Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Az árupiac bekapcsolta az utánégetőt

Platina, réz, kávé, szója. Csak néhány nyersanyag, illetve árupiaci termék, amely az év eleje óta folyamatosan jól teljesít.

Létrehozva:

|

Az agrárcikkek közül kedden a szójabab és a szójaolaj döntött csúcsot a chicagói és kínai árutőzsdéken, részben az ismét 100 dollárt ostromló nyersolaj alternatívájaként szolgáló bioüzemanyag alapanyagaként, részben pedig amiatt, hogy Kína januári vásárlásai 42 százalékkal haladták meg a tavalyi hasonló időszakban tapasztalt szintet. További felhajtóerő lehet, hogy a kemény tél károkat okozott a szójaolaj alternatíváját adó repcevetésekben. Az elmúlt egy évben a szója ára egyébként mintegy 84 százalékkal emelkedett, mivel az amerikai farmerek 12 éve legkisebb területet vetették be a növénnyel.

A robuszta kávé is emelkedésnek indult Londonban, mivel piaci várakozások szerint az új játékosnak számító intézményi nagybefektetők és alapok megjelenése, valamint nagyszámú nyitott long (vételi) pozíciója miatt Brazília és Vietnam, a két legnagyobb termelő a további áremelkedésben bízva exportjának egy részét visszatartja majd.

A platina már két hete naponta dönt csúcsot a londoni fémpiacon (LME), ahol a 2000 dolláros unciánkénti árszint múlt heti áttörése után azonnali ára kedden a 2170,50 dollárt is elérte. A jelentős drágulás okai között továbbra is a világtermelés mintegy 80 százalékáért felelős dél-afrikai áramellátás gondjait, valamint az ebből eredő, egyre súlyosabb hiányt említik első helyen.

A nemesfém átlagára az Investec Securities becslései alapján 1800 dollár körül alakulhat az idén – írja a Bloomberg.

Közben Londonban a réz 3 hónapos határidős ára is átlépte a 8000 dollárt tonnánként, bár ez még így is jóval elmarad a tavaly májusi 8800 dolláros csúcstól. Az árugrás hátterében az áll, hogy Kína, a fém legnagyobb felvevője, januárban rekordmennyiséget importált és az LME raktárkészletei négy hónapos mélypontra csökkentek. A réz ára azonban egyes vélemények szerint tartósan nem maradhat 8000 dollár felett, mert a kínai vállalatok ezen a szinten már nem vásárolnak majd és a dél-amerikai kitermelők is inkább határidőre adnak el, hogy előre biztosítsák profitjukat.

A bauxit 30 százalékkal drágult év eleje óta, ami ez esetben is a növekvő kínai kereslettel, továbbá Indonézia kitermelésének drasztikus csökkenésével magyarázható.

Forrás: Napi Online

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!