Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Magyar borok sikere a 9. VinAgora Nemzetközi Borversenyen

A 393 magyar borminta közül 37 aranyérmet, 80 pedig ezüstérmet nyert el a kilencedik alkalommal megrendezett VinAgora Nemzetközi Borversenyen.

Létrehozva:

|

A nemzetközi borversenyek legmagasabb elismerése a Champion-díj, amelyet az aranyérmet nyert borok versenyeztetésével ítélnek oda. Az öt elismerésből hármat magyar bor érdemelt ki: az 1993-as 4-puttonyos Tokaji Aszú (Monyók Pincészet Kft.), a 2005-ös Prémium Chardonnay Neszmély Régió Paphegy-Dűlő (Hilltop Neszmély Zrt.) és a 2007-es Paskomi Chardonnay (Szőke Mátyás). A díjat megkapta még egy olaszországi – Cavit Rupe Re Trentino DOC Superiore Vendemmia Tardiva 2006 – és egy ausztráliai – Niers Moon Series Syrah 2006 – bor is – tudatták közleményükben a szervezők.

A Közép-Európa boriránytűjének tartott 9. VinAgora Nemzetközi Borversenyt július 4. és 6. között Balatonalmádiban rendezték meg, amelyre 554 borminta érkezett 21 országból.

A világ tíz legjelentősebb borversenyében jegyzett megmérettetésen – amelyet a Magyar Szőlő- és Borkultúra Kht. 1992 óta kétévente rendez – 42 főből álló nemzetközi zsűri értékelte a nevezett fehér, vörös, rosé és a "botrytisálódott" borokat.

A 161 külföldi borminta közül 17 aranyérmet, 30 ezüstérmet nyert. Az aranyérmek közül négyet Svájc, kettőt-kettőt Ausztrália, Olaszország, Libanon, Spanyolország, egyet-egyet Ausztria, Brazília, Németország, Szlovákia, Szlovénia vitt el. A nevezett és a díjazott borok arányában kimagasló eredmény értek el a svájci és a szlovákiai, azaz a felvidéki magyar borok. Az előbbi esetében tíz nevezett borból hat kapott érmet, az utóbbinál 26 nevezett borból hét lett kiemelten díjazott.

A szakmai zsűri mellett az erre az alkalomra felkért tíz tagú médiazsűri három kategóriában – fehér, vörös, "botrytisálódott" borok – ítélte oda a Média Különdíjat, amelyet a vörös borok kategóriában a Villányi Cuvée 5 2006 (Sauska és Társa Kft., Villány), a fehér borok kategóriában az Aranymetszés Badacsonyi Olaszrizling 2006 (Varga Pincészet, Badacsony), a "botrytisálódott" aszúborok kategóriában pedig a Hétfürtös Tokaji Aszú 6 puttonyos 2001 (Árvay és Társa Pincészet, Tokaj) nyert el.

A hivatalos eredményhirdetésre és a médiazsűri különdíjainak ünnepélyes átadására szeptember 5-én, a Millenáris Központban megrendezendő VinAgora Borgálán kerül sor, ahol a közönség nem csupán a díjazott borokat kóstolhatja meg, hanem valamennyi, a versenyre beérkezett bort is megismerheti.

Forrás: MTI

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!