Az országnak a Duna vonala által meghatározott kettéosztása nemcsak földrajzi tény, hanem a legtöbb korszakban történelmi helyzetkép is. Jól fölismerhető ez az agrároktatás kialakításának menetében is: az első magyarországi agrár-felsőiskolát, a keszthelyi Georgicont – a szarvasi Tessedik Sámuel eszméinek megvalósítával – már 1797-ben megalapította Festetics György. A mosonmagyaróvári gazdaképző 1818-ban, míg a Tiszántúl első ilyen intézménye "csak" 140 éve alalult meg.
    
A gondolatot még a Bach-korszakban – 1856 decemberében – fogadta el Debrecen város tanácsa. A Csorba János polgármester által benyújtott előterjesztésben többek között az is szerepelt, hogy az új mezőgazdasági felsőoktatási intézmény, az Országos Felsőbb Gazdasági Tanintézet tanítási nyelve a magyar lesz. Nagy szó volt ez akkor, hiszen mind a keszthelyi, mind a magyaróvári intézményben németül tanították a növendékeket. Az anyagiak kérdése is szerencsésen megoldódott, mert Ferenc József császár 1857-ben ellátogatott a rebellis városba, s hogy – ma így mondanánk – népszerűségi mutatóit javítsa, az ötlet pénzügyi támogatását helyezte kilátásba.
    
A gyors kezdet után csak 1863-ban kerültek az elképzelések a Helytartótanács elé, s csak ezután kezdődhetett el a tervezés és az építkezés. A tanintézmény (földműves iskola és a gazdászképző) egyik épülete a város által adományozott pallagi területen, a másik a város szélén, a mostani Bem téren emelkedett. (Később a városi kórház épülete lett, amelyet két éve bontottak le, helyén épült az új megyei könyvtár, s majd épülni fog a levéltár.) A földműves iskola 1867-ben, a felsőfokú gazdászképző 1868-ban kezdte meg munkáját. Célja, a korabeli igazgató, Papi Balogh Péter megfogalmazásában:

"… a gazdasági pályára készülő ifjakat, mint leendő tulajdonosokat, bérnököket, magasabb készültségű gazdatiszteket, jövő hivatásukra időszerű tudományos szakképzéssel a gazdaság minden ágában úgy az elméletnek, mint a gyakorlatnak alaposan előkészíteni."
    
Az első igazán hatékony igazgató Tormay Béla volt, aki 1869-től irányította az intézményt. ő szervezte meg a tanári kart, s a tudományos és oktató munkában is meghatározó egyéniségnek bizonyult. Kialakította a tanszékek rendjét. Az első etapban kémiai, növénytermesztési, állattenyésztési, műszaki, gyakorlati és természetrajzi tanszék alakult. 1870-ben meteorológiai állomást létesített, amely arra volt hivatott, hogy segítse a gyakorlati munkát, s azt is, hogy a leendő gazdászok is megtanulják: támaszkodniuk kell az időjárás-előrejelzésre. Az elméleti foglalkozások délelőtt, a gyakorlatiak délután zajlottak az intézményben.
    
A felsőfokú intézményben tandíjat is szedtek:" A tandíj minden egyes hallgatóra nézve tanévenként előre fizetendő tíz forintokban van meghatározva, a debreceni bennszülöttek (sic!) kivételével, akik is ingyenes oktatásban részesülhetnek."
Hogy ez a tandíj sok volt vagy kevés? Megítélhetjük, ha tudjuk, hogy a legkiválóbb tanulók ösztöndíja egy tanévre száz forintot taksált…
    
Az 1870-es években súlyosbodó országos gondok miatt azonban az országos vezetés túl soknak találta a három felsőfokú mezőgazdasági intézményt, s kimondta: csak a mosonmagyaróvári maradhat meg annak, a debrecenit és a keszthelyit középfokúvá degradálják. Így is lett, 1876-tól az intézmény magyar Királyi Gazdasági Tanintézet néven folytatta munkáját mint középfokú intézmény. Mivel a földműves iskolát 1890-ben áthelyezték Karcagra, az egész képzés Pallagra került, ahol új épületek szolgálták az oktatást és a mintegy 150 diák elhelyezését.
    
A századforduló felvirágzást hozott a magyar mezőgazdaságban, amely nagyobb szakember-igényt indukált. Ezért 1906-ban a korábban lefokozott intézmények, a keszthelyi és a debreceni is Magyar Királyi Gazdasági Akadémiaként működtek tovább. Egészen                                     1944-ig végezték a munkájukat, majd 1945-ben budapesti központtal megalakult a Magyar Agrártudományi Egyetem, debreceni, keszthelyi és magyaróvári osztállyal. Ezt 1949-ben szüntették meg, a hallgatók egy része Budapesten végzett. 1953-ban viszont újjáalapították a Debreceni Agrártudományi Akadémiát, amely előbb három, majd 1957-től négy éves képzés után bocsátotta ki a szakembereket. 1962-ben alakult meg utóda, a Debreceni Agrártudományi Főiskola. Ennek képzési idejét 1967-ben öt évesre emelték, ami kuriózum volt, hiszen ekkora képzési idővel csak az egyetemek rendelkeztek. Így nem volt meglepetés, hogy a kormányzat 1970-ben egyetemi szintre emelte az intézményt. Egy akkori rendelkezés értelmében a korábbi főiskoláknak egyetemhez kellett kapcsolódniuk. Így a debreceni egyetemhez került a szarvasi főiskolai kar, amely öntözési és meliorációs, a mezőtúri, amely mezőgazdasági gépészeti és a hódmezővásárhelyi, amely állattenyésztési üzemmérnököket képzett.
    
Amikor 2000-ben megalakult a Debreceni Egyetem, azon belül a korábbi egyetemekből – így az agrártudományiból is centrumok lettek, amelyek jelenleg is ebben a struktúrában szolgálják a mezőgazdasági szakemberképzés ügyét. S a legújabb, bár a névbeli változás a valódi helyzetet jellemzi: az egyetem tagintézményének a legújabb neve: Debreceni Egyetem Agrár- és Műszaki Tudományok Centruma.

Forrás: MTI