Kapcsolatfelvétel

Agrárgazdaság

Közhelyes pénzügyi csúcs

Romló világgazdasági kilátásokról szóló közleményt igen, közös, összehangolt gazdaságélénkítő lépéseknek viszont még a szelét sem hozta a hét végén Tokióban megrendezett G7 pénzügyi csúcstalálkozó.

Létrehozva:

|

Az amerikai, japán, német, olasz, kanadai, brit és francia gazdasági és pénzügyi vezetők, valamint jegybankelnökök – köztük Jean-Claude Trichet, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke – részvételével zajlott, szombaton befejeződött találkozón arról sikerült közös nevezőre jutni, hogy az USA gazdasági helyzete rövid távon aggodalomra ad okot, a résztvevők éves távlatban viszont már szilárdnak látják az Egyesült Államok és a világgazdaság állapotát.

A tagok – akik mellett meghívott vendégként Kína, Oroszország, Dél-Korea és Indonézia monetáris és fiskális politikájának alakítói is megjelentek – kifejtették, hogy a világgazdasági stabilitás érdekében inkább külön-külön, mint együtt kell lépéseket tenni. Azt azonban, hogy milyen lépésekre gondoltak, már nem részletezték.

A G7 pénzügyi vezetők sürgették a kínai jüan gyorsabb felértékelését, valamint szükségesnek látták a magas olajárak letörése érdekében, hogy az OPEC-országok növeljék olajkitermelésüket. A megbeszélésen – a Japánban júliusban megrendezésre kerülő G8 vezetői csúcstalálkozót előkészítendő – szóba került Afrika segítése és fejlesztése, valamint egy közös környezetvédelmi alap felállítása is, amely a globális felmelegedés kihívásaira lehetne egy lehetséges válasz.

Elemzők szerint a tokiói találkozó közhelyszerű megállapításai nagyjából megfeleltek a nem túl magas elvárásoknak, amelyek közül az egyetlen apró meglepetés talán a jüanról tett említés volt. Ennek megfelelően nagy piaci hatása nem is várható a G7 pénzügyi csúcsnak, és ha lesz is, inkább negatív lehet.

A találkozón egyébként ismételten felszólították a kereskedelmi bankokat, hogy őszintén és kendőzetlenül nyilatkozzanak a másodlagos hitelválság okozta tényleges veszteségeikről. Antonio Fazio, a Banca d’Italia elnöke, az EKB kormányzótanácsának tagja szerint az elkövetkező két hét a bankveszteségek feltárása tekintetében kritikus lehet.

A tokiói megbeszéléshez kapcsolódó hír még, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) 4,4 százalékról 4,1 százalékra módosította a világgazdaság idei növekedésével kapcsolatos előrejelzését.

Holnap az unió pénzügyminisztereinek tanácsa is rábólinthat a magyar konvergenciaprogramra, és elismerheti az eddigi lépések eredményét, különös tekintettel a látványosan csökkenő államháztartási hiányra. A deficit 2006-ban a GDP 9,2 százalékát tette ki, és legalább 5,7 százalékos szintig csökkent tavaly.

Kedvezőnek mondható az idei, várhatóan négyszázalékos hiány is. Miután az Európai Bizottság is méltatta a folyamatot, várható, hogy az Ecofin kedden nem alakít ki más véleményt. Vélhető, hogy – elfogadva a bizottság javaslatát – a pénzügyminiszterek felkérik majd Magyarországot arra: szigorúan hajtsa végre a 2008-as költségvetést, a vártnál nagyobb bevételeket fordítsa a hiány további csökkentésére, tartósan szorítsa vissza a kiadásokat, folytassa a reformokat, különösen a nyugdíjrendszer átalakítását. (V. I.)

Forrás: Népszabadság – Palanovics Norbert
Tovább olvasom
Hozzászólás küldése

Hozzászólás

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Agrárgazdaság

MVH: megkezdődött a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetése

Megkezdte pénteken a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) a tejtermelők nemzeti támogatásának kifizetését.

Létrehozva:

|

Szerző:

Erre eredetileg a következő év első napjaiban került volna sor. De a termelők nehéz helyzetére való tekintettel, a támogatás kifizetésre az agrártárca az uniós szabályok által megengedett korábbi időpontot választotta.
    
A gazdasági válság okozta nehézségek enyhítése érdekében döntött a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium az előrehozott kifizetések mellett.
   
A támogatási határozatok postára adásával szinte egy időben megkezdődött a termelők tejtámogatási pénzének átutalása is. Ezek az összegek a jövő hét első felében már a gazdálkodók számláján lesznek.
   
A 7.719 tejtermelőnek mintegy 16 milliárd forintot fizet ki az MVH. A támogatásra jogosult tejtermelők történelmi bázisjogosultságonként 8,30 forint támogatást kapnak – emlékeztetett a sajtófőnök.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Egyetlen pályázat érkezett a balatoni halászat tógazdaságaira

Mindössze egyetlen pályázat érkezett a Balatoni Halászati Zrt. tógazdaságaira és halfeldolgozójára meghirdetett egyfordulós, nyilvános kiírásra – mondta Hegedűs Gyula, az állami tulajdonban lévő társaság vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

Létrehozva:

|

Szerző:

A pályázatok beadási határideje csütörtökön járt le.
    
A közelmúltban átalakított halászati társaságnak több mind egymilliárd forintos tartozásállományt kellene "ledolgoznia" ingatlanjai értékesítésével. A szeptember közepén meghirdetett pályázatokban a balatonlellei (irmapusztai), a fonyódi, a buzsáki, a mórichelyi, a pogányszentpéteri és a varászlói tógazdaságokat, valamint az irmapusztai halfeldolgozót kínálták eladásra, összesen mintegy 2,5 milliárd forintnyi bevételt remélve az ügyeletektől.
   
Hegedűs Gyula tájékoztatása szerint október 19-én értékelik ki az egyetlen beérkezett pályázatot, amiről előzetesen csak annyit árult el, hogy az nem érinti a Balaton vízgyűjtőjén található, a balatoni halutánpótlást biztosító lellei és buzsáki egységeket. Az, hogy a sikertelen tender után lesz-e újabb kiírás, a tulajdonosi döntéstől függ – tette hozzá.

Forrás: MTI

Tovább olvasom

Agrárgazdaság

Lecsapott a szüretelőkre az APEH

Szabálytalanságokat talált minden ötödik szüreti ellenőrzés során az APEH Nyugat-dunántúli Igazgatósága, a leggyakoribbak az alkalmi munkavállalói könyv vezetésében tapasztalt hiányosságok voltak.

Létrehozva:

|

Szerző:

Az adóhatóság tájékoztatása szerint 17 településen összesen 226 ellenőrzést végeztek, s elsősorban a betakarítási munkák, a szüreti és borfesztiválok, valamint a kapcsolódó feldolgozóipari területeken tartottak razziát.

Forrás: VG

Tovább olvasom

Legtöbbet megtekintett

Copyright © 2023. agrotrend.hu | Minden jog fenntartva!