Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Falopás után figyelmeztető lövés

Figyelmeztető lövést adott le az intézkedő rendőr a baranyai Gilvánfán, miután a tetten ért tolvajok támadólag léptek fel. z eset a hét végén történt, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság csak tegnap adott tájékoztatást ügyről.

Létrehozva:

|

Zsobrák Péter, a főkapitányság szóvivője elmondta: a falu határában két férfi fát lopott, s két helyszínre érkező rendőr tetten érte őket. Amikor a rendőrök igazoltatták a tolvajokat, egyikük a fejszéjét támadólag felemelte, s ezért az egyik egyenruhás leadott egy figyelmeztető lövést.

Ennek hatására a két férfi alávetette magát az intézkedésnek. Sérülés nem történt, a kivágott fát lefoglalták. A két férfit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és lopás szabálysértésével gyanúsítják.

A történethez tartozik, hogy a lövés hangjára csaknem száz gilvánfai a helyszínre sietett, emiatt a rendőrök fenyegetőnek érezték a helyzetet, és erősítést kértek. Negyedóra múlva öt járőrkocsival húsz rendőr érkezett Gilvánfára, ám nem volt szükség a közbelépésükre, mert addigra a tömeg elhagyta az erdőt.

Orsós Jánostól, Gilvánfa polgármesterétől megtudtuk: a helyiek – miután tisztázódott, mi történt és látták, senki sem sérült meg – megnyugodtak. A 400 lelkes Gilvánfa roma település, s az itteniek nem tudnak állandó munkához jutni, így a falubeliek 80-90 százaléka nyugdíjból, segélyből, a gyerekek után járó ellátásból és napszámból él.

Hat hónapi – két évre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte az Ózdi Városi Bíróság B. Lászlót, aki január 15-én bántalmazta a kisfiát elsodró gépkocsi vezetőjét. A rendőrség kérésére gyorsított eljárásban tárgyalta a bíróság az ügyet. Mint arról lapunkban korábban hírt adtunk, egy hatéves gyerek figyelmetlenül szaladt át az úton Ózdon, és egy autó elsodorta: a fiú könnyebben megsérült.

A helyszínre érkező apa miután meglátta vérző fejű fiát, megütötte a gázoló személyautó vezetőjét, majd kihívta a rendőrséget. Közben mintegy kéttucatnyi ember gyűlt össze az autó körül, ami a járműben ülőkben jókora félelemérzetet keltett. Szerencsére senki nem avatkozott az eseményekbe.

Forrás: Népszabadság – Ungár Tamás

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!