Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Péntekig kell adóbevallást küldeni

Egyre kevesebb egységcsomagot küld ki az APEH a személyi jövedelemadózáshoz kapcsolódóan. Az idén már csak legfeljebb 900 ezren vállalkoznak arra, hogy kézzel töltsék ki a bevallási nyomtatványokat, a magánszemélyek többsége valamilyen formában igénybe veszi a technika segítségét. Persze a 900 ezer arra vonatkozik, hogy tavaly ennyien hagyatkoztak a saját kezű töltögetéshez, az idén talán többen választanak más módszert.

Létrehozva:

|

Az esetek többségében a nyomtatványkitöltő programhoz ragaszkodnak az emberek, s csak kevesen vállalják az elektronikus adóbevallást. Tavaly 450 ezer magánszemély döntött úgy, hogy elektronikusan készíti el és adja be bevallását. Nekik elvileg még nem volt kötelező az elektronikus bevallás. Az önkéntes kör mellett viszont 350 ezer egyéni vállalkozó eleve kötelező jelleggel használta az e-bevallás rendszerét. Az önbevallók táborának maradék, hozzávetőleg 1,5 milliós köre pedig a nyomtatványkitöltős, kinyomtatós verziót választotta – kérdés, közülük hányan vállalkoznak az elektronikus beadásra, ha már a kitöltést virtuálisan oldották meg.

A nem önbevalló magánszemélyek bevallása – helyettük a munkáltató vagy az adóhatóság készíti el a bevallást – már tavaly is elektronikusan jutott el az illetékes APEH-irodákba. Ez a társaság valamivel több mint egymillió főt számlál, s közülük kevesebb mint tízezer főt tesz ki az adóhatósággal elszámolók köre.

Az egyéni vállalkozóknak és az áfaalany magánszemélyeknek péntek éjfélig kell elkészíteniük és beküldeniük a jövedelemadó-bevallást, és az esetleges adókülönbözetet is eddig az időpontig kell megfizetni. A többi önbevalló és a munkáltatóval elszámolók bevallását pedig május 20-áig kell megküldeni. A két eltérő bevallói körnek az idén május 20-áig kell az egy plusz egy százalék felajánlásról határoznia – tavaly ez február 15-e volt. Az idén először elektronikusan is beadható lesz a rendelkező nyilatkozat, de összességében bármilyen módon eljuttatott nyilatkozatot elfogad az APEH. 

A nem önbevallók már tavaly is elektronikusan vallottak az apeh-nak.

Forrás: Napi Gazdaság – F. Szabó Emese

Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!