Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Az EU-reform nálunk is megtizedelheti az ültetvényeket

Kivághatják a szőlőket. Folytatódhatnak a következő három évben Magyarországon a szőlőkivágások a tavaly elhatározott uniós borreform hatására – véli Urbán András, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) tanácsadója.

Létrehozva:

|

Brüsszel EU-szinten három év alatt 175 ezer hektár ültetvény megszüntetését irányozta elő, ehhez évente csökkenő mértékű támogatást ad. Az ösztönző források ugyanakkor az első két évben 10-20 százalékkal meghaladják majd az eddig nyújtott 6300 eurós hektáronkénti összeget, ezért a kivágási pénzek vélhetően népszerűek lesznek a hazai ágazati szereplők körében is.

Magyarországon a tulajdonosok az uniós csatlakozás óta mintegy hatezer hektár ültetvényt számoltak fel, így a szőlőterület 85 ezer hektárra csökkent. Az egyes tagállamok a támogatott kivágásokat a következő években leghamarabb akkor állíthatják le, ha az igények meghaladják a teljes ültetvénynagyság nyolc százalékát. (Egy-egy évben pedig a megszüntetni kívánt terület nem haladhatja meg a hat százalékot.) A nyolcszázalékos mérték ugyanakkor végeredményben azt jelentené, hogy a kétségkívül vonzó EU-pénzek következtében a hazai ültetvényterület akár 6,8 ezer hektárral is zsugorodhat 2010-ig.

Számos szakértő szerint a kivágási támogatások kifejezetten hátrányosak Magyarországra nézve, mivel nálunk nincsenek borfeleslegek (sőt ma „relatív hiánnyal” kell szembenézni). Az uniós reform célja viszont éppen az lenne, hogy a bortöbbletek EU-szinten csökkenjenek, így az ültetvényeket inkább a készletre termelő országokban kellene felszámolni. A nagy hozamú területeket azonban a tulajdonosok nyilvánvalóan nem kívánják megszüntetni, így a támogatások a feleslegeket előállító tagállamokban is főként a gyengébb termőképességű ültetvények kivágását ösztönözhetik.

A területcsökkentésről szóló reformszabályozás várhatóan a nyáron lép hatályba, az idei igényeket pedig szeptember 15-ig kell benyújtaniuk a piaci szereplőknek. Urbán András hozzátette: a kivágási támogatások alapvetően minden hazai borvidéket érinthetik, de kisebb hatásuk lehet azokon a területeken (például Villányban, Egerben Tokajban), ahol a borok iránti kereslet nagyobb. A kunsági vagy a mátrai borvidéken viszont az EU-pénzek már jelentősen zsugoríthatják a termőterületet – állapította meg.

 Forrás: Világgazdaság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!