Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Már az infláció veszélyezteti az eurót

Elfogadta a magyar konvergenciaprogramot az EU pénzügyminiszteri tanácsa. Most már inkább a franciák és az olaszok vannak a kínpadon.

Létrehozva:

|

Futószalagon, tíz további EU-tagország konvergencia-, illetve stabilitási programjával együtt hagyta jóvá az Ecofin, az uniós pénzügyminiszterek tanácsa kedden a magyar költségvetési kiigazítási terveket. A testület rábólintott az Európai Bizottság januárban ismertetett álláspontjára, amely szerint a pénzügyi konszolidáció lényegében összhangban van a vállalt célokkal. Ezzel az uniós tanács részéről is elhárult annak veszélye, hogy az EU be nem tervezett tartalékképzést vagy szankciót, például a strukturális-kohéziós EU-pénzek visszatartását írná elő.

A huszonhetek ugyanakkor a szerkezeti reformok töretlen folytatására szólítják fel a magyar kormányt. Hazánk államháztartási helyzete továbbra is az egyik leggyengébb az EU-ban. Joaquín Almunia, az EU pénzügyi biztosa ezúttal viszont az elsők között említette a magyarokat a deficitcél lefaragásában. A 2009-re kitűzött hiánycél a GDP 3,2 százaléka, az ideit pedig a konvergenciaprogram 4,0, míg az EU 4,2 százalékra valószínűsíti.
Brüsszel azt várja, hogy a kormány a már bejelentett karcsúsítással, továbbá nagyobb pénzügyi fegyelemmel csökkentse a közkiadásokat az államigazgatásban, az egészségügyben és az oktatásban.

Veres János pénzügyminiszter a brüsszeli magyar sajtó előtt megerősítette: ha a márciusi népszavazás a vizitdíj, a kórházi ellátási díj és a tandíj ellen döntene, úgy egyszerűen az történne, hogy az egészségügyi szolgáltatók és a felsőoktatási intézmények ennyivel kevesebb pénzből gazdálkodhatnának. – Ez nem költségvetési kérdés, amit az Alkotmánybíróság is megerősített. Az EU el se fogadná, hogy a büdzséből pótoljuk ki a hiányt – állította Veres.

Az EU egészében aggodalomra okot adó infláció már veszélyeztetheti a magyar eurót. Veres úgy vélte: a közös valuta bevezetéséről 2009-ben születhet döntés. – Biztos vagyok benne, hogy idén csökkenhet az infláció – hangoztatta, hozzátéve: a pénzromlás (amely az élelmiszerárak tartósnak ígérkező megugrásával, a 90 dollár feletti olajárral az unió egészének életét megkeseríti) "mozgó célpont" a maastrichti feltételek között. Az EU egy referenciaértéket kalkulál ugyanis a legalacsonyabb inflációt felmutató tagállamokból kiindulva, amelyhez hozzászámol másfél százalékpontot, és ez jelenti a küszöbértéket.

A konvergenciaprogram EU-tanácsi értékelése ismételten megerősíti a magyar kormány részéről 2006 nyarán megkezdett folyamatot. Az eredmény nemcsak az államháztartási adatokban, hanem a fizetési mérlegben is jelentkezik – mondta Veres, kijelentve: hazánk 2009-re tudja tartani magát a kitűzött célhoz, ami a Magyarországgal szembeni túlzottdeficit-eljárás megszüntetését vonja maga után.

Az EU tanácsa kimondta: a hiány csökkentése még eredményesebb lehetett volna, ha a pluszbevételeket nem költik másra (például az egyébként törvényben előírt nyugdíjkorrekcióra). A magyar álláspont szerint az idei és a jövő évi tartalékképzés kedvezőtlen világgazdasági fejlemények esetén is kezelhető helyzetet teremt. – 2009-től van lehetőség a GDP 0,8 százalékát kitevő adócsökkentésre, illetve a négy százalék körüli gazdasági növekedésre.

Már az eurócsoportnak az Ecofinét megelőző hétfői ülésén kiviláglott: Európa továbbra sem tart itteni recessziótól az amerikai jelzálogpiaci válság nyomán, de a pénzromlástól annál inkább. Ennek egyik orvoslására a belső piac kiterjesztését gondolják, aminek eszköze a szolgáltatási uniós irányelv kötelező életbeléptetése legkésőbb 2010-re.

Az államháztartási kínpadra elsősorban a franciák kerültek ezúttal. Az EU tanácsa – szemben Nicolas Sarkozy államfő véleményével – továbbra is elvárja 2010-re a hiány, illetve a belső államadósság kiigazítását, függetlenül a megkezdett reformoktól – igaz, anynyiban, "amennyiben a ciklikus feltételek megengedik."

A jéghegy csúcsát jelentheti az EU-ban, hogy a hollandok – egy főre vetítve a huszonhetek legnagyobb befizetői a közös kasszába – elutasították a 2006-os uniós költségvetés utólagos jóváhagyását. A hágai parlamentben is vihart kavart ugyanis az EU számvevőszékének jelentése, amely szerint több milliárd eurót, a felzárkóztatási alapok 12 százalékát nem lett volna szabad tavaly előtt kifizetni. Siim Kallas, az Európai Bizottság alelnöke burkoltan elismerte Brüsszel felelősségét.

Forrás: Népszabadság – Szőcs László

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!