– Mivel foglalkozik mostanában?

– Vezetem a cégeimet: jelenleg mintegy hatezer hektáron gazdálkodunk országszerte, döntően a Mezőföldön. A családi holdingként működő négy agrárvállalkozás tavaly mintegy 3,9 milliárd forint nettó árbevételt ért el. Az egyéb élelmiszer-ipari érdekeltségek irányítása mellett rendszeresen tartok előadásokat itthon és külföldön, főleg az Egyesült Államokban. Ismét közreműködöm az MDF gazdasági programjának kidolgozásában, amit, úgy tűnik, a belpolitikai események felgyorsulása miatt a tervezettnél hamarabb kell elkészíteni.

– Mit lehet már most tudni a programról?

– Kiadáscsökkentéssel kezdenénk, ami magában foglalná a teljesítményhez nem kötött szociális juttatások lefaragását, a gazdálkodó szervezetek költségvetési támogatásának drasztikus csökkentését ugyanúgy, mint a központi költségvetési szervezetek járandóságának jelentős mérséklését. Ezzel meg lehetne teremteni a későbbi adócsökkentési csomaghoz szükséges források jó részét. Átmeneti időre egykulcsos adót vezetnénk be, mert a hátrányai eltörpülnek az előnyei mellett. A multinacionális vállalatok jelenlegi túlsúlyát a külkereskedelemben nemzetgazdasági kockázati tényezőnek tartjuk, ezért erőteljesen fejlesztenénk a hazai tulajdonú innovatív, export- és fejlődőképes vállalkozásokat. Az uniós gazdaságfejlesztési támogatásoknál is az a legnagyobb probléma, hogy javarészt a szolgáltató szektor cégei hívják le a pénzeket, és kevésbé tudnak hozzájutni az innovatív kis- és középvállalatok. Ezen változtatni kellene, akárcsak a mezőgazdasági géptámogatásokon. A támogatásból vásárolt gépek kiválasztásában már nem csak az elérhető teljesítmény a döntő: azt tapasztalom, hogy a második-harmadik traktornál a szomszédpukkasztás és a kényelem nagyobb súllyal esik latba, mint a gazdasági racionalitás.

– Nyilván nem ez az egyetlen probléma, amelyet a hazai mezőgazdaságban rendezni kellene…

– Mind az uniós, mind a magyar mezőgazdaság válságban van, utóbbi strukturális problémái mellett azért is, mert szereplői és a politikusok is rendre elfelejtik, hogy már nem Magyarországról irányítják. A közös agrárpolitika (KAP) jobbára szociális és politikai irányultságú, kevésbé koncentrál a termelésre. A támogatások megállapításakor eleve abból indultak ki, hogy az európai mezőgazdaság versenyképtelen, ezért évtizedekig egy védett rendszer fenntartására koncentrált Brüsszel. Tavaly már 55 milliárd eurót fordított agrár- és vidéktámogatásra az unió, ez a világon kifizetett összes mezőgazdasági támogatás közel 60 százalékával egyenlő. A növekvő támogatások ellenére azonban 1995-2006 között évente 160 ezer mezőgazdasági munkahely szűnt meg a régi tagállamokban, de az újakban is évi 200-250 ezer fővel csökken a termelők száma. Az EU folyamatosan visszaszorul a világpiacon az olcsóbb és termelékenyebb brazil, argentin, ausztrál és új-zélandi termelőkkel folytatott versenyben.

A jelenlegi helyzet azonban hosszú távon már csak a WTO-tárgyalások miatt sem tartható: a fejlődő országok nyomására az EU egyre-másra kénytelen leépíteni a szubvenciókat. Jelenleg épp az átlagos vámszint 48 százalékos csökkentéséről és a belső támogatások arányának legkevesebb harmadával való mérsékléséről egyeztetnek. Amennyiben ezt az unió elfogadja, a világpiacon olcsóbban megtermelt élelmiszerek akadálytalanul jöhetnek be az unió piacára, ez pedig az itteni termékek kiszorulásával járna. Az uniós termékek versenyképességét tovább rontja, hogy a versenytársakénál jóval szigorúbb állat-egészségügyi, állatjóléti és környezetgazdálkodási előírásoknak kell megfelelniük. Erre és a piaci rések felismerésére, gyors kiszolgálására nincs felkészülve sem az uniós, sem a magyar mezőgazdaság vagy az élelmiszeripar.

– A KAP felülvizsgálata során lát esélyt arra, hogy ez megváltozzon?

– Szerintem nem hoz majd érdemi változást, mivel folyamatos kompromisszumok alakítják. Ami biztos: javítani kellene az agrárinnovációt, és több pénzt áldozni a kutatás-fejlesztésre. Magyarországon az utóbbi időben szinte megszűnt a mezőgazdasági alapkutatás. A génmanipulált haszonnövények alkalmazása pedig ugyancsak nehezen behozható versenyelőnyhöz juttatja a versenytársakat, akár az állattenyésztésben, akár a bioüzemanyag-alapanyagok előállításában.

– Vagyis nem ért egyet Magyarország gm-mentességével.

– Értelmetlennek látom a szabályozást. Miközben itthon ötpárti egyetértés mellett tilos a gm-haszonnövények termesztése, és tonnánként pár forintos hasznot remélnek a termelők a gm-mentes címkétől, addig az állattenyésztők már szinte csak gm-szójából készült darát tudnak beszerezni. Vagyis a génmanipulált termék mindenképpen eljut a fogyasztóhoz, legfeljebb nem tud róla. Ez szélmalomharc, ráadásul értelmetlen önként vállalt versenyhátrány a világpiacon. Remélem, egyszer lesz egy megfontolt szakmai döntéseket hozó parlament – tapasztalatom szerint agrárügyekben eddig nem nagyon volt erre példa. Érzelmi alapon politizálnak, ami meglátszik a magyar agrárium teljesítményén is. A rendszerváltástól napjainkig 18-ról 4%-ra esett a mezőgazdaság részesedése a magyar GDP-ből, a termelés az akkori volumen 58,9 százalékára zsugorodott, az exportból való részesedés aránya pedig 22-23 százalékról öt százalék alá csökkent.

– Az uniós agrártámogatások azért javítottak az ágazat helyzetén…

– Eddig az uniós csatlakozás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A támogatások miatt valamelyest stabilizálódott egyes termelők egyéni helyzete, azonban az is világos, hogy a szubvenciók jelentős részét megélhetésre és nem fejlesztésekre fordították. Látványos és folyamatos a mezőgazdaság térvesztése. Amíg öt éve mindössze nyolc százalékot tett ki az import élelmiszerek aránya, addig 2007-re elérte a 22 százalékot. A külkereskedelmi mérlegben is erőteljes a mezőgazdaság visszaesése: 2003-ban 1,2 milliárd euró volt az aktívum, tavaly már csak 800 milló euró. Ráadásul a világpiaci élelmiszerár-robbanás hozzánk is begyűrűzött, s mivel még évekig nem számíthatunk érdemi életszínvonal-növekedésre, az élelmiszer-termelők itthon nem nagyon tudják kire áthárítani a megnövekedett alapanyagköltségeket. Jövőkép most sem igazán látszik, a következő évekre valamelyes biztonságot adó SPS rendszer bevezetése pedig biztosan csúszik a koalíciós válság miatt. Az áttéréshez számos törvénymódosításra lenne szükség (Ptk., gt.), és mindenképp rendezni kellene a földbérleti viszonyokat. Nagyobb, több év alatt megtérülő beruházásokba csak így tudnak belekezdeni a termelők. Ez pedig az ellenzéki ellenállás miatt még az ereje teljében lévő koalíciónak is problémás és időigényes lett volna.

– Az unió régi tagországai többségében 2006-ban vezették be az SPS-t, de már több tagállam is a felülvizsgálatát kéri. Ön szerint van értelme erre a pár évre bevezetni nálunk is?

– Kiszámíthatóvá tenné a következő éveket, megszűnne például a földtulajdonosok és a bérlők közti jelenlegi macska-egér harc. Fölkészülhetnénk az uniós és világpiaci versenyben való részvételre: az ipari növények, az olajos magvak, a minőségi hús iránti egyre növekvő kereslet például kitörési lehetőséget jelent az országnak.

Forrás: Napi Gazdaság