Ez az interpretáció nem egészen pontos, de nem ez a baj vele. Hanem az, hogy semmit sem mond a kisgazdamozgalom valóságos történetéről. Amely úgy kezdődött, hogy a múlt század elején, a magyar parasztság öntudatra ébredésének jeleként alakult egy olyan párt, amely a polgárosodás híveként lépett a politikai porondra.

A Nagyatádi Szabó István vezette szerveződés – jellemző módon – egészen 1918-ig a parlament közelébe sem juthatott. A Károlyi-forradalmat követően Nagyatádi csatlakozott a Nemzeti Tanácshoz, majd 1919 februárjában tárca nélküli miniszterséget vállalt a polgári demokratikus kormányban.

Az ellenforradalom után igen erős politikai erővé vált a Kisgazdapárt, ám 1922-ben Bethlen István bedarálta az Egységes Pártba. 1930-ban alakult újjá, ekkor viszont Gömbös Gyula találta úgy, hogy útjában áll, s erőszakkal is fellépett ellene. Hogy mi történt az 1989-es rendszerváltást követően a kisgazdákkal, az talán többé-kevésbé ismeretes.

A lényeg azonban ez: a paraszti polgárosodás ama elképzelésének, amelyet a – mondjuk így: igazi kisgazdák – vallottak magukénak, az utóbbi évszázad honi körülményei nem kedveztek. Lényegében erről szól az 1945 és a rendszerváltás utáni politikai élet színes egyénisége, Boross Imre sokféle műfajú kötete. Amelyhez – talán nem véletlenül – Nyers Rezső írt előszót.

Forrás: Népszabadság – Hovanyecz László