A Pataki Tamással, az intézet főigazgatójával készült interjúból egyebek mellett kiderül az is, hogyan lehet költségvetési intézményként ügyesen gazdálkodni.

–  Hogyan működik jelenleg az agrár-szaktanácsadási rendszer?

– Az Európai Unió 1782/2003-as EK-rendelete előírja, hogy a 2007. január 1-jétől minden európai uniós tagország által kötelezően működtetendő Mezőgazdasági Szaktanácsadási Rendszer (Farm Advisory System) kialakítása érdekében a nemzeti agrár-szaktanácsadási struktúrák milyen jellegű átalakítására van szükség. Az átalakítás célja egy olyan egységes szolgáltató rendszer kialakítása és működtetése, amely egyrészt biztosítja a mezőgazdasági termelők igényeinek megfelelő és lehetőségeiket figyelembe vevő, könnyen elérhető, magas színvonalú szolgáltatást, másrészt megfelel az EU 1782/2003-as EK-rendelete előírásainak. Deklaráltan is többszintű tanácsadásról beszélhetünk. A legalsó szinten maguk a szaktanácsadók vannak, illetve az őket tömörítő úgynevezett területi szaktanácsadási központok (tszk-k).

– Ezek hogyan jöttek létre?

– Ezek a központok egy előzetes akkreditáció keretében lettek kiválasztva és jogszabályban meghatározott keretek között folytathatják a tevékenységüket. A közös agrárpolitika keretébe tartozó egyes támogatási rendszerek működését segítő mezőgazdasági szaktanácsadó rendszer szerkezetét a 73/2007-es (VII. 27.) FVM-rendelet határozza meg. A rendelet a szaktanácsadási szolgáltatás nyújtására jogosult tszk-k hatósági nyilvántartásba vételének feltételrendszerét, a tszk-k feladatait, kötelezettségeit és jogait foglalja jogszabályi keretbe. Ezeknek a központoknak a munkáját segítik a regionális szaktanácsadási központok (rszk-k), amelyek korábban is koordinálták a szaktanácsadók munkáját. Ma is ez a feladatuk – illetve a tszk-k akkreditálásában játszottak szerepet -, s lehetőségük van szolgáltatást nyújtani a tszk-k felé.

– Mennyire kapcsolódtak be a rendszerbe az egyetemek?

– Mivel az rszk-k kizárólag agrár-felsőoktatási intézményhez kötődnek, náluk megvan az a "tudásbázis", amelyen keresztül valóban képesek olyan szolgáltatást nyújtani a tszk-k felé, amit utóbbiak a munkájuk során felhasználhatnak. E szolgáltatások egy része lehet a minisztérium által megrendelt, támogatott, de lehet olyan is, amit a tszk vásárol meg tőlük. Visszatérve a rendszerhez, a regionális szint fölött van az országos szint, amely az intézetünk, és gyakorlatilag a minisztérium "kinyújtott kezeként" működik. Az FVM mellett működő Országos Szaktanácsadási Bizottság titkársági feladatait is ellátja ez az intézet, Országos Szaktanácsadási Központként.

– Hogyan kapcsolódott maga az intézet a szaktanácsadási rendszerhez?

– Intézetünk Agrár Szakoktatási Intézet néven jött létre 1995. január 1-jén, két jogelőd intézmény összevonásával. Az alapító szaktárca részéről a minisztériumi feladatok háttérintézményi támogatása kapcsán 2002 második felében merült fel az a szándék, hogy egy újabb feladatot delegálnak az intézet számára, mégpedig a termelői szaktanácsadást. Ez 2003. január 1-jétől a gyakorlatban is megvalósult, s a 32 fővel indult intézet – amelynek korábban még csak a szakképzés volt a profilja – két lépcsőben 56 fősre bővült. Az új szerepet nem hatósági feladatként kell értelmezni, sokkal inkább egyfajta támogatásként a szaktanácsadási rendszer különböző szereplői felé. Ezt a szerepet a kezdeti fenntartások után mostanra a rendszer szereplői is elfogadják, nem beszélve arról, hogy a rugalmas intézményes keretekre a 800-900 fős szaktanácsadói létszám miatt is szükség van.

– Mennyi pénzből gazdálkodnak?

– A múlt év végéig – amikor az újabb átszervezés előkészítése elkezdődött – a költségvetési előirányzataink körülbelül 250-300 millió forint körül alakultak éves szinten, ebből a támogatási rész – amelyet a fenntartó biztosított – 200 millió körüli volt. Tehát egy ideje már évtől függően 50-100 millió forint közötti összeget sikerült saját bevételként realizálni.

– Miből jöttek össze ezek a bevételek?

– Alapvetően az intézet alaptevékenységéből. Mi biztosítjuk például a középfokú szakoktatásban a tankönyvellátást. Kiadói jogunk van, könyveket állítunk elő a középfokú szakképzés számára, s ezeket forgalmazzuk. Online tankönyvboltunk kínálata honlapunkon mindenki számára elérhető. Emellett különböző tanügyi dokumentumokat fejlesztünk. Például ha egy intézmény szeretne egy új szakot, szakképzést indítani, akkor ehhez megkéri tőlünk a szakmai és vizsgakövetelményeket, s amennyiben van hozzá központi program – amit régen tantervnek hívtak -, akkor azt is. Ezenkívül mi állítjuk ki a mezőgazdasági gépkezelői jogosítványokat, s ezeknek is van egy szolgáltatási díjuk.

– Mi a helyzet a pályázatokkal?

– Természetesen mi is pályázunk és vannak is pályázati pénzeink. A fenntartónk részéről is egyre szélesebb körben felfigyeltek ránk, adtak számunkra megbízásokat. Ezek gyakorlatilag a különböző nemzeti támogatási jogcímeken igényelhető pénzekre vonatkoztak. Mi persze már a jogszabályok megjelenésekor szemfülesek vagyunk és megvizsgáljuk, milyen esetekben tudnánk szolgáltatást nyújtani például a minisztérium számára. Itt beszélhetünk tanácsadás jellegű szolgáltatásról és egészen konkrét eredményre irányuló szolgáltatásról, mint például tananyagfejlesztés, képzések szervezése. Ilyen a szaktanácsadók kötelező képzése is, nekünk ugyanis van kapacitásunk a szervezést illetően, továbbá tapasztalatunk és rutinunk abban, hogyan kell ilyesfajta tömeges képzéseket szervezni, a tananyagot fejleszteni hozzá, utána pedig az ellenőrzést, a monitoring részét is elvégezni. Ezek nem kifejezetten az alapfeladatunkhoz kötődő munkánkból adódó, de ahhoz köthető tevékenységek, amelyek kapcsán további támogatási, pályázati pénzekhez jutunk hozzá.

– Ennyi pluszfeladattal hogyan gazdálkodnak?

– Az említett, körülbelül 300 millió forintos éves kiadási előirányzat az elmúlt években többször is 500-600 millió forintra bővült. Ennyi forrás be is jött az év végéig, természetesen többletteljesítményekhez kötődve. A meglévő kapacitások, valamint külső erőforrások bevonásával tudtunk kifelé teljesíteni, illetve olyan szolgáltatást nyújtani, amely túlmutatott az alapfeladatunkon, de ahhoz köthető volt. Azt gondolom, ezek a teljesítmények vezettek oda, hogy a vidékfejlesztéssel kapcsolatos háttérintézményi munkát is erre a viszonylag jól működő intézetre telepítette a minisztérium, és nem alakított ki egy önálló szervezetet ehhez.

– Az EU agrárpolitikája egyre inkább a vidékfejlesztésre helyezi a hangsúlyt. Hogyan tudja kihasználni az intézet az ebből adódó lehetőségeket?

– Az említett tendencia, amely a Közösségi Agrárpolitika reformjából adódik, számunkra úgy jelenik meg, hogy a hazai agrárium szereplőit ezekre a változásokra fel kell készítenünk. Nincs ugyanis mindenki teljesen tisztában azzal, hogy mire kell számítania, a változások milyen követelményeket támasztanak. Amikor 2004-ben az EU-hoz csatlakoztunk, volt egy adott helyzet, amely új lehetőségeket jelentett, de kevésbé hozta helyzetbe a magyar gazdálkodókat a korábban csatlakozott országok gazdáihoz képest. Én azt gondolom, hogy erre is talán jobban fel kellett volna készülnünk. Intézetünknek ebben a felkészítésben van/lehet jelentős szerepe, természetesen a felügyeleti szervünkkel, a minisztériummal és az előbb említett, többszintű ismeretátadási rendszer valamennyi szereplőjével együttműködve.

– Hogyan lehetett volna jobban felkészülni a csatlakozáskor, amikor maga az EU is változott?

– Az ismeretek jobb átadásával. Ausztriában rengeteg pénzt, energiát fordítottak arra, hogy a gazdálkodóknak elmagyarázzák: mi vár rájuk az EU-csatlakozás után és milyen módon kell felkészülniük a különböző források megtalálására és lehívására. Ott az állami szerveken, az agrárkamarán keresztül szinte házhoz mentek ezekkel az információkkal, s a csatlakozásuk szenzációsan sikerült. ők már akkor arra készültek, hogy a direkt támogatásokról áttevődik majd a hangsúly a vidékfejlesztési, környezetvédelmi jellegű támogatásokra. Nem azt mondom, hogy a változó helyzetre jobban fel lehetett volna készülni, hanem azt, hogy a változásra jobban fel lehetett volna készíteni a gazdálkodókat. Ugyanis részükről érzékelhető volt egy olyan várakozás, aminek a realitása nem feltétlenül volt meg. Nem beszélve arról, hogy a gazdálkodók felkészültsége, képzettsége terén elég rossz a helyzet. A statisztikákat nézve a foglalkoztatottak körében a szakképesítések aránya valamivel jobb, ebben a körben a dolgozók mintegy 60 százalékának van legalább középfokú képzettsége. Az egyéni gazdálkodóknál, magángazdaságoknál azonban ennél sokkal rosszabb az arány.

– Milyen tudásra van szüksége ma egy agrárgazdálkodónak?

– A mezőgazdaság szerepe a vidékfejlesztésben felerősödik, a környezet- és tájgazdálkodási funkciók, a biodiverzitás megőrzése, a hagyományok ápolása, az alternatív megélhetési lehetőségek (rekreáció, vendéglátás, lovas-, illetve falusi turizmus, vadászat stb.) egyre hangsúlyosabbá válnak az ágazaton belül. Egy mai gazdálkodónak, aki sikeres akar lenni, nagyon sok tudásra, ismeretre van szüksége, s természetesen bizonyos készségekreis. Az ismereteket meg lehet szerezni az iskolában, vagy felnőttként, a felnőttképzésen keresztül. Az egyéni gazdálkodóknál főként az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek (piac- és termelésszabályozás, támogatási rendszer, a termékek minőségi előírásai, az állatelhelyezés követelményei, környezetvédelmi előírások), valamint a gazdaságvezetéssel összefüggő szakismeretek hiányosak. A fentiek miatt a gazdálkodók új piaci körülményekhez való alkalmazkodó és kezdeményező készsége nem megfelelő, ezért ennek javítása – akár uniós támogatások felhasználásával is – elkerülhetetlen. Ez az, amire időt kell szánni és döntés kérdése, hogy egy gyakorló gazdálkodónak van-e erre ideje. Az így megszerezhető tudás mellett vagy helyett a szaktanácsadási rendszer keretében is hozzá lehet jutni az információkhoz. Utóbbi tudásért általában már fizetni kell.

– Hogyan tud érvényesülni az intézet az ismeretátadási piacon?

– Az üzleti alapon működő szaktanácsadás általában valamilyen nagy céghez köthető, alapvetően saját termékek kapcsán, és persze nagyon profi szinten. Meg kell különböztetni ettől az államilag támogatott szaktanácsadást. Az államilag támogatott szaktanácsadás működésének jogszabályi hátterét a Szaktanácsadói Névjegyzékről szóló rendelet [a többször módosított 95/1999. (XI. 5.) FVM-rendelet], a szaktanácsadási feladatok támogatására vonatkozó mindenkori FVM-rendelet, valamint a vonatkozó minisztériumi közlemények teremtették meg. A Szaktanácsadói Névjegyzékbe kérelem útján lehet bekerülni, a rendeletben meghatározott feltételek teljesülése esetén. A névjegyzékbe felvett szaktanácsadó csak – szintén a rendeletben – meghatározott feltételek teljesülése esetén maradhat a jegyzékben és vehet részt az államilag támogatott szaktanácsadási rendszer keretében nyújtott szolgáltatásban. A szaktanácsadói munka minőségbiztosítása egyrészt a kötelező továbbképzéseken, másrészt az elvégzett munka értékelésén alapul. A szaktanácsadási tevékenységhez szorosan kapcsolódó, de attól tartalmában jelentősen eltérő tájékoztatási tevékenység területén – a jogi szabályozásnak megfelelően – jelentős feladatot láttak el a minisztérium irányítása alatt dolgozó falugazdász-hálózat, a köztestületi agrár- és a szakmai kamarák szakemberei.

–     Milyen változást hozott a szaktanácsadásban az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program?

– A különböző formákban és támogatási forrásokkal megvalósuló ismeretátadás az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (ÚMVP) hatálybalépésével jelentősen megváltozott. A rendszer átalakítását követően a tanácsadás három, szervezetileg is elkülönülő – ugyanakkor összehangolt – formában valósul meg, nevezetesen: ügyfélszolgálati tanácsadás, mezőgazdasági szaktanácsadás (Farm Advisory System), valamint vidékfejlesztési tanácsadás formájában és keretei között. Ám visszatérve az előző kérdésre, azt gondolom, hogy ezen az ismeretátadási piacon a termékek kereskedelmére fokuszáló üzleti tanácsadás és az államilag támogatott, széles körű szolgáltatásokat nyújtó tanácsadás tekintetében ez utóbbiban játszott meghatározó szerepünk biztosít versenyelőnyt, csakúgy, mint az ebben a rendszerben közreműködő többi szereplőnek.

– Főként a kisebb termelők között vannak olyanok, akik bekerültek az agrárgazdálkodásba a kárpótlással, de nem sok jövőjük van a piacon. Velük mi lesz?

– Akinek eddig mondjuk csak egy jövedelemforrása volt, például csak kukoricát termelt, azt valakinek fel kell készítenie arra: nem jön el a világvége, ha belátja, hogy értelmetlen folytatnia ezt a tevékenységét, mivel az adott technológiával, gépesítési szinten nem tud megélni belőle. Van ugyanis lehetősége megfelelő jövedelemhez jutni, ha olyan tevékenységre tér át, amelyet esetleg az EU is támogat, netán tevékenységének diverzifikálása révén egyéb jövedelemforrásra is szert tehet. Így a termeléshez köthető támogatáson túl egyéb – például környezetvédelmi – támogatásokhoz vagy alternatív jövedelemforrásokhoz is hozzájuthat, például a falusi vendéglátás révén.

– Mennyire vannak ezzel tisztában az érintettek?

– A vidéken élők néha nincsenek tisztában azzal, hogy milyen értékeik vannak, ilyenkor először ezt kell tudatosítani, utána lehet elgondolkodni azon, milyen módon érdemes több lábon állnia valakinek. És persze azon is, hogy érdemes-e a termelésre koncentrálva, fejlesztve, nagyon profi módon gazdálkodva beszállni egy kőkemény versenybe, vagy érdemesebb inkább a több lábon állásra alapozni. Utóbbi esetben el lehet gondolkodni például az unió által is preferált és támogatott, helyi értékeket megőrző tájfenntartáson. A változtatásról való gondolkodáshoz persze előbb meg kell érteni azt, hogy a váltás után is van élet, a változástól tehát nem kell félni…

 Az egyéni gazdálkodóknál főként az Európai Unióval kapcsolatos ismeretek, valamint a gazdaságvezetéssel összefüggő szakismeretek hiányosak. A fentiek miatt a gazdálkodók új piaci körülményekhez való alkalmazkodó és kezdeményező készsége nem megfelelő, ezért ennek javítása – akár uniós támogatások felhasználásával is – elkerülhetetlen.

Forrás: Napi Gazdaság