Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Idén elkészülhet az első mesterséges élőlény

Amerikai tudósok mesterséges úton állítottak elő baktériumörökítő anyagot. A marylandi John Craig Venter Intézet kutatóinak sikerült lemásolniuk a Mycoplasma genitalium nevű baktériumfaj teljes genomját.

Létrehozva:

|

Ez az ivar- és légutakban élősködő kórokozó a legegyszerűbb felépítésű élőlények közé tartozik. Örökítőanyaga egyetlen kör alakú DNS-molekulából áll, melyben 485 gén található.

A Hamilton O. Smith által vezetett kutatócsapat az első lépésben laboratóriumi körülmények között létrehozta a Mycoplasma genitalium DNS-ét alkotó 580 ezer bázispárt.

A második lépésben pedig ezek pontos összeillesztésével készítették el a mesterséges örökítőanyagot. Az így kapott genom majdnem tökéletes mása a természetesnek: a tudósok a baktérium génjei közül csak azt az egyet változtatták meg, amelyik a fertőzőképesség kialakításáért felel.

A mostani eredmény óriási genetikai áttörésnek számít, mert eddig csak – a baktériumokhoz képest jóval kisebb genommal rendelkező – vírusok örökítőanyagát sikerült szintetikus úton létrehozni.

Smith szerint a művi Mycoplasma DNS előállításával egy újabb jelentős lépést tett előre az emberiség az első mesterséges élőlény megalkotása felé vezető úton. Ehhez az szükséges, hogy a most elkészített genomot egy élő sejtbe beültessék. A biológusok várakozásai szerint erre még idén sor kerülhet.

A kutatások legfőbb akadálya, hogy a szintetikus DNS előállítása rendkívül drága: bázispáronként nagyjából egy dollárba kerül. A kísérleteket végző csoport vezetője azonban a költségek drasztikus csökkenésével számol. Véleménye szerint az új módszerrel megnyílt az út olyan mesterséges mikrobák létrehozása előtt, amelyeket például bioüzemanyagok előállítására, toxikus hulladékok ártalmatlanítására vagy a légköri szén-dioxid kivonására használhatnánk.

A szintetikus biológia ellenzői szerint viszont a kísérleteket szigorú ellenőrzés alá kell vonni, mert csak így lehet elkerülni, hogy a tudósok – tévedésből vagy szándékosan – veszélyes szervezeteket állítsanak elő.

Forrás: Népszabadság – Neumann Viktor

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!