Valamennyi projekt esetében készül egy menetrend, amelynek be nem tartása – az eddigiekkel szemben – szankciókat von maga után. A hónap közepéig a kormány elé kerül az a javaslatcsomag, amely a kiemelt fejlesztések kudarcaiból és az eddigi tapasztalatokból kiindulva tisztázza végre, kinek mi a feladata a folyamatban, ki miért felel, s milyen szankció jár a be nem tartott határidőkért.

Jelenleg csak az biztos, hogy tavaly júliusban 258, októberben újabb 71 fejlesztési elképzelésre bólintott rá a kormány, ebben a hónapban pedig további 50-nek ad szabad utat, azaz tart arra alkalmasnak, hogy a döntést követően hat hónapon belül – ha szükséges, három hónap ráadással – megköthető legyen velük a támogatási szerződés, és elkezdődhessen a fejlesztés.

Tudomásunk szerint eddig mindössze nyolc kiemelt fejlesztésnek van aláírt szerződése, s ezek is inkább olyan állami kiadásokat váltanak ki, amelyek a közigazgatás reformját, az állami intézmények működésének javulását segítik. Amikor felvetődik a kérdés, vajon ki felel azért, hogy így alakult a projektek sorsa, mindenki közös felelősségről beszél – személyekről, intézményekről, szervezetekről nem esik szó.

Magyarországon amint híre megy, hogy "ingyenpénzre" van kilátás, még annak is jobbnál jobb ötletek jutnak az eszébe, aki egyébként semmilyen fejlesztést nem tervezett. Ez történt akkor is, amikor a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) meghirdette a kiemelt projekteket, illetve létrehozott egy rendszert azoknak a fejlesztési elképzeléseknek a befogadására, amelyek pályázati úton nem támogathatók, illetve annyira egyediek, hogy nem is lenne kivel versenybe szállniuk.

Nyáron, az első beadási határidőre hétszáz javaslat érkezett, amelyből a szakmai zsűri 258-ra mondott igent, 82 esetben úgy vélte, még dolgozni kell rajta, és 391-et utasított el. A következő körben, októberben 71 projekttel egészült ki a lista, amelyek döntő többsége a korábban átdolgozásra javasoltak közül került ki. A napokban pedig újabb 50 fejlesztés kap zöld utat a kormánytól.

Úgy tudjuk, a folyamat már a kezdet kezdetén megrekedt. Egyrészt azért, mert a regionális fejlesztési ügynökségek (a felelősséget a minisztériumokra és a kormányra hárítva) gyakorlatilag minden olyan projektet továbbengedtek, amelynek a leghalványabb esélye volt arra, hogy támogatási szerződésük kilenc hónapon belül tető alá hozható, azaz elkészülnek a szükséges tervek, hatástanulmányok, beszerezhetők az engedélyek.

A kormány által ígért fél évet már akkor nem vette senki komolyan. Az első körben érkezett pályázatokat kézzel, mechanikusan dolgozták fel az NFÜ-nél – azóta már elektronikusan is be kell adni a dokumentumokat. Mindez lelassította a folyamatot.

A pályázók sem álltak minden esetben a helyzet magaslatán: 3-3 adatlapot, elő-megvalósíthatósági tanulmányt és CD-t kellett benyújtaniuk, ami sok esetben nem jött össze. Valamiből vagy kevesebb volt, vagy nem is érkezett meg.

Miközben számos projketjavaslat egyáltalán nem illeszkedett az Új Magyarország Fejlesztési Tervhez, akadt, aki arra a kérdésre, melyik operatív programhoz kapcsolódik elképzelése, az összest felsorolta.

A formai hibák is hemzsegtek a beadványokban, sokan egyszerűen nem írták alá a papírokat. A számolással is gondok voltak: többeknek nem sikerült helyes nagyságrendben megadni vagy a kért nagyságrendre átváltani a költségeket.

Ugyancsak jó magyar szokás mindent kihozni a lehetőségből: azaz a túlárazás. Ennek egyébként többnyire az az oka, hogy az önkormányzatok esetében például sokszor a kivitelező finanszírozza a szükséges önrészt, ezt pedig a fejlesztés megvalósítása során kapja viszsza a borsosan meghatározott költségek révén.

(Korábban a szükséges saját forrást egyéb hazai pályázatokból is meg lehetett szerezni, ám ez esetben kizárt ez a lehetőség.) Az irreális határidők vállalása szinte általánosan jellemző – igazság szerint a legtöbben nem is tudták, mit vállalnak. Nem számoltak az elhúzódó közbeszerzésekkel, a szükséges engedélyek beszerzésével sem.

Amikor a kiemelt projektek rendszere kialakult, Bajnai Gordon önkormányzati és területfejlesztési miniszter azt nyilatkozta lapunknak: arra számít, hogy az alsóbbrendű utak támogatási szerződése hat hónapon belül megköthető, és a beruházások is indíthatók. Nagyjából 150 ilyen projekt volt. Mint mondta, ezek a beruházások jól előkészítettek, a hatóságokkal leegyeztetettek.

Ehhez képest jelenleg egyetlen ilyen aláírt támogatási szerződés sincs. A Népszabadság azonban úgy tudja, a következő hónapokban több mint 120 kis út – nagyjából 880 kilométer – fejlesztése kezdődhet meg 50 milliárd forint támogatással. Végeredményben tehát bejön a miniszter várakozása, csak éppen néhány hónappal megkésve.

Amikor ez a téma szóba kerül, azt mondják, az útépítés előkészítése épp annyi időt igényel, mint amennyit a kivitelezés. (Az is kiderült, hogy az előkészítettség sem volt annyira naprakész, mint azt a projektgazdák állították.)

A szakmai zsűri az uniós pénzekre igényt tartó nagyprojektek zömét nem engedte volna támogatni. Legfőképpen azért, mert szerintük biztosan nem tarthatók a vállalt határidők. Igazuk volt.

Arra is több esetben felhívták a figyelmet, hogy a tervek jó részénél nem derül ki, pontosan mi a célja, milyen eredmény várható a beruházástól, hány éven belül térül meg, például mennyi látogató várható egy múzeumba, vagy hányan járnak majd egy iskolába. Sokszor hiányoztak a kellő engedélyek, hatástanulmányok.

Hiába figyelmeztetett a szakmai zsűri, amit a tagjai mondtak, csupán egy ajánlás, amit a kormány nyugodt szívvel felülbírálhatott, és meg is tette.

A zsűrizés előtt és után is voltak politikai egyeztetések arról, mely projektet kell mindenképp támogatni. A végeredmény az lett, hogy a kormány kéttucatnyi fejlesztést annak ellenére is támogatott, hogy a zsűri nemet mondott rájuk. Ezek közé tartozik – és a mai napig nem rendelkezik aláírt szerződéssel – a Budavári Palota felújítása, a pécsi Európa Kulturális Fővárosa 2010 vagy éppen a Szépművészeti Múzeum felszín alatti bővítése.

Voltak olyan elképzelések is, amelyeknél időközben vált egyértelművé, hogy nem tarható a hat hónap. Például az esztergomi Prímás pince esetében a város változtatási tilalmat rendelt el. A tatai Öreg-tó rehabilitációjánál a hatósági eljárások és a közbeszerzés lefolytatása miatt tudták előre, hogy nem férnek bele a megadott határidőbe.

A kiemelt projektek kategória létrehozásának egyetlen célja volt: a lehető leghamarabb megkezdeni a 2007-2013 között rendelkezésre álló uniós támogatások felhasználását. Sem ez előtt, sem ezt követően nem kap ennyi fejlesztési forrást Magyarország a közösségtől. A központi régió esetében, így például a fővárosi fejlesztéseknél ez a határidő 2010, tehát itt különösen pörögniük kellene a projekteknek.

Amíg azonban a politika dönt, és nem az épkézláb érvek, hiába vezetnek be szigorúbb követelményrendszert, mindig lesz, aki miatt egy-egy beruházás szabad utat kap akkor is, ha bizonytalan lábakon áll, kétséges, hogy időben megvalósul, és így esetleg másoktól veszi el a pénzt.

Skanzen, élményfürdő, mechatronikai park

Lapunk úgy tudja, a következő egy-két hétben – még az alsóbbrendű utak fejlesztését célzó szerződések aláírása előtt – több támogatási szerződést is megkötnek. Egyik ilyen a kapuvári kórház angiológiai rehabilitációs központjának kialakítása, amelynek keretében a jelenlegi 115 ágyas rehabilitációs részleget 130 ágyasra fejlesztenék.

Ugyancsak befutó a sárvári kórház projektje, ami arra példa, hogyan kell átalakítani egy magas ágyszámú aktív kórházat korszerű rehabilitációs intézménnyé. Szerződést kötnek a Skanzen Örökség Programra, amelynek keretében a szentendrei szabadtéri múzeumot fejlesztik. A Miskolci Mechatronikai Park munkahelyteremtést, vállalkozások letelepítését szolgáló beruházása nagyjából 70 hektár nagyságú zöldmezős területen valósulhat meg.

A Budapest-Józsefváros Magdolna Negyed Program második szakasza is ebben a körben van – a beavatkozások hosszú távú célja az, hogy a negyed újból élhető városrésszé váljon, rövid távon pedig azt szeretnék, ha sikerülne megállítani a romló társadalmi folyamatokat úgy, hogy a sorsukon változtatni akaró családoknak egyénre szabott tanácsadást, oktatási, továbbképzési, kulturális lehetőségeket biztosítanak.

Befutó a hajdúszoboszlói Aqua-Palace élményfürdő is. A beruházás célja egy olyan szolgáltatási kínálat megteremtése (élménymedencék, gyermekvilág, wellness-fitness- szolgáltatások, gasztronómia), amely egy speciális vendégkör igényeit elégíti ki magas minőségi és ebből adódóan magasabb árszínvonalon.

Forrás: Népszabadság – Szabó Brigitta