Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Vártnak megfelelő drágulás januárban

2008. januárban az egyhavi átlagos fogyasztóiár-emelkedés 1,0 százalék volt, 2007. januárhoz viszonyítva pedig 7,1 százalékkal növekedtek az árak. 

Létrehozva:

|

A Napi Gazdaság által megkérdezett elemzők ugyancsak 7,1 százalékos drágulásra számítottak.

Egy hónap alatt – 2007. decemberhez viszonyítva – az élelmiszerek árai 1,9 százalékkal emelkedtek. Növekedett az idényáras élelmiszerek, azaz a burgonya, friss zöldség, gyümölcs (5,0 százalék), az étolaj (3,9 százalék), a szalámi, szárazkolbász, sonka (3,3 százalék), az iskolai étkezés (3,0 százalék), az óvodai, bölcsödei étkezés (2,7 százalék), valamint a péksütemények és a sajt (2,6-2,6 százalék) ára. Az idényáras élelmiszerek nélkül számítva az élelmiszerek árai az előző hónaphoz képest 1,6 százalékkal drágultak.

Átlag feletti áremelkedés volt megfigyelhető a szeszes italok, dohányáruk, valamint a szolgáltatások (1,7-1,7 százalék) esetében. Ez utóbbin belül a helyi tömegközlekedés díjtételei 10,0, a postai szolgáltatásoké 9,7, a szemétszállításé 5,2, a kábeltévé-előfizetésé 2,5 százalékkal növekedtek. Az egyéb cikkek (0,6 százalék), valamint a tartós fogyasztási cikkek és a háztartási energia (0,1-0,1 százalék) árai átlag alatt drágultak. A ruházkodási cikkek esetében árcsökkenés (4,5 százalék) következett be.

12 hónap alatt, 2007. januárhoz viszonyítva, az élelmiszerek árai az átlagosnál nagyobb mértékben, 12,6 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentősen drágult a liszt 54,2, az étolaj 44,8, a száraztészta 25,0, a péksütemények 24,7, a kenyér 22,6, a tojás 21,3, a tej 20,7, valamint az idényáras élelmiszerek 18,3 százalékkal. Átlag feletti áremelkedés volt megfigyelhető az egyéb cikkek körében (7,6 százalék), ezen belül a járműüzemanyagok ára 17,5 százalékkal növekedett.

A háztartási energia átlagot meghaladó 7,5 százalékos áremelkedésén belül, a vezetékes gáz ára 18,0 százalékkal nőtt. Az átlagosnál alacsonyabb drágulás volt megfigyelhető a szeszes italok, dohányáruk (5,4 százalék), illetve a szolgáltatások (6,8 százalék) esetében. Ez utóbbin belül a szerencsejáték 14,7, a helyi tömegközlekedés 10,9 százalékkal drágult. A tartós fogyasztási cikkek (1,2 százalék), valamint a ruházkodási cikkek (0,5 százalék) körében árcsökkenés következett be. 

Forrás: Napi Online

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!