A Mezőgazdasági Könyvhónap megnyitóján adták át az Év Szerzője díjat. Kétkötetes mű alkotója nyerte el a kitüntetést. Dr. Papp Erzsébet szemet gyönyörködtető atlasza a Haszonnövények címet viseli. A tartalomjegyzékhez hűen borsó, burgonya, búza, cirok, csicsóka, csillagfürt, dinnye (sárga és görög), lencse, mák, muhar, napraforgó, paprika, paradicsom, uborka látványa pompázik a növényeket tudományos pontossággal visszaadó akvarelleken. A színpompás botanikai tárlat létrehozója külön ábrázolja a virágzatot, a termést egészben és metszeteiben, a leveleket a pontos erezettel. A második kötet a tárgyalt növények szakszerű leírását adja. E könyv segítségével nemcsak a vetőmagja marad meg egy-egy kultúrának, hanem a látványa is ránk öröklődik.

A mezőgazdaságban kevésbé jártasakat talán meglepi néhány, a kötetből nyerhető információ: a cirok nemcsak a seprűkészítés alapanyaga, hanem a cukorgyártásé is, a csicsóka a csecsemők és a diabetikus étrendre utaltak táplálásában játszik fontos szerepet, a csillagfürt azon túl, hogy látványossá teszi a kertet, takarmányozásra is alkalmas, a muhar pedig a köleshez hasonlatos gabona.

Dr. Papp Erzsébet már a nyolcvanas éveit tapossa. Az apai ágon Nagyenyedről, anyai részről Máramarosszigetről származó kutató először tanítóként dolgozott. Évekig osztatlan iskolában, őriszentmiklóson foglalkozott egyszerre nyolcvan gyerekkel. Szerette a munkáját, mégis azt érezte: nem ez az igazi hivatása. Felvételizett a Képzőművészeti Főiskolára, ahol a szakmai megmérettetésen jól szereplő fiatal lányt a politikai vizsgán rostálták ki; az ő korosztálya a háború előtt sem az elemiben, sem a polgáriban nem tanult Marxról és Engelsről.

Tovább kereste tehát a helyét a világban, s miután nyolc éven át állami gondozottak nevelőjeként dolgozott meg a mindennapi kenyérért, rájött, mit szeretne. Fejest ugrott az ismeretlenbe: a Kertészeti Kutatóintézetben helyezkedett el, s munkája mellett elvégezte a Kertészeti Főiskolát. Kutatói állásra vágyott. A tápiószelei Országos Agrobotanikai Intézet igazgatója, Jánossy Andor vette maga mellé segédkutatónak, s 1965-től nyugdíjazásáig, 1982-ig a magélettani laboratóriumot vezette.

A génbank néven ismertté vált intézetet egy 1958-as kormányrendelet hívta életre azzal a céllal, hogy a kultúrnövények hazai és világfajait gyűjtse össze, tartsa fenn és végezzen rajtuk rendszertani, botanikai és növénykórtani vizsgálatot. A magyar mezőgazdasági tárca később határozatot hozott, miszerint a FAO által meghatározott célokat kell elfogadni a kultúrnövények évszázadok alatt létrejött géntartalékainak megmentésére, mert a génerózió és az uniformizálódó világfajták kiszorítanak, mi több, pusztulásra ítélnek minden helyi változatot. A magyar génbank hatásköre a Kárpát-medence által határolt ökológiai területet öleli magába. Az intézet gyűjteménye 1969-ben 390 fajból és 2541 fajtából állt.

Az agrobotanikai intézet működésére így emlékszik vissza dr. Papp Erzsébet:

– Osztályok működtek, a magélettani labor külön helyiségben volt, saját felszerelés állt rendelkezésre a csíráztatáshoz, a szárításhoz. Kísérleteket végeztünk arra vonatkozóan, hogy mit bír ki ez vagy az a fajta mag. Jánossy Andor tápiószelei parasztlányokat képzett ki, akik tudták, miként kell a búzát öt százaléknyi nedvességtartalomra levinni. Megépültek a hűtőkamrák, a szárított mag üvegekbe került, fölötte létréteget hagytunk, így tároltuk őket mínusz tizenöt fokon, s a megbízott kutató tudta, hogy ezeket csak négy évig szabad ott hagyni. A másik szakember azzal volt tisztában, hogy miként kell kezelni a kiszáradásra jóval érzékenyebb olajos magvakat. Csodálatos gárda szerveződött, a kutatóknak beosztott kapálónőjük volt, ő szedte le, hozta be a termést. Szakami munkánk elismeréseként nemzetközi ösztöndíjakat kaptunk. nem csodálható, hogy aggodalommal hallom a hírt: át akarták szervezni a génbankot. Akik ezt tervezték, azóta remélhetőleg belátták, milyen fontos a léte, s az, hogy a több évtizedes gyakorlati tapasztalat ne menjen veszendőbe.

A rajzolásra-festésre csak akkor jutott ideje Papp Erzsébetnek, amikor nyugdíjba vonult. Hetente kétszer-háromszor járt ki a telepre, s megörökítette az évszaknak megfelelően a fajtákat. Naponta két rajznál többet nem lehetett elkészíteni, annyira erős összpontosítást igényelt ez a munka.

– Melyik a kedvenc növénye?

– Semmi sem szebb a máknál, de érteni kell hozzá, mert nagyon érzékeny. Szívemnek azonban a pipacs a legkedvesebb, a róla festett akvarell a lakásomat vidámítja.

Díjhoz segítő albumának egyetlen szépséghibája, hogy borsos árat szabott a két kötetnek a kiadó. A növényekkel bármilyen szinten foglalkozó felsőoktatási intézményeknek mégis célszerű lenne egy-egy példányt beszerezniük, hiszen a belőlük áradó szépség és tudás megéri az egyszeri befektetés költségét.

Forrás: MTI