5 %-át teszi ki ma az import, ami a kínálatmenedzsment támogatói szerint nemzetközi összehasonlításban jelentős piacnyitásnak számít.

A történethez hozzátartozik, hogy az új modalitások nyilvánosságra hozatala előtt egy nappal a szövetségi kormányzat kiadott egy közleményt, mely szerint a hatályos WTO egyezmény által megengedett speciális mezőgazdasági védővámokat tervez bevezetni a tej, baromfi és tojás ágazatokban. Erről hivatalosan is értesítették a WTO-t. Kanada jelenleg 150 speciális védővámot alkalmaz, főként a kínálatmenedzselt ágazatokban.

[1] Nemzeti Farmtermékek Tanácsa
[2] Tejre ugyanezt a feladatot a Canadian Dairy Commission látja el.
 
Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!