– A hagyomány szerint az ön családja rokonságban állt azzal a Szepsy Lackó Mátéval, aki először készített 1631-ben aszúbort Hegyalján. Ilyen családi hagyományokkal nem csoda, ha valaki a nemzetközi színtéren az egyik legismertebb magyar borász lesz.
– Számításaink szerint a tizenhatodik generáció vagyunk Szepsy Lackó Máté óta, és valószínűleg nem is ő volt az első az aszúbort készítők sorában. Már a XVI. század végéről is vannak feljegyzések aszúkészítésről Tokaj környékén. Mi, a kései leszármazottak pedig folyamatosan, a kommunizmus idején is foglalkoztunk szőlőtermeléssel; én 1987-től kezdtem el a saját borok készítését.

– A törést a hegyaljai szőlő- és bortermelés számára a Szovjetunió és piacának megszűnése jelentette.
– Szerintem éppen fordítva, a tokaji bornak mint márkának a szovjet piacra való termelés ártott a legtöbbet. A második világháború után egy speciális igény kielégítésére használták a borvidéket. A megrendelő megmondta, hogy mennyit kér és mennyit hajlandó fizetni érte. Mivel nagyon nagy mennyiséget rendelt és lényegében mindegy volt a minőség, áttértünk a tömegtermelésre. Négy évtized alatt elhagytuk a nehezen művelhető, magasabb fekvésű dűlőket, olyan helyre telepítettünk szőlőt, ahol traktorral is a kordonok közé lehet hajtani, egy hektáron akár 200 mázsa szőlőt is szüreteltünk, és ami a legfontosabb, lassan feledésbe merült a közel négy évszázados kézműves tapasztalat. Aztán a szovjet piac egyik pillanatról a másikra megszűnt, új vevő után kellett nézni. Mi azt hittük, hogy a tokaji aszú annyira egyedi és olyan a hírneve, hogy könnyedén új piacra találunk. Nos kijózanító volt a szembesülés a valósággal: közel negyven olyan borvidék van a világon, ahol hasonló eljárással készítenek aszúbort. Ráadásul az európai piac édesbor-ízlése gyökeresen eltér attól, amit mi a szovjet piacra gyártottunk. Hová lett a Vinum Regnum, Rex Vinorum imázsa?

– Ön azért megtalálta a megoldást, mert a borai fogalomszámba mennek itthon és külföldön egyaránt.
– Inkább úgy fogalmaznék, hogy folyamatosan keresem a megoldást. Nem a közízlést próbáltam követni, hanem megpróbáltam a saját termékeim iránt az igényt megteremteni, szűk termékskálával, kis mennyiséggel az igényes vevők piacán megjelenni. Én már a kilencvenes évek elején alkalmaztam a szentségtörésnek számító hozamkorlátozást a birtokaimon. Volt úgy, hogy nyáron a virágzástól ritkítottam a fürtöket, négyzetméterenként csak 35 dkg szőlőt hagytam; az a fürt, ami megmarad, koncentrálja a talaj minden ásványianyag-tartalmát, amitől a belőle erjesztett bor igazán egyedi lesz. Igyekszem egészen pontosan felmérni az egész borvidéket dűlőről dűlőre, mind a négyszáz kisrégiót. A tokaji bor titka a szőlőfajta, a speciális mikroklíma és a rendkívül változatos vulkanikus talaj hármas egysége – és ez akár egy dűlőn belül is eltérő lehet. De a természeti környezet pontos ismerete a sikerhez még kevés. Megvetettük a lábunkat a nemzetközi piacon, de a tokaji bor igazi nagy áttörést nem ért el. Ehhez még nagyon sok mindenen változtatnunk kell.
– Miben látja a tokaji bor kitörési lehetőségét?

– Szeretném, ha a tokaji ismét nagy márkává válna. Ehhez először a hitelességünket kell helyreállítanunk. Minden tokaji termelőnek, aki a nemzetközi piacokon megjelenik, tisztában kell lennie vele, hogy az egész borvidék hírnevéért felelős.
Másodszor, új, magasabb presztízsű és drágább termékekkel kell megjelennünk. A régi 300 éves dűlőket lajstromba kell venni, ahol új telepítést vagy a régi 50-60 éves tőkék kézi művelését kell megindítanunk. A helyzetünket megnehezíti, hogy a legjobb adottságú dűlőket a nagyüzemi termelés miatt elhagyták a nyolcvanas évek végére, de az EU új terület művelésbe vonását nem engedélyezi, csak ha valahol ugyanakkora területen megszüntetjük azt. Értelemszerűen ez dupla vagy akár tripla költségráfordítást is igényelhet. Ráadásul úgy, hogy nem tudunk a vállalkozásunk hasznából a cég nevére földet venni, mert a hatályos magyar jogszabályok ezt nem teszik lehetővé.

A harmadik legfontosabb terület pedig a marketing és a kommunikáció. A tokaji bort be kell vezetni a nemzetközi köztudatba. Például a 2006-os angol borkalauznak nincs magyarországi fejezete, három sorban szerepelünk a délkelet-európai régióban. Viszont Libanonnak van. Ki hallott 30 évvel ezelőtt az argentin borról? Senki! Magánbefektetők és az állam, amelynek fontos volt, hogy új oldaláról mutassa be az országot, óriási pénzt fektettek az argentin borkultúra népszerűsítésébe. Magyarországon egy-egy termelő nem lesz képes arra, hogy egy nagy márka felépítéséhez szükséges erőforrást egyedül előteremtsen, ráadásul a mezőgazdaság számára nincsenek elérhető hitelek. Elindultunk azon az úton, hogy visszaadjuk a tokaji bor presztízsét a világban, de erre egyedül, az állam hathatós segítsége nélkül aligha leszünk képesek.

Szepsy István 57 éves kertészmérnök, a Szepsy Kft. ügyvezetője, három gyermek édesapja, 1999-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti Keresztjét, 2001-ben Magyarország bortermelőjévé választották, Egy palack 0,5 literes aszújáért 100 eurót is adnak Európa vinotékáiban, A Sotheby’s Borenciklopédiája a következőket írja róla: „Ha minden magyar bortermelő olyan tehetséges és elkötelezett lenne, mint Szepsy, Magyarország lehetne a legnagyszerűbb bortermelő ország a világon”

Forrás: Napi Gazdaság