Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Csúcsra ért a kőolaj, az arany és a búza ára is az árutőzsdéken

Bevezetése óta nem volt ilyen erős az euró a dollárral szemben, sőt, devizapiaci elemzők szerint a globális kilátások további dollárgyengülést vetítenek előre. A mostani árfolyammozgás mögött a növekvő kamatkülönbségekre vonatkozó várakozások állnak.

Létrehozva:

|

A zöldhasú jelentős gyengülését az indította el újra, hogy egymással párhuzamosan látott napvilágot a német vállalati bizalmi index, amely a vártnál jobb üzleti légkört mutatott ki Európa legnagyobb gazdaságában, valamint az amerikai fogyasztói bizalmi index, amely viszont 17 éves mélybe zuhant februárban. Erre erősített rá tegnap a német fogyasztói bizalmi index, illetve az amerikai lakásértékesítési statisztika. Vagyis az Egyesült Államokban fokozódik a receszsziós félelem, ezzel pedig a kamatcsökkentési várakozás is, miközben a monetáris szigoráról híres frankfurti jegybank most ismét inflációs aggályaira koncentrálhat.

A megjelenő adatok azért is okoztak pánikot a piacon, mert korábban az EKB már kezdte beemelni retorikájába a lefelé ható növekedési kockázatot, amiből a befektetők az európai kamatcsökkentési ciklus megkezdését olvasták ki, a hitelintézetek pedig az árfolyammal kapcsolatos prognózisuk felülvizsgálatára kényszerültek. Néhány bank már olyan jóslatokkal állt elő, hogy az euró ismét gyengülő pályára kerülhet a dollárral szemben, mivel a recessziós félelmeket kevésbé árazta be a piac a közös devizába, vagyis a rossz hírek kijövetele nagyobb sokkot okozhat az öreg kontinensen, mint az USA-ban. Néhány hete még a Credit Suisse és a Dresdner Kleinwort is 1,4-es szintre módosította eredeti 1,5-es euró/dollár árfolyamprognózisát.

Az inflációs aggályok persze az USA gazdaságát is nyomasztják: 26 éve nem volt akkora a pénzromlás üteme, mint januárban (7,4 százalék volt az éves infláció, szemben az eurózóna 3,2 százalékával). Az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed mindezek ellenére fontosabbnak tartja a gazdaság lassulásának megakadályozását, amint azt tegnap Ben Bernanke Fed-elnök is kifejtette kongresszusi meghallgatásán.

A piac a Fed reakcióját úgy értelmezi, hogy a következő, március 18-i rendes ülésén 96 százalékos eséllyel további 50 bázisponttal csökkentheti a most 3 százalékos rátát. Míg az eurózónában a javuló hangulat miatt újból elhalaszthatják a 4 százalékos ráta mérséklését.

A piaci jóslat pánikszerű dolláreladási hullámot gerjesztett a nemzetközi devizapiacon, és az árupiacon is robbanást idézett elő. Történelmi rekordszintre, 102,08 dollárig drágult a kőolaj, az arany jegyzése megközelítette tegnap a 965 dollárt, és a búza is rekordmagasságba ért.

Az európai gazdaság versenyképességét féltő német és francia politikusok közben a túl erős közös pénzre panaszkodnak, és nyomás alatt tartják a frankfurti jegybankot, hogy kezdje meg kamatcsökkentését.

Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!