Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Megkezdték az oroszlányi tó elárasztását

A mostani kotrást megelőzően húsz évvel ezelőtt tisztították ki utoljára az oroszlányi Alsó tavat. A meder feltöltése a közeljövőben kezdődik el.

Létrehozva:

|

Három hónapos késéssel befejeződött az oroszlányi Alsó tó rehabilitációja. A meder jelenleg még üres, a feltöltést február utolsó napjaiban kezdik meg.

A várost kettészelő vízrendszer két nagyobb tóból, és az azokat összekötő csatornákból áll. A víz onnan Kecskéden keresztül folyik tovább, az Által-érbe. Az úgynevezett Alsó tavat 1988-ban tisztították ki utoljára. A hordalék, s nem utolsósorban a lakosság által belehordott szemét miatt egyre inkább hulladéklerakó hatását keltette. A tarthatatlan helyzetet fel kellett számolni.

Az város önkormányzata az 54 millió forintos rehabilitáció végrehajtására az Oroszlányi Szolgáltató Zrt.-vel kötött szerződést. A munkálatok szeptemberre csaknem befejeződtek, amikor kiderült, hogy a tóban három, eddig ismeretlen vízfeltörési pont – buzgár – van, ezeknél pedig partmegerősítésre van szükség. A városban olyan rémhíreket lehetett hallani, hogy a part közelében álló épület bele fog csúszni a mederbe.

Ilyen veszély nincs, tudtuk meg szakemberektől, de a tó Bánki Donát utcai partszakaszán elengedhetetlenné vált a rézsű kővel való megtámasztása. A fővállalkozó arra kérte a testületet, hogy a kiegészítő munkákra biztosítson további hétmillió forintot. Ennyiből fedezhető a háromszáz méteres szakasz geotextíliával történő borítása, megerősítése. A képviselő-testület alapos tájékozódás után úgy döntött: a pluszmunkákhoz biztosítja a szükséges pénzt. Ez viszont a befejezési határidő csúszását okozta.

A munkák során csaknem 21 ezer köbméter iszapot távolítottak el a mederből. Ebből a mennyiségből kilencezer köbméter lágyiszapot a szigetek "áramvonalasítására" használtak fel, 945 köbméter kő beépítésével megerősítették a kritikus részeket.

Forrás: Népszabadság

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!