Számos más, többé-kevésbé komplex generikus mutatóhoz hasonlóan a GCI is csak korlátozott mértékben képes egy-egy befektetési döntés megalapozására.

A Világgazdasági Fórum évente megjelenő Global Competitiveness Reportjának 2007–2008-as felmérésében a világ GDP-jének a 98 százalékát adó 131 országot rangsorolja, mindezt 11 ezer vezető gazdasági szereplő megkérdezése alapján. Az értékelés során figyelembe veszik az infrastruktúrát, a makroökonómiai stabilitást, a képzés rendszerét, az innovációs készséget, valamint a pénzpiac fejlettségi szintjét. Az index módszertana viszont számos olyan tényezőt is figyelembe vesz, amelynek versenyképességi relevanciája sok esetben megkérdőjelezhető, így a gyakorlatban nem is a helyezés, hanem legfeljebb egy-egy tényező értékének időbeni alakulása lehet érdekes az egyes országokra nézve.

Egy befektető számára nyilvánvalóan az a telephely versenyképes, amely az adott termék- vagy szolgáltatási piacon a megcélzott technológiaszegmensben a minimálisan elvárt valószínűséggel a legmagasabb mértékben járul hozzá a csoportszintű eredményhez, a vállalati stratégia által meghatározott időtartamon belül.

Ebben a megközelítésben különösen érdekes a Németország mellett szóló versenyképességi tényezők összetétele. Így például az egészségügy és a közoktatás terén a szerzők versenyképességi előnyként könyvelték el, hogy az országban kevés a maláriaeset, és hogy kicsi a malária és a tuberkulózis gazdasági kihatása. Ezek kétségkívül tények, de érdemes lenne talán részletesebben elemezni azokat az eseteket, amikor a malária valószínűsége billenti meg a mérleget egy mondjuk vietnami vagy egy németországi befektetés javára.

A makrogazdasági stabilitás terén ugyanakkor a vizsgált 131 országból csak a 60. helyre került Németország. A versenyképesség szempontjából sokkal stabilabb nemzetgazdaságúak például olyan országok, mint Kína (7.), Azerbajdzsán (23.) vagy Macedónia (53.) – állítja a felmérés. (Magyarország ebben a műfajban egyébként csak 107.-ként szerepelt.) A WEF szerint a (rossz) német helyezést befolyásolja például a magas államadósság vagy a folyó költségvetési deficit mértéke. Eközben viszont az elmúlt két év javulásának köszönhetően az idén már kiegyensúlyozott lesz a német államkassza.

Feltűnően rossz helyezést ért el az ország a külföldi működő tőke és a technológia abszorpcióját illetően is, csupán 67. lett a ranglistán. Ebben a tárgyban Írország az osztályelső, ami nem meglepő, hiszen a GDP-hez mért működőtőke-állomány ott az UNCTAD szerint 106 százalék, miközben Németországban ez az arány csupán 18 százalék. Ilyen megközelítésben plauzíbilis Magyarország jó szereplése is, 56 százalékos GDP-arányos FDI-állománnyal az előkelő 12. helyen végzett. Az Egyesült Államok esetében elenyésző ugyan a külföldi működő tőke szerepe (mindössze 13 százalék), ezzel viszont a WEF szerint mégis a 35. helyet vívta ki magának az adott tényező tekintetében. És akkor még nem beszéltünk arról, hogy módszertanilag egyáltalán célszerű-e a működő tőke jelenlegi szintjét figyelembe venni, amikor az adott ország vonzerejét vizsgáljuk a működő tőke számára. Azért nem versenyképes egy ország, mert nem versenyképes?
Ezek láttán talán nem is anynyira fájdalmas, hogy Magyarország az idei felmérésben csak a 47. helyen végzett, kilenc helyet veszítve tavalyi pozíciójából, még akkor sem, ha számos sürgető gazdaságpolitikai feladatra hívja fel a figyelmet.

Németország esetében a legproblematikusabb területnek az elemzők az adórendszert tekintették, illetve az infrastruktúra fejlettsége is eléggé közepes pontszámokat kapott.

A tanulmány szerint az öszszesített eredmény alapján az ötödik helyen végző, a pozícióján jelentősen javító Németország fontos előrelépéseket tett a képzés területén. Szintén jó eredményt ért el a vállalatok versenyképessége és az infrastruktúra fejlettségi szintje is. Az értékelésben az ország a tulajdonjog védelmét és a jogrendszer minőségét tekintve vitathatatlanul az első helyen áll, de vannak olyan területek, amelyek lassítják a gazdasági növekedést. Ilyenek például a rugalmatlan munkaerő-piaci szabályozások, ezek a tanulmány készítői szerint nagy munkanélküliséget eredményeznek, bár itt is kettős a kép: jó megítélést kapott a rugalmasság, a cégeken belüli, illetve a vállalatok igényeire szabott megoldások keresése a munkaidőt és a munkabéreket illetően. Ugyanakkor kritizálták a már sokszor emlegetett, túl szigorúnak ítélt felmondás elleni védelmet.

Ugyancsak kedvezőtlen megítélés alá esett az adórendszer komplexitása. Összességében azonban a jelentés megerősíti azt a trendet, amely a német gazdaság versenyképességének erősödését jelzi.

„Egy bizonytalan globális pénzügyi környezetben az országok még nagyobb kihívások előtt állnak, mint valaha. Meg kell teremteniük a gazdasági növekedés és fejlődés alapfeltételeit és körülményeit. A Global Competitiveness Report 2007–
2008 rámutat arra, hol van még szükség reformokra és jobb gazdaságpolitikai programokra” – közölte Klaus Schwab, a World Economic Forum alapítója és elnöke.

Forrás: Világgazdaság